Miért akarjak?

Az égen csak szürke varjak szállnak.
Hidegebbre fordult az idő.
A költözők Afrikában járnak,
a halál itt a télből kinő.

Nincsen napfény, elhagyott az élet.
Mélység fölött csak palló vezet.
Jéggé fagyott, nem moccan a lélek,
s nem olvad, míg nem nyújtasz kezet.

Egy látomás hamuszürke tájban,
amelyben nem nyílik ki virág;
már nem várom, pedig soká vártam,
a hamu már mindent kirág.
Az ég sem kék. Szürke, mint a varjak.
Tovább élni miért is akarjak?

Irreverzibilitás

                            Payer Imre versére reagálva

Azt vizsgálni folyton,
hol tért el, és mennyire,
elkanyarodott-e, és vajon visszatért,
metszi-e a másikat,
vagy mellette fut tovább,
esetleg divergálnak,
vagy hosszabb-rövidebb szakaszon
át is fedhetik egymást.
És, hogy vajon valóban
ugyanoda futnak-e be végül?
Azt gondolom, ez
- legalábbis bizonyos értelemben -
nem igaz, míg más értelemben
igaz lehet, mert
valójában a folyamatok
mind irreverzibilisek.

Nem lehet

Engem nem lehet szeretni.
Valami tőlem elriaszt
minden nyarat, minden tavaszt.
Télre tél, az élet ennyi.

Talán egy taszító mágnes
található szívem helyén,
egy túl lágy, vagy túl kemény
másokat mérgező ágens.

Nem tartja távol...

Nem tartja távol szívemtől a halált már semmi.
Elérkezett az utolsó idő.
Ölelés nélkül majd másik világba kell menni,
a létből a halál, ami kinő.

Szinte már mániásan idézem föl a semmit,
pedig lassan megnyugszom bele.
Nem is értem, miért kell nekem itt lenni,
ahol az embernek lóg a szíve, bele.

Folyton a semmi

Folyton a semmi csöndje száll körülöttem.
Az életből lassan már kikopom.
Nem tudom, minek, és honnan jöttem,
és azt sem, hogy itt, most hol vagyok.

Egyre az elmúlás jár már a fejemben,
és hogy nem is volt énnekem rendelt idő.
Mit tenne vajon más az én helyemben,
akinek létéből ez a semmi kinő?

Nincsen bent, sem kívül magyarázat.
Szerelem nélkül abszurd a világ,
ha nincsen, hogy csitítaná a lázat,
amely belül növekszik, és lassan kirág.

Folyton a semmit idézem magamba,
és ez most már huszonnégy órás üzem,
és mi van, ha megjön nyárra, vagy tavaszra?
Azt hiszem, a halál az, ami üzen.

A neheze hátra van

Az öregek sorába léptem.
Nem kellene ennyit élnem.
Rég meghalhattam volna már,
ha nem lennék ilyen szamár.

Mit tartogathat az élet?
Keservet, attól félek.
Az öröm rám már nem talál,
amíg el nem jön a halál.

A hatvanegy ma beteljesül.
Elmém lassan az éjre ül,
nem voltam soha rá érdemes,
szeressen, akit kértem: szeress!,
és most itt állok magam,
és tudom, a neheze hátra van.

Nem érdekel

Egyre gyakrabban kapom magamat azon,
hogy egyre kevésbé érdekel már az egész.
Csak sétálgatnék a havon, vagy avaron,
és elfelejtenék mindent, ami volt nehéz.

Egyre több a dolog, ami nem érdekel,
mert eredménye nem függött tőlem soha sem,
és jobb, ha hátat fordít, mintha térdepel
az ember, és csak elveszetten sír csendesen.

Egyre gyakrabban kapom magamat azon,
hogy felfordul a gyomrom, és szinte hányni kell,
mert bűzlik minden, mint rothadó dög a napon,
és hogy nem így van, hiába mondják, nem hiszem.