Semmi

Csak a nihil van az életemben: semmi,
de nem merem azt egy percre sem feledni,
hogy felelős vagyok másokért, és ennyi:
képtelenség ez így, bárkit is szeretni.

Ikarosz

Nem volt mese, repülni kellett.
Apám már a viaszt főzte.
Én a tollat szedtem össze,
s gondolkoztam sorsunk felett.

Az útvesztő immár készen,
mi magunk abba bezárva.
Régóta vagyok félárva,
de a szabadságra készen.

Fent a kék ég, lent a tenger,
hátunk mögött hagyott falak.
A sós vízben rémes halak,
fölöttük szárnyal az ember!

Vakítón tűz rám Héliosz,
közelebbről is megnézem.
Valamit mond, de nem értem,
apám. Állandóan szorong.

Nem mer feljebb jönni vélem,
hogy elgyávult a vén bolond!
Túl gyorsan nő az a korong,
s a víz tükröződik égen?

Szóból rakott katedrális

Szóból rakott katedrális,
ez lehet a költő célja,
és ha nem építed máris,
nem költő vagy, csak egy céda,
aki áruba adja lelkét,
és apró pénzre váltja.
Elherdálja vonatjegyét
a halhatatlanságba.

Macska

Macska. Sétálgat.
Fület mozgat, meg lábat.
Az orrával szimatol:
egér bújik valahol.

Macska a teraszon.
Elmúlt már a tavaszom.
Az árnyékban elidőz,
nemsokára jön az ősz.

Macska. Fekete.
Elszaladt az egere.
A tejet is szereti.
Marci nézi, neveti.

Miért van az?

Miért van az, hogy elmúlt királynők árnya kísért folyton?
Miért van az, hogy nem hagy nyugodni minket a látomás?
Miért van az, hogy agyunk mindig kutat egy rést a múlton:
ha másként történt volna akkor, miben is lenne ma más?

Egy találkozás emléke kísért,
egy soha nem kapott levél,
virágcsokor, ami szemétbe tért,
csók, ami árulással ér;
dúlt agyad meg csak zakatol egyre
sok-sok álmatlan éjen át,
s mintha csak másznál egy magas hegyre,
ahol a semmi vár csak rád.

Miért van az, hogy mind, ami nem volt, csakis jobb lehetne,
mint ami van, vagy immár elmúlt, és ami még jöhetne?
A régmúlt időket folyton megszépíti a feledés,
és a légvárait építi bennünk minden tévedés.

Mammut

Mammut. A kopjafa.
Jól tudom én, hogy akik ott elestek, hősök.
Mégis. Ugyanaz.
Mennyivel mások ők, mint ezernyi másik ősöd?

A fal kikerüli a helyet,
parancsra tiszteletben tartja.
Mások emlékét a kegyelet
az irányított enyészetnek adja.

Engedményt tett a tőke ma már
negyven négyzetméteren:
ahol szabadságvágyból egykoron halál,
most mellete a profit terem.

Az eszme volt a gyilkos?
Meg haszonélvezői azok?
Nem sok változott, itt, most
akik a nyakunkon ülnek,
mind másféle gazok.

Én nem hirdetem a relativitást,
tudom, hogy minden nem egybemosható,
de az ártatlanok vére sohase más:
emlékük tisztelni való.

Változik a történet,
ahogyan változik a kor.
Amit ma tanítasz, holnapra hazug lehet.
Az eszmék nem forrnak ki úgy, mint a bor,
mindig szolgálnak hatalmi érdeket.

A hit tiszteletre méltó,
akkor is, ha másnak hite,
és tisztelendő az érte hozott áldozat.
Az egykor kiontott vért, ó!
ne becsmérelje többé soha, senki se,
hogy ne legyen végre negatív a mérlegen az áthozat!

A lélek mérnöke

Vajh, ki is lenne a lélek mérnöke
annyira, mint a költő?
Gondolat, vágy, agyban vérrög-e?
Mindezt szavakba öltő.

Hogyha a ritmus lüktet a szívben,
és alakul a gondolat,
és nincs mit faragni már a rímen,
nincs, aki boldogabb.

Vajh, mit is érne az élet nélküle:
hogyha nem írnám versem?
Nem sokat ér, ha nincs ez a révület,
megmondom kereken, nyersen.

Ha lüktet a ritmus, szárnyal a szív,
és a gondolat elragad,
a vers világa magába szív,
gond és baj elmarad.