2017. április 9., vasárnap

Kora tavaszi parkban

Mint kígyó kúszik át a gyökér az úton.
A füvet odébb borítja már pipitér.
Kép, amelyet láttam már, de nem unom.
Az ember elgondolja, mennyit is ér.

Megszületünk, a tavasz jön, s rá jön a nyár,
izzik a Nap, az égbolt fénylő, kék,
Még van idő termésig, a munka ma vár,
majd rájövünk: itt az ősz. Maradnánk még.

S mint kígyó, kúszik rá a szívre a bánat:
mennyi idő, ami elment hasztalanul!
Mily régen volt, hogy temettem anyámat!
Az ember az élettől sosem tanul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.