Üvegmedve vagyok fehér jégkalitkában,
tiszta gyolccsal kötözöm körbe szívemet,
egyben tartsa,
és ne váljon zavaros-átlátszatlanná,
ha még hozzád szólok.
Lyuk fagyott a levegőbe, ott,
ahol alakodat ölelte körül,
a szál rózsa ugyanolyan friss,
mint amikor ott felejtetted.
Dolgozom és dolgaim után járok,
és "nem tudom, mi van veled",
már régen nem érdeklődtem,
te pedig nem mondtad.
Szétolvadt, elsüllyedt, elmerült,
mint jéghegy trópusokon,
mielőtt ha sarkvidékre hajthatták volna
a divergáló áramlatok.
Szemhéjamon szakadt yetik kriketteznek pingvinlabdákkal,
mert nem hallom gondolatodat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.