Egy verssor, egy dallam,
egy mondatrész egy filmben,
egy felriasztó éji hang:
elég, hogy emlékezzem rád.
Tűnődve megállok, halkan
sorok szólnak bennem, versben,
felbuzog, ami lappang,
pedig azt sem tudom, hogyan iszod teád.
Megáll a szívverés, nem dobog verő.
A pillanat, mint eltört sütemény,
teához, délután. Metsz a levegő,
a világ fakó, nincs benne remény.
Kimozdulok, majd tovább megyek.
Beindul agy, újra lép a láb,
kopnak ismét, emelkednek hegyek.
Fakul a kép, de emlékezem rád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.