gyáva hernyó-szívem mindig beleretten.
Bújnék föld alá, meg fák sötét odvába,
értelmem tudja jól, hogy mindez mindhiába.
Feketéllő üreg mélyén vár rettenet,
s félelemben élni életet nem lehet.
Irigykedve nézek dalos pacsirtára,
hangja ér az égbe, emeli a szárnya.
Ha még életemben pacsirta lehetnék,
minden kora reggel ablakodra mennék.
Eldalolnám néked minden nap ezerszer,
szerelem szárnyon száll szabadon az ember.< br/>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.