Reggel
"Az nem szükséges, hogy én verset írjak,
de az szükséges, hogy vers irassék,
különben meggörbülne a világ gyémánt tengelye"
Halványkék ing, barna nadrág,
Hozzá egy szalmakalap.
Így felöltözve reggel
Kezdem el mai napomat.
Csak úgy kapkodtam össze
A szekrényemből, sorrend szerint,
Nincs aki leellenőrizze,
és szóljon: "Mit veszel föl már megint?!"
Az este megint bealudtam
A működő komputer előtt:
Kidőltem - pedig online voltam -,
Miután megittam két sört.
Pedig az egyiket nagyobb fiamnak szántam,
De elment bulizni ő.
Újabban táncházba jár,
Hátha lesz rá egy jó "vevő"...
A sörözés következményeképpen
Hajnalban ébredtem föl megint,
De sok kedvem nem volt semmit sem csinálni,
Így hát megágyaztam, és aludtam reggelig.
Mielőtt az óra csörgött volna,
A kutya a szomszéd szobában fölébresztett,
No, Szotyola, a lányom kutyája:
Vele sem egyszerű az eset!
Zsuzsival egy szobában alszik
- Hát hol másutt aludhatna ő? -
Így aztán a fél lakás szaglik;
Néha elég sűrű itt a levegő.
No, minthogy Zsuzsi az éjjel nem volt itthon
- Csillaghullást nézni ment -
Összekaptam magam hát gyorsan,
És én vittem a kutyát az utcára le.
Ettől aztán magamhoz is tértem,
És még időben indultam el,
Éppen jókor, ahhoz,
Hogy a szokásos járatomra üljek fel.
Így, most megint itt ülök
A reggeli villamoson,
És magamban azon dörmögök,
Hogy már megint csak semmiségeimet írom.
Lassan megint jön a templom
A máltai rend apácáival,
Szokás szerint hetet üt az óra,
Vajon bent vannak már mindannyian?
Borongós az idő ma reggel.
Nem áll senki a pékség előtt,
De, ahogyan betekintek,
A pultnál már látok vevőt.
Nem egy durranás ez a vers sem.
Csak azért írom, hogy legyen.
Ha nem írnám sem lenne kevesebb
Nélküle a világon semmi sem.
Pedig verset azért kell írni,
Hogy a lélek fönnmaradjon,
És, hogy a világ forgása
Véglegesen meg ne is szakadjon.
Legalább arra figyelnék,
Milyen munkát ad ki két kezem,
Hogyha nem tudtam összekalapálni
Saját elbaltázott életem.
