Jung voltam, és európai.
És még nem vadított el az áradat.
Ez a gondolat már biztos nem mai:
ma már nem védelmezed váradat.
Elmossa eső, árvíz és gyalázat,
folyton megbecstelenítik törökök,
akiknek szívében nincs semmi alázat.
Csak a bírvágy benne az örök.
Mann és Mihály szerettem volna lenni.
Meg Goethe. Nem is ismerem.
Egész életem egy semmi,
és nekem is olyan üres a fejem,
mint a törököknek, akik semmit sem tudnak,
csak annyit, hogy habzsolni kell,
elvesznek erővel, zabálnak, dugnak.
A szellem? Az senkit nem érdekel.
De akad olykor egy mozi, egy könyv,
amely elgondolkodtató,
hogy szíved szakad, szemedet a könny
önti el, ráébredsz, mi a való,
hogy volt egy regény, bohóckodó, egy scifi.
Vicces írója volt, és magyar.
"Nyakig a szarban ülve fejjel az eget verni".
Ez a mondat belőle, ami zavar:
Mert én Jung voltam. Meg Babits és Lukács
Engels is voltam egykoron.
És olykor én voltam a názáreti ács,
máskor meg sötét, mint a fekete korom,
meg mint az a hely, amely felé
egyre gyorsulva ballagok.
De nem sietek nagyon. Ne jöjjön még elém!
Hadd ragyogjanak még rám a csillagok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.