Én sohasem voltam, csak egy senki.
Rövid időket élhettem csupán.
Vad változás vágott folyton kupán;
mindig is korán kellett elmenni.
Mire valaki lehettem volna,
már túl is lépett rajtam az élet,
mostanában pedig attól félek,
nem is maradhat számomra holnap.
Hiába család, munka és emlék,
ha nem látod magad másban soha,
arcod elfedi a szürke moha,
lelkedet felemészti a nemlét.
Soha nem leszek már, csak egy senki,
ha egy fényes szempár rám nem ragyog,
létem erdejében, mint a vakok
bóklászom majd; nem lesz merre menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.