ősszé vált az idő.
Mára a fán a galamb sem szól,
csak a csend, ami folyton nő.
Hűvös a szél, meg a Nap sem süt,
szürke-sötét ma az ég,
s ez a csend idebent, ami szívemen üt:
hű, ha zajongana még!
Ráncos az arc. Cseng monoton
a fej, bár halkan szól.
Nincsen díj, csak folyton a harc.
Mára tudom már jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.