Megfogott a szonettben a kép:
így láttam az árteret nemrég,
mint aki a vízen kint lapátolt.
Nem látszott a táj a parti fáktól,
és köztük a homok volt oly szép,
szívesen maradtam volna még,
de az idő már homlokot ráncolt.
Mintha régi létem nyerném vissza,
olyan volt nekem akkor a folyó.
Tudom, annak, aki vizét issza,
íze máshoz nem hasonlítható,
még akkor sem, hogyha nem is tiszta.
Csak hát erről nem mindig esik szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.