senkitől soha.
Szürke, meddő volt a múltam,
maradtam ostoba,
mert nem találtam senkire,
aki vágyott volna rá,
hogy én tanítsam meg, amire
senki őt, soká.
Maradt a szívem bánatos,
mint árva kismadár,
míg fák ontottak illatot,
majd jött tavaszra nyár.
Jött az ősz és ment a nyár,
hervadt levél a fán,
csak én maradtam egyedül, árván,
szürkén, ostobán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.