Kinin

Csak keserűség van. Nincs vágy,
s mert szeretve soha nem voltam,
nyugtot a lélek már nem hágy,
amíg ki nem terülök holtan.

Keserűség űz el lázat,
mint maláriást húz le kinin.
Az ember aztán nem lázad,
vár. Majd magától múlik a kín.

Csak keserűség van, nincs láz,
már nincsen, amit lehúzhatna
kinin. A lét már lenulláz.
Erős voltál? Vagy satnya?

Déli sötétbe

Úristen! Ez milyen jó!
súgtam fülébe halkan.
Nyár volt, és kinn hullt a hó,
és én majdnem meghaltam.

És tavasz lett odakinn:
peregtek a levelek,
megenyhült a téli kín,
nem féltem, hogy leverek
valamit, török, belül
vagy tél lesz ott kint megint.
Csak a változás örök,
és most sincs, aki leint.
Ősz van, bár virág virul,
délben a Nap Éjre hull.

Szeptember elment

Szeptember jött, és véget ért
a nyár, és vele az élet,
és azóta sem tudom, miért,
hogy még mindig élek.

Izzón forró volt a lét
még szeptember előtt,
azután a hideg tél
a szívbe beköltözött.

Több év eltelt azóta.
Forognak szüntelen
az évszakok. A nóta
más: nincsen szerelem.

Vonat

Vajon kiket visz a vonat
a hajnali sötétben?
Milyen vágyakat, álmokat?
Ha vágyat nem, miért nem?

Vajon meddig megy a vonat,
hova ér, mire megáll?
Mi várja az utasokat,
ha majd mindenki leszáll?

Négy évszak

Sivár tavaszodnak vége már,
ablakpárkányodon nincs madár.
Nyarad elmúlt, őszre tönkre ment,
emlékek fognak: mind kemény cement,
lépni nem tudsz. Minden cél oda,
mégis mennél? Lépted tétova.
Egykor voltál: szép és szertelen,
mára lettél szörnyű fertelem.
A téli éjben szíved nem remél,
hát jó ügyelj: fegyelmezett legyél!

Matthew Sweeney: Kaktuszok

Miután a lány elhagyta, vett egy másik kaktuszt,
épp olyant, mint amilyent ő Marrakeshben,
a repülőtéren vett neki. Végigűzte érte Londont,
végül itt, Camdenben, a gyerekek hordái között,
akik egymás kezét fogva csatangoltak a piacon,
megtalálta, megvette, és hazavitte.
A következő héten visszament egy másikért,
azután megint egy másikért. Zsinórban kipróbált
különböző családokból való példányokat,
a fényes virágúaktól az olyan mélyvörösekig,
mint az eladólány mosolya, akit észre sem vett.
Vásárolt egy rongyszőnyeget is a nappaliba,
egy homokszínűt, és a hétvégét azzal töltötte,
hogy a falakat bézsszínűre,
a mennyezetet halvány kékre festette át.
Sárgásbarnára festette a kopott, fekete ágyterítőt,
és a barna djabellába burkolva magát
a szofára feküdt kaktuszokkal körülvéve,
arab zenét hallgatni. Ha visszajönne hozzá, gondolta,
egészen otthon érezné magát.

Cacti

After she left he bought another cactus
just like the one she'd bought him
in the airport in Marrakesh. He had to hunt
through London, and then, in Camden,
among hordes of hand-holding kids
who clog the market, he found it,
bought it, and brought it home to hers.
Next week he was back for another,
then another. He was coaxed into trying
different breeds, bright ones flashingt red -
like the smile of the shop-girl
he hadn't noticed. He bought a rug, too,
sand-coloured, for the living room,
and spent a weekend repainting
the walls beige, the ceiling pale blue.
He had the worn, black suite re-upholstered
in tan, and took to lying on the sofa
in a brown djebella, with the cacti all around,
and Arab music on. If she should come back,
he thought, she might feel at home.

Engesztelő

Kérlek szépen, ne vádolj engem többé,
nem vártalak, a lét kínált elébem.
Nem voltam gonosz, csak talán kegyetlen,
és ami volt, még mára sem vált köddé.

A kristálytüzű nyár napfénye voltál,
az őszt elűző, izzó napraforgó.

Aztán a szív jégmezőin csikorgó
fagy fehérített halálra. Deformált
létem döngették kongó bronzharangok,
és akár ajtóban rekedt nyikorgás,
énbennem azóta is csak egyre ás
a kétség. Visszhangozzák írott hangok,
amelyeket régről megőrzött elmém.

De olykor tűnődöm létem kegyelmén.