Teremtő

Szomorú az idő,
Csöpörög az eső.
A mi világunk elhagyta a Teremtő.
Feladta a régit,
új munkába fogott:
más világon épít egy újabb holnapot.
Hogyha hűtlen lennék,
én is messze mennék,
és egy más világot: szebbet teremtenék,
de hűtlen nem vagyok,
ezért itt maradok.
Meg nem szegem soha szavam, amit adok.
Szomorú az idő,
csöpörög az eső.
A Te világodban Te vagy a Teremtő.

Egyszer véget ér

Én azt hiszem, hogy egyszer véget ér
a gyermekkorban megismert világ.
Tavasszal nem nyílik majd hóvirág,
és nyári réten sem nő pipitér.

Én úgy hiszem, hogy csak élvezni kell,
amíg itt a Földön élhetünk,
úgysem felel senki sem nekünk,
céltalan hát kérdést tenni fel.

Én azt gondolom, céltalan a lét,
és értelmet csak mi adhatunk,
éljünk mással együtt, vagy magunk,
ragadjuk meg a percek örömét!

Én hiszem, hogy nem mutathat túl
semmi sem a földi létemen,
másban itt hagyott emlékemen
túl nem rezdül meg semmiféle húr.

Nem hiszem, hogy a létnek célja van,
de értelemmel feltölteni kell,
ha nincs aki kérdésre felel,
nem is élhet senki boldogan.

Nem érdekel, miért vagyok

Engem nem érdekel, miért vagyok,
csak tisztességgel szeretnék élni,
arról álmodom: ne kelljen félni,
milyen kép lesz, amit hátrahagyok.

Nem kívánok semmi lehetetlent;
megváltani nem magam akarok
már világot, bár nagyok a bajok,
de az egyes ember tehetetlen.

Engem nem érdekel, honnan jövök,
csak az, hogy hová visz földi utam,
és jól tudom, hogy ez az út örök,
bejárni azt csak egy váltófutam
tudhatja, és ha új utat török,
majd követhetnek még engem sokan.

Aranyló reggel

Aranylik a fű így avarral terítve:
sárga pöttyözi be a zöldet szelídre.
Foltos lett bundája már az öreg Földnek,
bánatos a szeme, mint egy fáradt őznek.

Nem is tudom, miért az őz jut eszembe,
talán, mert a pázsit pöttyösre van festve.
Alig látszik már ki a park zöld bundája,
avart hintettek a barnuló fák rája.

Másik oka, hogy az őz jut az ember eszébe,
mert a Nap szelíden kelt fel ma az égre.
Nincs ereje, lankad így október tájra,
de azért arany fényt szór még a világra.

                         -*-

Tegnap reggel óta a parkban söpörtek,
lassan eltűnnek a zöldről a pöttyek.
De akad még barna a füvön, meg sárga,
sokfelé pöttyözi a parkot tarkára.

Nem sokára eljön ideje a télnek.
Az ember fejében már új gondok félnek:
számolja a pénzét: elég tűzifára?
Pár hét és fehér lesz a park új ruhája.

Hétköznapi reggel

Bár sietősre fogtam a léptem,
a reggeli villamos elment.
Át nem aludtam a vekkert éppen,
tán e körülmény felment.

Túl sokat jár az agyam már reggel
a ritmusos mondatokon.
Van, hogy az ember jókor felkel,
és az idő eloson.

A gáztűzhelyen kávét főztem,
a tej meg majd' kifutott,
épp felnézve, két sor közben
zártam el a gázcsapot.

El nem késhetem így sem a munkát,
hosszú még az idő,
megyek hát gyalog a közparkon át,
bár metsz a friss levegő.

Októberi eső

Októberben már az eső is hidegen csepereg.
Életünk a homokórán egykettőre lepereg.
Savas eső hull az égből, lemarja a lombokat,
ez a világ az élettől a halál felé halad.

Soha nem volt a világon se jólét se szeretet,
bár testünk az egyikért, a szív a másikért eped.
Hiába is kívánhatnánk a másiknak szebb napot,
az történik, amit a hatalom mond, "oszt jó napot!".

Októberben az égből is savas eső csöpörög,
a Sátán az embert látva jókedvében fölröhög.
"Nem kell ide a kísértés, elveszel te magad is!
Szíved helyén csak űr tátong, és a lelked is hamis!"

Ötven után

Ötven után jelennek meg testeden a foltok.
Addig azt sem veszed észre, hogy nem is vagy boldog.
Átmenetinek véled már az egész világot,
nem állsz meg, hogy közelről láss egy kicsiny virágot.

Folyton rohansz. Lemaradni már szégyennek érzed,
nem látod, hogy életedet már jócskán lekésed.
A napjaid rövidebbek. Nem segíthet semmi.
Később feküdnél le este, de korán kell kelni.

Az ajtót még be sem csuktad, kezed a kilincsen,
zavar, ami másnak megvolt, neked pedig nincsen.
Ötven után nem sok van már az időből hátra.
Jól figyelj oda erre a gyönyörű világra!