off-line

Off-line

Elköltöztél, már jól vagytok, olvasom
(és ölelésedet érzem ismét vállamon),
(és melleid nyomását érzem ismét mellkasomon),
de most off-line vagy, hát nem sietek,
majd visszatérek, később, hogy válaszoljak neked.

Körülnéztem közben egy-két másik portálon,
van, ahol már kötelezettség, és szinte utálom,
de olyan megtisztelő, hogy számítanak még reám,
hát rendesen előveszem a legkomolyabbik pofám.

Most van bírálat alatt az egyik írásom.
Ha ez sem felel meg, lehet, magamat végleg elásom,
mert ha ennyi idő után se tudok semmi jót sem írni,
inkább megyek itt Budán egy kiskocsmába sírni.

Közben aztán kint jártam a konyhában is,
körülnéztem, és láttam, hogy olyan nagy baj nincs,
a hűtő szinte üres, de ez már megszokott.
Nem sok maradt abból, amit fiam tegnap hozott.

Visszajöttem, gépem közben megint lefagyott,
hát nem mondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok,
bár nyilván jobban megy a sorom, mint sok másnak.
De most arról írj majd, még van, amit kiásnak
a ház előtt, vagy már minden rendben van?
Ha nem tudom, hogy jól vagy, rosszul érzem magam.

Időnként jól esne, hogyha spontán is írnál nekem
(tudom, hogy csak net-barátság ez, és nem szerelem),
hiszen annyira azért benned érdekelve vagyok,
hogy el ne küld kurtán végleg, "oszt jó napot".

És most jól jönne ide egy modern fordulat talán,
amivel megidézhetném Petri szellemét, vagy Zalánt,
de ehhez sajnos nem elég az, amennyit olvasok
(nem, mintha egyébként tehetség bennem volna sok),
és most már néha az is mennyire ciki,
hogy róluk is annyit tudok nagyjából, mint a wiki,
és néha mégis valamiféle költőnek képzeltem magam.
Pedig ez a világ tőlem baromi messze van!

Olyan ambivalens érzésem van veled kapcsolatban;
én azt hiszem, valahol a fejlődésben elakadtam,
nap-mint-nap, éjről-éjre a billentyűzetet verem,
hogy megint elment az év, szinte észre sem veszem.

Tudod, nem a te nevedet használom jelszavaknak;
régi szerelem volt, azok a billentyűk már beragadtak.
Elárulom, van egy nagyon titkos női névsorom,
ha elmém nagyon zavaros, ezen néha végigoson.
A legelső nevek már nem is emlékezhetnek rám.
Úgy gondolom, sokkal hosszabb sem lesz már ezután.

Igen. Még mindig a tiéd szerepel a sor alján.

Elköltöztél

Elköltöztél, már jól vagytok, olvasom,
és melleid nyomását érzem mellkasomon,
(és ölelésed érzem még a vállamon),
de most off-line vagy, hát nem sietek,
majd visszatérek, és válaszolok neked.

Körülnézek kicsit közös barátaink között,
nem egyedül vagy ám, aki elköltözött.
Ki ezért, ki meg másért állt egy házzal odább.
Maradni, vagy menni okosabb, vagy ostobább?

Jól tetted, örülök, de én maradok.
Nem törtek még meg a külső és belső bajok,
tudom, a te eseted más, de megértheted:
én nem megyek. De szép életet kívánhatok neked.

Szerettem én is

Nemes Nagy Ágnes versére : Szeretőm oly jó szagú

Szerettem én is, emberek.
Ha még szeretnék, mit tegyek?

Mára a húsom nem kemény,
nem vagyok izmos, fess legény.

Nincsen fekete szöghajam,
szőkeségem is messze van.

Ha felkelek, néha nyögök,
derekamban ördög röhög,

de ha egy szempár rám nevet,
szeretek újra. Mit tegyek?

A lényeg

A lényeg az ember a tájban,
nem a friss, üde, jó  levegő.
Tudtam, hogy mire vártam.
Hogy nem jött, az leverő.

A Földre a csillagok fénye
olyan értelmetlenül árad,
ha várod, s nem jön mégse',
az, ki betölti imádat.

A szobában az ember a lényeg,
nem a kényelmes heverő.
Hogyha kihunynak a fények,
kripta. Üres. Temető.

A lényeg a versben a ritmus,
nem az értelmetlen kép.
Hiszen érted halt meg Krisztus,
de az élet nem azért szép.

Szeptemberi vasárnap

Szeptemberben egy vasárnap délután,
itt sétált az Isten Pesten és Budán.
Ebédidőben járt a Várhegyen,
hogy a Nagytemplom miséjén ott legyen,
majd megnézte a volt Nyulak szigetét,
a kolostorromban ő mondott misét.
Bejárta utána a Nagykörutat,
alamizsnálkodott a Csarnok alatt,
a közterület felügyelő rászólt,
a kerülettől tartsa magát távol.
A metróban vett kettő vonaljegyet,
ám rámosolygott egy fél éves gyerek,
ezért elfelejtette lekezelni,
de mégsem lett belőle baja semmi,
hogy utazott a négyes villamoson.
Végül még az Aléeba is beosont.
Estére, hogy megállt a lámpák alatt,
az egész napból csak a mosoly maradt.

Az utolsó kiút

Mindig van egy kiút,
bármi is történik:
legmélyebb örvényig
követed a Fiút.

Ha már sokat kaptál
halántékra, állra,
megzakkan az elme,
és a folytatásra
nem vár, nincs értelme.
Csak egy dolgot skandál:
itt már dolgod nincsen.
Kezed a kilincsen,
készülj a halálra!

Verset írni azért is kell,

mert mint a madarak szárnyuk szegetten,
úgy száll a szó most már mögöttem,
földre zuhan, lába törik,
bár rohanna, szállna reggelig,
és ha tudná, elmondaná,
honnan az út, és vajon hová
vezet a vers, mint búvópatak.
Amit kihagy, hát kimarad:
nem őrzi meg emlékezet,
hogy élt, örült, és szenvedett,
hogy volt, és nincs, de lenne még.
Az emberből soha nem elég,
mert nélküle a kegyelem is
csupán üres szó, és hamis.
Hisz' nincsen hit, nincs élet ott,
ahol a lét még nem dadogott,
ahol soha nem hullott szó,
mint alvadt vérrög, zörgő, mohó
csók nem tapadt még ajkakon
napfényben, vagy egy hajnalon.
Vagy volt, de nincs, emlék csupán,
hervadt csokor egy délután
ott feledve egy asztalon.
Mint talpak alatt rózsaszirom.