(fordítás)
Mi ez itt, a fátyol mögött, csúf, vagy szép?
Átcsillan, melle van. Éle van?
Biztos vagyok, hogy egyedi, tudom, ilyet akartam.
Ha főzéskor csendben vagyok, érzem, figyel, gondolkodik.
Ez lenne, amiért jöttem,
ez a kiválasztott, karikás szemmel, sebhellyel?
Lisztet mér, a fölösleget leszedi,
a szabályhoz, a szabályhoz, a szabályhoz tartja magát.
Övé lesz a kinyilatkoztatás?
Istenem, micsoda röhej!
De csillámlik, meg nem áll, és azt hiszem, engem akar.
Azt se bánnám, ha csont lenne, vagy ha gomb, gyöngyházból.
Egyébként idén nem akarok nagy ajándékot.
Végül is, hogy még élek, csak baleset.
Akkortájt boldogan megöltem volna magamat bármi módon.
Most itt vannak ezek a fátylak, mint függönyök, derengenek,
egy januári ablak áttetsző szaténja,
fehér, mint egy gyermek ágya, holt lélegzet-csillogó. Ó, elefántcsont!
Biztosan agyar van ott, egy kísértet-oszlop.
Látod, nekem mindegy, mi az.
Képes lennél nem nekem adni?
Ne szégyelld - nem bánom, ha kicsi is.
Ne légy hitvány! Készen vagyok a szörnyűségre.
Üljünk le két oldalt mellé, csodálva fényét,
a tündöklést, tükröző csillogását!
Együk meg rajta utolsó vacsoránkat, mint egy kórházi tányéron.
Tudom, miért nem fogod nekem adni,
rettegsz,
hogy a világ sikolyba fordul, és fejed is viszi magával,
kikalapálva, egy antik pajzs,
ükunokáid is csodájára járnak.
Ne félj, szó sincs róla.
Csak elveszem, és csendben félrevonulok vele.
Még azt sem hallod meg, amikor kinyitom, nem lesz papírtépés.
Nem lesznek lehulló szalagok, majd a sikoly.
Nem hiszem, hogy ilyen tapintatosnak tartanál.
Ha tudnád, ezek a fátylak mennyire elrontják a napomat!
Neked csak átlátszók, mint a levegő.
De, Istenem, a felhők olyanok, mint a gyapot.
Egész seregeik vannak. Széndioxidból.
Édesen, édesen belélegzem őket,
megtöltik ereimet láthatatlannal, milliónyi,
talán porszemmel, amelyek éveimet számlálják.
Alkalomhoz illó ezüst öltönybe öltöztél. Ó, összeadó gép! -
Lehetetlen számodra, hogy valamit elengedj, úgy egészen?
Minden darabot le kell pecsételned lilával,
meg kell ölnöd mindent, amit csak tudsz?
Van valami, amit ma szeretnék, és csak te tudod ideadni nekem.
Az ablakomban áll, akkora, mint az ég.
Lepedőimből lélegzik, hideg halál-központból,
ahol az élők megdermednek, és történelemmé merevednek.
Ne levélben jöjjön, kézből-kézbe!
Ne a száj szavával jöjjön, hatvannak kellene lennem,
mire az egészet megkapom és zsibbadtnak, hogy használhassam.
Csak vedd le a fátylat, a fátylat, a fátylat!
Ha a halál lenne,
csodálnám mély vonzását, időtlen szemeit.
Tudnám, hogy komolyan beszéltél.
Az nemesség lenne tőled, az lenne igazi születésnap.
És a kés nem szabdalna, vágna,
tisztán, mint a gyermeksírás.
És a mindenség elsiklana tőlem.
