Tüntetés

Ötven után is én megyek még ki először a gátra.
Ebben az országban már senki se végez munkát?
Nékem már nem sok időm van a sztrájkra hátra:
másoknak kellene széltében lefoglalni az utcát.

Hogyha nem állsz ki önmagadért most, munkás,
soha nem lesz senki, aki védene téged.
Írhat rólad bármit bármelyik ronda firkász:
Te vagy az, aki fenntartod ezt az egész mindenséget.

Nomád nép

A vén Tisza partján
reggeli fényben úszik a tábor.
A zápor elállt,
de a friss levegőn még nedves a sátor.

Sáros a föld,
és a sárba borultak a tiszta edények.
Víz cseperészget a fákról.
Éjjel a tábortűz elenyészett.

Egy takarítja a sátrat, másik árkokat ás,
ő pedig ott kereket pumpálna fel újra.
Pattog a tűz már, kávé illata száll,
és a csapat égre tekintve készül az útra.

Mind, aki jön ma, mind idegyűlt már lassan,
zörren a váz és kattan a lánc,
csendül a csengő, füttyszó harsan.
Végre a nép nyeregbe száll.

Tegnap százan mentek, mára két fele válnak:
Van, aki látni indul a távoli várat,
mások szomjasak lettek:
ők csak korsót fogni tekernek
            a két faluval arrébb lévő korcsmába.

Mintha az ősök szelleme
ébredt volna újra világra,
úgy pattannak gyerekek, öregek,
s ülnek a drótparipára.

Vallomás

Vele vagyok: boldog vagyok.
Nélküle csak elfonnyadok.
Rá gondolok: szívem dobog:
Ajka piros, szeme ragyog.

Vágy tüzében forr a vérem,
hogyha látom; arra kérem,
hogy lehulljon a szemérem,
s legyen édes feleségem!

Mi végre?

Egyet nem értek:
mi végre van,
miért nem élek
én boldogan?

Hiszen van munkám,
családom nekem,
nem kell az utcán
lehajtanom fejem.

Az asztalunkra
jó étel kerül,
engem az álom
mégis elkerül.

Ha annyi ember
él boldogan,
s én nem úgy élek,
mi végre van?

Miért élek én így?
Ezt kérdezem.
Hallgat az ég,
nem felel nekem.

Ha élnek sokan
még ily életet,
elrontottad, Uram,
teremtésedet.

Hét lépés

Még hét lépésre van időm,
mielőtt elnyel a homok,
mielőtt megtelik véle tüdőm,
s a légszomjba belepusztulok.

Indulhatok előre, hátra:
nem látszik sehol sem remény.
Egyedül nézek a látóhatárra
itt, a semminek közepén.

Legyen egyenes, vagy görbe
nyomom, vagy helyben topogok,
járjak akár körbe-körbe:
csak hét nyomot hagyhatok.

Hét nyom marad majd utánam,
s míg el nem fújja azt a szél,
addig jelzi csak: itt jártam
a pusztaságnak közepén.

Hajnali rigó

Hajnal volt, hogy felébredtem.
Rigó dalolt ablakom alatt.
Dalát sokáig füleltem,
elűzte véle az álmomat.

Később rákezdte egy cinke,
a főúton villamos csöngetett.
A rigó visszavonult a csöndbe,
indult a napi ügymenet.

Dalolj, rigó, csak énekelj!
Dalold el vágyaidat!
Űzd el daloddal minden reggel
lidérces álmaimat!

Üdvözlő lap

Sötét van, mint két hónapja lehetett.
Ablakpárkányomon éjjel eső dobolt.
A hegy üstöke most párát ereget.
Idén sem írtam üdvözlő lapot.

Két éve már... akkor megírtam egyet.
Úgy gondoltam, majd mindig megteszem.
Mi lesz a sorsa aztán, nem érdekelt:
s egyszerűbb lett tőle életem?