Nem áltathatom magam

Mára nem áltathatom magam,
mert űrt látok csak magam előtt.
Nehezen szedem a levegőt,
a boldogság is nagyon messze van.

A jövő már nem reám kacsint.
Annyi üres, csöndes év után
ismét marcangol most a hiány.
A fogaim is letörtek mind.

Egész életem egy rettenet.
Pedig munkám van, s akad borom,
de állandóan csak megalkuszom.
Erős vagy, ha ezt elviseled.

A boldogság már nagyon messze van,
Ötvenhét évem már elfutott,
nem várhatok másik, jobb napot,
így most már nem áltatom magam.
   

Ugyanabban a pusztulatban

A pusztulatban élek évek óta.
Tar mezőimen süvít a szél.
Rég nem hallik itt már vidám nóta,
a táj tavaszt jövőre sem remél.

A háztetőkön híja a cserépnek,
a téli hólé rajtuk becsorog.
A kintornások erre nem zenélnek,
részeg itt már rég nem tántorog.

A gyár üres. Gépek nem dohognak.
Repedt üveggel vagy vakon mered
a semmibe a rajta nyíló ablak.
Egy dögön donganak csak zöld legyek.

Régen elment innen minden élet.
Már vonat sem jár a síneken.
Mintha Csernobilban lennénk. Attól félek,
hogy az enyészet mindent eltemet.

A pusztulatban élek évek óta.
A táj belül oly szürke és kihalt,
mint kívül. Itt, hogy elmentél, azóta
még korcsma sincs, hogy vennék egy italt.

Még mindig a pusztulatban

A pusztulatban élek évek óta.
Tar mezőimen süvít a szél.
Rég nem hallik itt már a vidám nóta,
a táj tavaszt jövőre sem remél.

A háztetőkön híja a cserépnek.
A téli hólé rajta becsorog.
A kintornások erre nem zenélnek,
részeg itt már rég nem tántorog.

A csarnok néma. Gépek nem dohognak.
Az ablaküveg homályos, repedt.
Nincs jövője munkának, dolognak,
az élet nálunk fojtó rettenet.

Menekülni, futni kéne innen,
de visszatart, hogy ez itt a hazánk.
Ha nem adunk fel első szóra mindent,
érhetünk még jobb időt talán?

De nincs helyük ott, Elnök úr!

Térey János: Pornográf duett (tovább gondolva)

-"Kemény, hideg van, Elnök úr!"
-"Tudom, tudom."
-Mit csináljak? Sok az utcán alvó léhűtő,
 és aluljáróinkban éjszakázó rossz leány.
-Hát menjenek a léhűtők melegre,
 s a rossz leányok mind templomba holnap!
-De nincs helyük ott, Elnök úr!
 Már három éve, hogy mindegyik melegedő betelt,
 és egyre többen vannak.
-Tudom, tudom.
 Majd szólok a hű törvényhozóknak.
 Holnaptól utcán feküdni, ülni márpedig tilos.
 Az árokparton nem maradhat senki sem,
 megmondtam régen,
 s én megtartom szavam.
-De hová legyenek akkor mind ezek?
-Munkát adok nekik,
 megmondtam ezt is régen.
 Az utcáról elkergetem mind a léhűtőt.
 Menjen mind árkot ásni,
 zabot hegyezni!
 Lesz majd fizetése,
 és abból jól megélnek,
 igen, úgy hiszem.
 Kapálni küldd az összes léhűtőt:
 bölcsészt, jogászt, és mind a széltolót!
 A munka nemesít,
 szabaddá tesszük népem.
- A munka nemesít, Elnök úr, milyen igaz!
- Munkaalapú a társaság,
  amit kemény munkával építünk magunk.
-Tudom, tudom, Elnök úr!
 Az árokparton nem marad majd fekve
 senki sem.
 Az árkokba meg
 nem láthatunk bele.

Az igazat írom

Az igazat írom,
de gyakran csak a valódit.
Nincs messze sírom,
az ember nem lódít,
ha magának mondja:
nincs messze az este.
Tudja, mi a gondja,
ha sötétre festve
a szemüveg, melyen
a világot látja:
rég nincsen szerelme,
és nincsen barátja.

Az igazat írom.
Miért is hazudnék?
Talán majd a sírom
fölött lesz az ég kék.

Illúzió

Illúzió csak az élet,
egy percnyi nem-halál,
így hát soha nem félek,
hogy életben talál
vajon még a holnap,
vagy véget ér, ami jó,
és szertefoszlik gyorsan
ez a szép illúzió.

Illúzió a boldogság,
egy percnyi nem-magány,
amikor nem a sorsod rág
szeretőd oldalán.
Ma még úgy érzed, holnap
is látsz sok víziót,
de a holnap megrepeszt majd
minden szép illúziót.

Esett a hó az éjjel

Esett a hó az éjjel.
Fehérbe öltözött a tegnap őszi táj.
Mi lesz a szívben a fehérrel?
Mi lesz a dallal, hogyha fáj?

Esett a hó az éjjel.
Megszokott ez télvíz idején.
Többé már nem telünk el szenvedéllyel?
Külön szobákban alszunk, te, meg én.

Esett a hó az éjjel.
Csíkban tán ilyenkor már kötésig ér.
Itt az utcán hókotró tolja széjjel.
Az ember éli, amit a sors reá kimér.

Esett a hó az éjjel.
Fehér lepel borítja, lám, a földet.
A jégüveg, ami közénk most távolságot ékel
elolvad még? Hoz a tavasz majd zöldet?