Gödörbe kiabálva

Élnem kellett volna valóban,
helyette itt ülök a hóban.
Előttem folyton mélyül az árok,
torkom megszakad, úgy kiabálok,
s üvöltésem nem hallja senki.
Melegebbre kellett volna menni.

Én ma sem tudom, hogyan kell élni,
habár most már jó lenne nem félni.
Hidat verni az árok fölött,
amelybe a semmi beleköltözött.
Habár mindegy, hogy mit kiabálok:
egyszer majd csak föltelik az árok.

Megfogadtam a népdalok szavát,
és mint egyszeri legény saját panaszát
kiabálom bele a gödrökbe,
hogy eltemethessem mindet örökre,
saját bajaim és talán a másét.
Ezért írok, nem holmi díjazásért.

Magyar hazám!

Magyar hazám! Érted vagyok, s te értem.
Hiába zúgná százezer fiad:
"mea culpa, ó vétkem, én vétkem",
amíg a nép sír, te sem vagy szabad.

Magyar hazám! A bocskort elhajítom.
Útilaput én mégsem kötök.
Maradok, és népemet tanítom,
hogy "más arcába soha nem köpök",

mert egy az otthon, s bár gyakorta dúlja
életünket sok, heves viszály,
sok közös dolgunkon hosszú idő múlva
megegyezésre jutni lesz muszáj.

Magyar hazám! Kitántorogni
belőled én már soha nem fogok,
hiába bűzlik zugaidban zokni,
s a szellem itt most hiába zokog.

Tollat adtál, én gyermeket néked.
neveltem őket, s te tartsd meg hű szavad!
Magyar hazám! Jól szolgáljad néped!
Az elnyomó önmaga sem szabad.

Félreértések

                               "Korlátozott a megértés"
                                          Szecsődi Kristóf: Tabula Rasa
De még mennyire korlátozott!
Folyton félreértjük egymást.
Ha azt gondolnám, hogy átkozott
tisztán érthető, amit írok vagy mondok,
és mert nem lehet, semmi nincs már,
ami félre vihetné a szándék
következményét, mindig ott egy gikszer,
elferdül a cél, hiába az irányzék
pontos volta, és ikszszer
kipróbált a mód immár,
mire odaér akár a legszebb ajándék,
már csúnyán át is változott.

Mást értesz a szavakon,
gesztusokon, mint a másik.
Az elméd ebbe hiába vásik,
neked mást jelentenek:
ütni véled a simító kezet,
magyarázataid már értelmetlenek,
hiszen az út már lezárult,
amelyen a megértés illúziója
a végtelenbe tágult.

A volt közösség helyén a fal mered,
amelyen fejedet - ha akarod - döngetheted,
és végül úgyis csak megtörheted.
(Az sem jobb, ha a szíved reped.)

Agglegény

Ez a vers (talán szentségtörő módon) Ady Endre: A grófi szérün
című versének formai elemeit használja.

Téli éjen egy kis szobában
megreccsen a deszkaágy.
Temetkezve sötét homályba
mozdul az égre a vágy.

Kései hajnal. Aludni kéne.
Nem hagyja a nő neve.
Didereg, reszket egész lénye.
Rázza a vágy heve.

Álmos a város, még nem éled.
Egy éji részeg gajdol.
"Te is jól megéred a béred!"
Egy ablak világít valahol.

Éji lidércek táncolják körbe;
gonoszul száll az énekük:
"Öreg! Mikor néztél a tükörbe?
Tudod, te ki vagy már nekik?"

"Miért téged tép folyton a kín?
Nincs már amiért epedezz.
Ne marjon semmi! Ott van a sín,
ha a máz tartásodon repedez'."

"Félj csak! Ugyanúgy meggyötör
a hiány téged, mint másokat!
A végén meg vár már a gödör.
Nem lesz egy másik, jobb változat."

Mégis. Amikor fölkel a Nap,
és a város reggeli mocsokba fúl,
az ember egy gyors kávét még bekap,
azután kalapja után nyúl.

Már csak befelé fáj a semmi,
míg más a randevúra siet.
"Öreg vagy öreg! Itt nincs már mit tenni:
Csak a halál lesz a tied."

Mellkasszaggató

Tövig kopott már a csőre
a mellem maró madárnak,
vörös vér buzog belőle.
Majd átadom a halálnak.

Mellkasomon már mély üreg,
arcomon a bíbor mámor.
Szívem kemény, mint kvarcüveg.
Nem rettenek a haláltól.

Szállna rám már új keselyű!
Csőre törje föl a követ!
Ha szívem nagyon keserű
a kő alatt, majd megfizet.

Temetni a semmit

Kötélen táncoltam semmi fölött.
Elszakadt alattam.
Szívembe az űr visszaköltözött.
A létbe ragadtam.

Mindent elvesztettem amim csak volt,
vagy hittem, hogy enyém.
Felettem mereven figyelt a Hold.
Aztán kihunyt a fény.

Kötélen lógok a semmi fölött,
éles kés kezemben.
Kötelet vágjak? Az elszökött,
volt semmit temessem?

Ella Wheeler Wilcox: Márciusi hó

A March Snow

Let the old snow be covered with the new:
The trampled snow, so soiled, and stained, and sodden.
Let it be hidden wholly from our view
By pure white flakes, all trackless and untrodden.
When Winter dies, low at the sweet Spring's feet
Let him be mantled in a clean, white sheet.

Let the old life be covered by the new:
The old past life so full of sad mistakes,
Let it be wholly hidden from the view
By deeds as white and silent as snow-flakes.

Ere this earth life melts in the eternal Spring
Let the white mantle of repentance fling
Soft drapery about it, fold on fold,
Even as the new snow covers up the old.

---------

Fedje el új a megroskadt havat:
A régi már letaposott, piszkos, foltos, olvadt.
Rejtsék csak el, ami maradt,
a tiszta, friss hópelyhek nyomtalan és gyorsan.
Ha majd az az édes Tavasz lábainál haldoklik a Tél,
lepel fedje be őt, egy tiszta, fehér.

A régi élet fedje el az új:
az elmúlt, vénülő, oly sok hibával terhelt,
Rejtsék el vágyaink, csakúgy,
fehéren, csendben, mint egy hólepellel.

Amíg örök tavaszban nem oldódik e földi lét,
a bűnbánat fehér köpenyét,
lágyan egymásra hajló fodrait
dobva rá, az új hó fedje el a régit.