az emberek csak néztek.
Tudták jól, hogy nem volt szent,
a lelkét terhelte vétek.
De mindig tisztába öltözött,
fején szalagos kalap.
Már régen a tanyára költözött,
és úgy tűnt, ott is marad.
Ha szóltak hozzá, válaszolt,
bár szűkszavú volt, de kedves.
Ha eső esett, vagy a hó nagy volt,
a lába soha sem lett nedves.
Nem volt király, de jó módban élt.
Mindenki tudta róla,
de vele életet nem cserélt,
senki, ha lehetett is volna,
mert volt családja, tudni vélték
a városban az öregek,
de senki sem látta őket, regélték,
hogy mind megbetegedett.
És eltemette őket kint,
a tanya mögött, a réten.
De senki sem látta arcán a kínt.
Nem is volt nagyon régen.
És Kovács Sándor egy napon,
a városba többé nem ment.
A teste ott száradt a napon.
Lógott egy faágon fent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.