csak azt nem tudom sosem, miről, és kinek,
bár egy oldalt áll a szavaknak kelleme,
másikon meg a lét, amely kemény, rideg.
Hát minek írjam le újra azt, amit már
ezerszer leírtak nálam szebben, jobban,
hogy az élet előlem már egyre hátrál,
bár érzem, szívem még dolgozik, még dobban?
Azt, hogy messzire van két fele agyamnak,
távolodik már az észtől az érzelem,
hogy fiammal "nagyjaink" a szarban hagynak,
hogy semmivé enyészik végül életem?
Hogy mehettem volna talán én is gaznak,
és hogy lehettem volna én is becstelen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.