Erdőszélen

A fű a mezőn rövidre vágva.
Szálain ott csillog az őszi Nap.
Az élet máskor borzalmas vágta,
de az ég ma fakó bársonykalap.

Erdőszél. Cserjéken és a fákon
aranylón rozsdállnak a levelek,
nem zöldek, mint voltak akkor, nyáron,
amikor egy pár voltam teveled.

Az út mentén, a cserjesövényen
rózsaszín, apró, elfonnyadt virág.
Megtapasztaltam már, jó keményen,
hogy milyen is hiába várni rád.

A fű a mezőn rövidre vágva,
vagy lelegelték itt a tehenek.
Kabátom alatt húsomat rágja
a hideg szél, amely itt tekereg.

Kis herceg

Egy kis róka kell nekem nagyon,
vörös bundás, a farka lompos.
Rózsám nyugodtan ráhagyhatom,
tudom, jóléte neki fontos.

Mehetek vulkánt tisztítani;
hamut, salakot seprek ki majd.
Elleszek, nem zavar valami,
mert tudom, az új virág kihajt.

Egy kis róka kell nekem nagyon,
hogy ne legyen egyedül szívem.
Rátalálok, le nem rohanom,
majd szép lassan megszelídítem.

Ifjúkor

Mind a tíz ujjam kinőtt a lábamon.
Csodájára járnak, ezt fölvállalom.
De azt nem értem, miért jó nekik,
hogyha a lában szájukba veszik.

Hasamról hátra lazán fordulok,
ez nemis olyan bonyolult dolog,
de az zavar, ugye, elhiszed nekem,
ha a fejem a padlóba verem.

Két fülem közé szorult a fejem,
de ha ezt mondod, azt nem szeretem.
Csak hát azt hiszed, vicces vagy nagyon,
ezért, ha mondod, bölcsen rád hagyom.

Vízirózsa

Vízben úszó szirmok! Rózsa!
Lent forognak szirmaid.
Nem hallgatsz a hazug szóra:
úgysincsen, amely tanít.

A szennyár majd kivet partra,
Iszap, kavics lesz talán?
Környezetnek milyen gyatra!
Rothadni lent, csatornán.

Vízbe vajon hogy kerültél?
Ágról sodort le a szél?
Lány hajából, hídról estél,
mint aki már nem remél?

Vízben úszó szirmok. Rózsa.
Reménytelen mindahány.
És ki annak az adósa,
akit elér a magány?

Fölértékelés

Ne hidd, hogy portékád hibás, törött,
hiába rejted azt a blúz mögött
gombolva állig!
Fejedben mindig tiszta mind a gondolat,
megoldod mindig jól a gondokat,
én mondom váltig.

Zsákbamacska nem lehetsz soha,
ha mondaná utólag, hát gonosz és ostoba,
akárki mondja rólad.
Ismered ma már az életet,
és jól tudod, hogy azt megélheted,
és bárki, bármit szólhat.

Visszalépsz a szakadék elől,
tovatáncolsz, hogyha minden összedől,
körülötted.
Te tartod fenn az életet,
boldog lehetne az, ki él veled,
határtalan a földed.

El nem kelhet semmi árverésen
kincs, mi túlmutat időn és téren,
hát ne bánjad!
Egy tiszta szívű kincsvadász, tudom, nem húsig
kutat, és megtalál, majd akkor múlik
tőled végleg mind a bánat!