Néha, hogyha verset olvasok,
nehéz a szívem, mintha századok
árnya nyomná lelkemet.
Súlyuk szinte eltemet.
Néha, hogyha verset olvasok,
mintha szürke felhő volna sok
egemen, árnyat adó,
szomorúságot hozó.
S olykor, hogyha verset olvasok,
habzó szájú, dühös ordasok
foga rágja szívemet.
Űzném őket, s nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.