2021. március 6., szombat

Egy árnyék a járdán

Árny alak vagyok a téli járdán,
egy hórihorgas, szürke folt.
Nagykabátban, és kalapban járván
sem felejthetem, ami volt.

Mára már, így, nagy telemnek szélén
csak hátam mögött süt a nap.
Elmerenghetek a lét egészén:
lehetett volna boldogabb?

De már csak egy árny vagyok a járdán,
halovány folt a szürke betonon.
Akár itt van, vagy nincs itt a járvány,
emlékeimet lapozom.

2021. március 5., péntek

Csak sötétben

 Nem játszik a szívem
páncél rejti régen.
keserűségre váltottam,
ha volt édességem.

Szürke lett az ég is,
elszürkültem én is,
nem szárnyalok, mint a madár,
verset írok mégis.

Gödörből kiáltok,
miért ez az átok,
hogy úgy élem meg a létem,
csak sötétet látok?

Játszani is engedd!

 Milyen szép is az, amikor az ember azzal foglalkozhat, amit igazán szeret, amivel egész életében szeretett volna! Miért? Mert soha nem adatott meg gyermekkorában, hogy Karácsonyra kisvasutat kapjon, elmerengett Kittenberger vagy Széchenyi vadászkalandjain miközben magát képzelte helyébe, esetleg mindig azzal szerette volna beírni magát a történelembe,hogy hatalmas régészeti fölfedezést tesz. De alas! a sors nem adta meg neki soha gyerekkori álmai beteljesülését. Kénytelen volt elvégezni a jogi egyetemet, pedig ő vasutas vagy focista szeretett volna lenni, az orvosit, pedig régész, mindig férfiak közelségére vágyott, de ebben a férfitársadalomban a heteroszexuális kapcsolatokat kellett hirdetnie, másokat akart befolyásolni - esetleg kis kokain vagy alkohol befolyásoltsági állapotban -, ehelyett az ifjúság- és sportminiszter nehéz, robotos teendői után ifjúkori jóakarójának kell további kellemetlen szolgálatokat teljesítenie.

És akkor felvirrad a nap: az ellenség eltiporva, az erőforrás rendelkezésre áll, a helikopter oda visz, ahova mondja, ezrek mozdulnak meg szavára stadiont építeni a kert végébe, kisvasutat a ház elé, ha óhajtja, repülő luxusszálloda megy vele bárhova a világon, és mindez neki jár. Hiszen áldozatos, nehéz munkával eltörölte azt az igazságtalan hatalmat, melyben ezrek mozdultak egy ember szavára stadiont építeni, zárt erdőkben autóból holmi miniszterek lövöldözhettek csak korlátlanul vaddisznóra, szarvasra (és csak néha emberre), és azt rendelhettek tivornyáikra (legyen az férfi vagy nő), aki csak megmozdított bennük valamit. 

Hogyisne! 

 Ők mélységes romlottságukat egy romlott, gonosz eszmével, az emberek egyenlőségét hirdető eszmével takargatták, és szemmel látható módon másként éltek, mint amire a tömeget kötelezték. És ezt az eszmét harsogták úton-útfélen, a világon aratott látványos győzelmük zálogaként emlegették a győzelmi jelentéseik plakátjaival bódítva el a tudatlan tömeget. Közben maguk egy szót sem hittek belőle, vagy amelyikük igen, kíméletlenül levadászták. Kisajátítottak mindent az iskolától a vallásig, az újságoktól a rádióig, majd a televízióig. Bezárták a nemzetet egy vasfüggöny mögé, és a nagyvilág híreit fellazítási politikának nevezték. 

De ezek az idők - szerencsére, és nagyjaink forradalmi irányítása mellett - végleg elmúltak.

A mi eszménk az egyetlen igaz üdvözítő út, ezt egyetlen igaz üdvözítőnktől tudjuk. Mi az emberek egyenlőségét hirdetjük, és erre tanítjuk gyermekkoruktól a tömegeket is. Szilárdan tudjuk, hogy a mi eredményeink záloga ez az út, és ezen haladva győzünk a világon. Ez már most is meglátszik eredményeinken, és ezeket az eredményeket lépten-nyomon tudatosítjuk is, hogy így győzzünk a defetizmus és az ármány fölött.

Hát hogyne örülne az ember ilyen szép teljesítménynek, ilyen hatalmas munka eredményeinek, amelyet - igaz, harcostársak segítségével - de alapvetően egymaga vívott ki hosszú évek áldozatos, megfeszített munkájával. Lám, az ország még a járvány kezelésében is jobban teljesít. Ez meg is látszik azokon az adatokon, amelyeket nyilvánosságra hozunk.

Ezek a ragyogó győzelmek pedig megérdemelnek néha némi lazítást is. És a lazítások megbocsáthatók az elvtársaknak is, csak arra kell ügyelni, nehogy valamelyikük a vezér fölé próbáljon nőni.
De amíg ilyen veszély nincsen, ahogy a költő mondta: " játszani is engedd szép, komoly fiadat!"

2021. március 4., csütörtök

Tégla

Azon jár az agyam, hogy a rendszerváltás után hallottam, hogy állítólag minden egyetemi tanulócsoportban volt besúgó, aki rendszeresen beszámolt a csoporttársakról. Két dolog merül föl bennem időről-időre: az egyik természetesen, hogy a mi 17 fős évfolyamunkon vajon ki lehetett az? A másik: a mi 17 fős évfolyamunkból vajon hányan tarthatták/tarthatják rólam, hogy én voltam a tégla?

Most mindez annak kapcsán merült föl bennem, hogy a kulturkampf fokozódik. Olyan bértollnokok írnak lesajnáló cikket a fűrészpor-ízű balliberális irodalomról, akik maguk soha egy értelmes önálló gondolatot nem voltak képesek összehozni. Érdekes, hogy nem téglapor-ízről írnak. 

De hiszen ezt már átélte ez az ország egyszer. És akkor még nem is Aczél Györgynek hívták a művelődés teljhatalmú miniszterét, hanem Révai Józsefnek, és a jelenlegi, komcsigyerekből lett nagytőkés párttulajdonos-vezér méretével és köpcösségével összevethető, az Orbán család kommunista, megyei agitációs-propaganda tisztségviselőjének pártja jogelődjének mély növésű, fenékig érő homlokú titkára volt az ország vezetője.
Azt egy népfölkelés söpörte ki innen.

Apropo, téglapor. Próbáltak beszervezni. Annál az iparvállalatnál, ahol először dolgoztam. Semmit nem kellett aláírnom, hangulatjelentést kért tőlem a vállalat pártvezetése. Abban maradtunk (némi nyomásgyakorlás után, amely a lelkiismeretemre irányult), hogy majd időnként beszámolok a fiatalság hangulatáról. Valahogy (szerencsémre) sosem kérték számon rajtam a beszámolót. De talán megoldottam volna.

És most időről-időre azon jár az agyam, vajon hol gyűlnek az ilyen bejegyzéseimről készült jelentések, kivonatok, milyen pontrendszerben hol tartják nyilván lojalitásomat, már, ha nem tekintem a kopogtató cédula gyűjtéskori ívet, amelyre a szemem előtt - jó, kissé odébb mentek - vezették rá, hogy ellenségnek számítok, mert azt találtam mondani, hogy majd én beviszem ahhoz a párthoz, amelyikhez jónak látom. Ekkor már 2010-et írtunk. Ja, nem a szegfű, hanem a narancs (kicsit sárga, ma már barnul és penészedik, egyébként kicsit keserű, de a mienk) volt a cédulás-jegyzetelők óvodai jele.

Verskódolás

Vajon kódolni kellene a verset?
Ezen most értek holmi programot.
Belerakni a szót, az érzést, nyerset,
hogy majd kiköpje a gondolatot.
Ha kódhibás lenne a program,
a vers-kimenet majd dadadadog,
de a lehetőség mindig ott van:
hibás szubrutint kijavíthatod.

Érdekes - vetődik föl most bennem -
vajon ha újra és újra futtatom,
ugyanaz lesz-e minden újabb versben,
ha a bemenő szavakat nem változtatom?
És milyen szabályokat ismerjen a program?
Tudjon szonettet? Rondót, meg szabadverset is?
Írjon bökverset, vidáman, komoran,
a kimenet legyen egzaltált, vagy depis?

A szavakon felül tehát, na lám csak!
egy csomó paraméter is szükségeltetik,
amelyen állítgatva a hangulat átcsap,
mint a bumm hajón. És lerohan, mint jetik
a lavina elől a hófödte hegyről,
ha az a versíró program elszabadul.
De már másról beszélek, nem arról az egyről,
és csak írom a betűket egymás után vadul,
mintha a program dolgozna bennem,
elszabadulva, mintegy paraméterezetlenül.
Most kihúzom a dugót, mert szívem retten:
a hardver ettől a teljesítménytől még kiterül.

2021. Márc. 4. 21:30

2021. február 28., vasárnap

Évtizedek

Negyven után ma az ember újból kezdi a létet.
Visszatekinteni nem mer, mert ami volt, még éget.
Tágas még a jövő, bárhogy volt az a múlt.

Ötven utánra az ember bűnei felszaporodnak.
Ismét kezdeni kéne, de hálát adhat a sorsnak,
hogy már van valahol. És még egyre lohol.

Hatvan után ma az ember nyűgei megszaporodnak.
Messzire nézni sosem mer, hálát adhat a sorsnak,
hogyha a Nap süt rá, és még kéklik az ég,
és még nem hívják, mert nem menne ma még.

Benne maradsz

Az egyik pillanat éppen olyan jó,
mint a rá következő,
hogy meggondold magad.

Az egyik nap éppen olyan jó,
mint a sok-sok azt megelőző volt,
hogy döntésre juss végre,
hiszen valahol érzed,
sőt bizonyossággal tudod,
hogy ez így nem mehet tovább a végtelenségig.
Nem mehet a végtelenségig,
hiszen az életed véges.

Ebben maradsz végleg.