2012. május 6., vasárnap

Lápon


Zizzen a nád, a láp vize csobban.
Szél fut a réteken át.
Lápi lidérc kéklő tüze lobban,
mögötte magaslik a gát.

Senki se' jár ilyen éjjel a lápon:
az éjszaka sűrű sötét.
Az égbolt tömör, mint fekete karton,
a Hold sem járja körét.

Mégis: a sárba taposva cuppan,
csosszan egy csizmás láb.
Lépte alatt inog, reng és csobban,
mozog az egész láp.

Súlyos a zsák, ami nyomja a vállat.
A láb alatt süpped a sár.
A szél is elült, most nem neszez állat.
A láp csak a prédára vár.

Zizzen a nád, a tó vize loccsan.
Éji kuvik hangja száll.
Hullám simul a víztükrön lassan.
Bűnöket rejt a mocsár.

Harmadik reggel a kápolnában
lélekharang kondul.
Éjszaka, kint, a láp poklában
új lidérc kék tüze gyúl.

2012. május 4., péntek

Május


Künn a kertben virágoznak
a cseresznyefák.
Fehér szirmokat hullat a
cseresznyevirág.
Bárányfelhőt hajt a szél,
elszaladt a tél,
tavasz-időben szívünk a haláltól se' fél.

Fa tetején énekel egy
sárga kismadár.
Hívogató énekével
a párjára vár.
Énekelj csak, te madár,
újra jön a nyár!
Messze fut a lélek-zugban dőzsölő halál.

2012. május 3., csütörtök

Tűbefűzés

(Papp Bianca: Tűbefűzés című verse alapján, a poet.hu-n)

„Nevetett a leány tréfás'' könnyedséggel;
el sem képzelhette, szívedben mit érzel.
„Jaj,hát nem megy sehogy bele az a fránya
cérna a vékonyka tűnek a fokába!”
Hajladozott jobbra, előre, meg hátra,
a Nap tűzött feszes keble hajlatára.

Csinos
arcocskáját elbűvölten néztem
- ráncos arcom bőrén most lobot vet szégyen –
ily vénember létben hogyan is tehettem
magam ifjú legény helyébe képzeltem,
lovallva magamat meddő, forró vágyba,
ölbe kaptam volna: vittem volna ágyba.

De belépett társam: szívem szép szerelme
szeme villanása mutatta: Te beste!
Tudom jól, az eszed már megint máshol jár,
de nem bánom én azt míg szíved nálam hál.
Töltöttünk el időt, sok évet, nem párat
együtt, hogy tanuljam: mikor tartsam számat.

Hogy nevető szemét arcomra vetette,
zavaros szívemet jól felhevítette:
Mit nekem csitri lánykák fiatalsága,
ha velem van szívem egyetlen csodája!

Beállt a tó vize

(álnépdal)

Beállt a tó vize,
nem ring rajta csónak.
Többé már nem hiszek
semmi csalfa szónak.
A jég majd elolvad,
ha jön a kikelet,
életem csak sorvad,
ha élem teveled.

Nem zizeg a nádas,
ha a szél nem fújja.
Nem vagyok én lázas,
csak a szívem búja
ül ki a szemembe
minden reggel, este,
mert, hogy szerelembe
véled vagyok esve.


A kiflitolvaj Selmeczi Gabriellának, a FIDESZ szóvivőjének, nyugdíjvédelmi megbízottnak
jó kommunista névadásnak megfelelően Orbán Viktor segítségével valóban sikerült eltőzsdéznie
a nyugdíjakat. A nyugdíjvagyon 10%-a ment füstbe Pártunk és Kormányunk alumínium ipari tőzsdei
manőverei következtében a második magyar államosítási hullám kezdete óta - ami azért elég combos
teljesítmény még egy jogásztól és egy újságíró-jogászdoktortól is, aki politikai pályafutása
előzményeként mindössze 1 éves riporterkedést tud felmutatni egy olyan jelentős sajtóorgánumnál,
minta Budaörsi Városi Televízió. Illetve ezen felül még fel tud mutatni egy jelentős
teljesítményt: egyszer már 1999-ben el kellett húznia a társadalombiztosítás éléről, mert a
Lockheed Martin fegyvergyár egyik pénzügyi vezetője számára szeretett volna kijárni két amerikai
szenátornál egy budapesti nagyköveti posztot, miközben barátja a Rónai Gábor Lockheed-Martin cég magyarországi
lobbistája volt. lehetséges, hogy a nyugdíj-biznisz is hasonló okok miatt sikerült ilyen szenzációsan?
Ennek megfelelő teljesítménye is, amiért természetesen nem kizárólag, sőt, nem is nagyobb részben ő
a felelős. Mindenki tudja, hogy a jogász Orbán Viktor mellett senki nem rúg labdába a FIDESZ-ben,
sem társadalom-, sem gazdaságtudományi kérdésekben, sem elméleti sem gyakorlati téren.
Ezt elbasztad Viktor, de nem is vártunk tőled mást! Azért a mocskot jól összeszeded munkatársnak.

2012. május 2., szerda

Vénemberek nyara


Ma délután még visszatért a nyár.
Gólya körözött a tó fölött,
s bár a fecske villanydrótra száll,
ma délután még visszatért a nyár.
Izzó fényben fürdött kint a táj,
s a szél elült az almafák között:
ma délután még visszatért a nyár;
gólya körözött a tó fölött.

Lágy zenét hozott az esti szél,
szívben zsongó, édes dallamot;
az ablakon beszállt egy levél,
- lágy zenét hozott az esti szél.
Azt dalolta, távol még a tél,
sokára jönnek még a zord fagyok.
Lágy zenét hozott az esti szél:
szívben visszazengő dallamot.


Teve Elemér

Hallod, Teve Elemér!
Meghalok a vizemér’!
Induljunk el korán, hisz’
nincs közel az oázisz;
megírta már Romhányi:
messzebb, mint egy fohásznyi.  

Nem mehetünk túl korán:
tiltja nekünk a Korán,
és bármerre fordulok,
sehol semmi, csak homok.
Már a fejem is kába:
merre megyünk Mekkába?  

Leteszem a szőnyegem,
csak a kávém lenyelem.
Amerre száll az ima,
arra kell majd menni ma.
Átérünk a homokon,
hogyha megyünk konokon.