Nincsen miért

Ahogy' jött, úgy elmehet,
és nincsen "Miért".
A magány marad neked,
ha nincs, aki megért.
Fekete égből nem ragyog
csillagfény se rád:
kit érdekel, hogyan nyitod
sikolyra a szád?

Ahogy' jött, úgy elmehet,
és nincsen "Miért".
Beáldozni életed?
Mindent semmiért?
Tegnap még Nap ragyogott
fénylő égből rád,
reggel néma sikolytól
cserepes a szád.

Napéjegyenlőség után

Már rövidülnek a nappalok, és
hosszabbodnak az éjszakák.
Egyre kevésbé lesz okés,
hogy annyi évet vártam rád.

Fénylő tavaszom véget ért,
elmúlt már a kikelet,
amikor hittem, révbe tért
életem, s boldog lesz veled.

De teltek, múltak az évek, és
a régi tűz ma már halott,
ami egykoron mesés
álom volt, mára szétfagyott.

Nem keseregni kellene
most, átkozni a múltamat,
van a létnek még kelleme,
ha a bánat olykor el is ragad.

Néha jó enne egy nagyot
kiáltani, de csendesen!
Csak eltölthessünk még pár napot,
míg megjön a tél, kedvesem.

December

Nincs menekvés, megérkezett.
Havat hozott, meg a szelet.
Hideg a jég, mint az acél,
dérrel köddel megjött a tél.

Éjjel kemények a fagyok,
a kuckómban magam vagyok.
Ha majd kint hóvihar tombol,
az ember a nyárra gondol:

Madárfüttyös, nyári alkony!
A pacsirtát szinte hallom.
A földből langy meleg áradt,
arcunk barnult, nem volt sápadt.

Karácsony lesz egykettőre,
várunk az új esztendőre.
Pár hét, és jön a kikelet:
megint átéltük a telet.

Szemét

Egy darab szemét.
Banánhéj. Csak csúszik rajt' a láb.
A jövő megélt
a múltban. De adom még alább.

Szélfútta homok,
koptatja az építményeket,
nem szikla, konok,
sár, mely megfojt minden életet.

Rozsdamarta lom.
Egy ócska, lyukas, horpadt fazék.
Mindezt vállalom.
Holnap szemétre vetsz. Vagy ma még?

Kegyelem

Ha rád ragyog a kegyelem,
ne kérdezd, miért!
Szükségtelen a fegyelem,
az ember ennyit ért.

Lehet józan az életed,
vagy léha, gondtalan,
tékozlod, avagy félheted,
ami még hátra van.

Hiába nincsen egyebem,
ha rám ragyog a Nap,
ha felfénylik a hegyeken,
a fényözön lecsap:
ha rá talál a kegyelem,
megszabadul a rab.

Ismét sötét

Ismét sötét és csöndes vagyok.
Most sem ragyog le reám a Nap,
nem hiszem, hogy leszek boldogabb,
árnyékok völgyében ballagok.
Álltam valaha fönn a hegyen,
mégsem talált meg a szerelem;
ismét sötét és csöndes vagyok.

Csak magamba húzódom sokat,
lélek bennem régen nem lobog:
nem ragadtak el az angyalok.
Már nem zavarok meg másokat,
ismét sötét és csöndes vagyok.

Szürkület

A kalapom fekete,
nem szürkül, mint a hajam.
Nem sok, ami hátra van,
talán még a negyede.

A hajam nem fekete,
nem úgy, mint a kalapom.
Szürkésfehér. A napon
kifakult már. Veszed-e?

A kalapom fekete.
Egykor álltam az esőn,
hogy várjam a szeretőm.
Ma élek, mint remete.

A kalapom fekete,
elmúlt már a tavaszom.
Rég nem mondták: "Akarom,
ne maradj kint! Gyere be!"