Elszaporodtak a majmok a bolygón,
és most mindent letarolnak.
Csak tömik egyre hasukat golyhón,
gyermekeikre sem gondolnak.
Irtanak erdőt, irtanak bokrot.
irtanak mást úgy, mint a saját fajt,
Néha a sírra tesznek egy csokrot,
űzni maguktól az égi bajt.
Mi ma is ugyanazok vagyunk,
mint voltunk ezredévvel előbb,
arra a rugóra jár agyunk,
és azért szennyezünk levegőt,
vizet, szerelmet és életet,
mert azt gondoljuk, mindent szabad.
Megkurtítottuk az éveket,
és csak rohan velünk a vonat.
Pedig még ma is azok vagyunk,
a szőrös, két lábú majomhad.
Csak többé már semmit nem hagyunk
másoknak, ha vágyunk felhorgad,
hogy miénk legyen minden, amit
kezünk és fabunkónk megszerez.
Pedig létünk nem erre tanít,
de évezredek óta megy ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.