Szikföldön

Az ágy hideg már jó tíz éve,
bár megváltozott
a fal mellette. Nincsen érve,
hogy meg nem háborodott.

A pokol fagyos. Nem melegszik
már fel sohasem.
Itt már csak a szik virágzik
többé, kedvesem.

Pipacsnyíláskor

Újra nyílik a pipacs a határban,
pedig én már csakis a telet vártam.
Tavasz lett hát ismét, és elment a tél,
még az öreg ember is újat remél.

Pár nyárral ezelőtt még volt szeretet,
de mára elfújták a hideg szelek.
Jön-e még egy nyaram majd, pipacshozó,
vagy életemet már ellepi a hó?

Ha nem úgy szeretsz

Ha nem úgy szeretsz, ahogy nekem jó,
hát ne szeress többé, kedvesem,
mert elmegy az utolsó hajó
tőlem, de tőled is csendesen.

Ha nem úgy szeretsz, ahogy jó nekem,
hát úgysem szeretsz már sehogy.
Akiben nincsen erő, kedvesem,
előbb-utóbb a földre rogy.

Az ajtó másik oldalán

Becsukta az ajtót, és elment fiatalságom.
Sőt, az érett férfikor is vele távozott.
Azóta tudom már, vissza hiába is várom,
az az izzó napkorong végleg leáldozott.

Becsukta az ajtót, és átmetszette torkomat
szivárványbordái gyönyörű íveivel.
Vér fröcsköl belőle és a megfagyott gondolat.
Szárnyalna még az ember, de csak új súlyt cipel.

Becsukta az ajtót, és egy elhervadt rózsaszál
maradt csak megfeketedve ott az asztalon.
A kert alatt a halál egyre közelebb kaszál,
és én már csak kihűlt emlékeimet aszalom.

Öreg fa

Én városon lakom;
soha nem látok annyiféle madarat,
mint a távozó, öreg fa Szajlán,
a kertben fölszerelt madáretetőn múlt télen,
miközben
kicsi fiát várta az ablak előtt.
De pár éven belül
ugyanúgy elszáradok.

Svábbogarak

A svábbogarak valahol a pincében tanyáznak.
Csak éjjel jönnek elő, hogy a Hold fényében
táncot ropjanak a konyha műkövén,
vagy a szobában a gépi perzsa koszlott foltjain.

Éjjel is nyitva kellene tartani az ablakokat,
akkora a hőség, de itt, a földszinten
ez veszélyes vállalkozás ezen a környéken.
Csak a berácsozott erkély ajtaja maradhat nyitva.

Csapdát kellene állítani a svábbogaraknak.
Valamelyik éjjel rettenve riadtam arra,
hogy a takarómon, az arcom előtt futott át
valamelyikük az ágy egyik oldaláról a másikra.

Jó, tudom, nem esznek embert, és betegséget
sem hordoznak, sőt, talán ezek a legegészségesebb
teremtményei a Földnek: állítólag az atomháborút
is a svábbogarak élnék túl legnagyobb valószínűséggel.

Ha nem mozdulok, visszafojtom a lélegzetemet,
talán kikerülnek, békén hagynak,
és saját - általam ismeretlen - dolgaikkal
foglalják el magukat, hogy reggelre eltűnjenek.

Félnek a fénytől, a nyilvánosságtól,
van ember is ilyen azok között, akiknek
akkora a hatalmuk fölöttünk, mint ezeknek
a barna kitinpáncélos, éjjeli bogaraknak.

Azokról sem tudni, mit csinálnak, miből élnek,
talán egy svábbogárológus majd őket is
rendszerezi, megállapítja, mit esznek,
és leírja élőhelyükként Magyarországot.

Lehet, hogy féregirtót kellene hívatnunk?
Vagy tűrjük a svábbogarak szaporodását
még egy ideig?

A rablóbanda vezére

Rablóbandának rabló a vezére,
őt kell hát bezárni legelőbb.
Vasat kell verni mind a két kezére,
föl ne gyújtsa a közlegelőt.

Közös ládáinkat már kifosztotta,
vérszemet kapott, nyíltan rabol.
Palotája kívül is terrakotta,
nálunk meg üres a juhakol.

Hát húst tépni tanítsuk a kutyákat!
Szaggasson rablót tépőfoguk!
Rabló, ha a düh egyszer majd kiárad,
mindegyik rettegjen! Lesz okuk!

A haramia vezér bandája nélkül
nem lehet olyan nagy arc talán.
Ha kötél szorítja nyakát, majd kékül.
Hát lógjon mellette mind a fán!