Lerészegedni

A kör, amely téglalap,

könnyedén préselődik,

ha meghúztad a fülét,

és kiürült.

Louise Glück: Krátertó

 Háború volt jó és gonosz között.
Úgy döntöttünk, a testet hívjuk jónak.

Ez tette a halált gonosszá.
A lelket teljesen
a halállal szembe fordította.

Mint gyalogos katona,
aki nagy harcost szolgálna, a lélek
a test mellé szegődött.

Ellene fordult a sötétnek,
a halál minden formájának,
amelyet csak felismert.

Honnan jön a hang,
amely szerint azt kell higgyük,
a háború gonosz, amely szerint

azt kell higgyük, a test tette ezt velünk,
az késztet félnünk a szerelmet

There was a war between good and evil.
We decided to call the body good.

That made death evil.
It turned the soul
against death completely.

Like a foot soldier wanting
to serve a great warrior, the soul
wanted to side with the body.

It turned against the dark,
against the forms of death
it recognized.

Where does the voice come from
that says suppose the war
is evil, that says

suppose the body did this to us,
made us afraid of love—

Maszk

Maszkoljuk magunk.
Ezen nem változtatott
a pandémia.

Szétesik

Mindünk szívében égi tűz, ha égne,
az életünk lehetne szebb talán,
de világunk szétesik, mint a kéve,
s vad ár dörög minden várunk falán.

Hiába bármi. Összeraknád fejben,
szanaszét zümmögi magát a lét,
és csak vergődsz a napok között,
mint a légy a tejben,
és bárhogy taposol,
sohasem éred el a mesét.

Az évek közben darálóba fognak,
vér fröcsög a szívből, a csont meg úgy ropog,
mint amikor csirkecsonton vad táncokat ropnak
valami elfeledett törzsi táncosok.

És nincs menekvés.
Csak tapos a csizma,
hogyha nincsen, aki megölelne.
A tompa kés
holnap tompább, mint ma,
nyiszál,
hajcsomók hullanak öledbe.

És a világ,
amely oly összefogott volt,
már szétesett:
puszta és sivár,
vagy lehet,
csak benned van egy szürke folt.
Az ember verset vakog.
Vagy halálra vár.

Nyomorultan szeress

Engem nyomorultan szeress!
Három napos borostás-részegen,
hogy csak vigyorgok vissza vén-hülye-félszegen
elhagyván télikabátomat egy padon!

Bennem ne kellemet keress!
Könnyű szeretni fiatal-délcegen,
amikor jó erőben van még mindkét kezem,
és viszonzásként fényes jövőmet adom.

Rankine-t olvasva

 Észveszejtően nyikorog a csuklós busz, a sárga kapaszkodó rudak billegnek szemed előtt, amint a mobil kezedben táncoló, világító téglalapjáról fölpillantasz; Claudia Rankine-t olvasol, aki éppen megállapítja, hogy fekete nő létére egészen kellemesen illatozik a blúza a buszon, amely - feltehetően - zörög vagy nyikorog, és a kapaszkodók szintén billegnek az ember (asszony - akkor huszon- éves, fekete nő) szemei előtt, amint felpillant mobiljából, vagy gondolataiból.
Ő fölteszi szemüvegét, ez különbözteti meg a többiektől, írja, te leveszed és zsebre teszed, mostanában könnyebben olvasol nélküle, egyébként is az elmúlt három hónap során kettőt már elveszítettél buszon billegve, ez a legrégebbi, utoljára három éve hordtad, mielőtt a barátod felesége nem csinált neked egy új multifokálisat. Gondosan hátra lapozott a katalógusban, innen válassz keretet, az utcáról beeső vendégeknek idáig nem lapozunk el, nekünk is élni kell valamiből, ezek az olcsó keretek. Azt hagytad el. Meg egy másikat.
Közben már átszálltál villamosra, az Oktogon metróállomásnál jársz, Claudia Rankine a buszon maradt, talán egy Greyhoundon utazik éppen, majd egyszer még talán megtudod, eláll-e az eső a busz ablakán kívül, amit az imént, szemüvegét feltéve konstatált - talán éppen New Yorkba tart egy felolvasásra, vagy Al Filreis invitálására Philadelphiába - bár oda nem utazik el, hiszen azokon a felolvasásokon mindenki élő youtube streamelésben és video konferenciákon vesz részt kiváltképp ebben a pandemikus helyzetben.
Ismét felpillantasz, mindjárt megérkezel, füledbe zeng "ha valaki ezt nem teszi meg, munkatársaink kizárják az utazásból", és amint a melletted beszélgető (fehér) nő mondja a másiknak, "az nem a harmadikon van, a másodikon", a következőnél leszállsz.
Bűzlik a levegő a maszk alatt, biztosan a gombás fertőzéstől -- biztos vagy benne, hogy egy maszktól kaptad még tavasszal, és azóta nem sikerült tőle megszabadulni - , megérkezvén le is veszed, lefújod kezeidet alkoholos fertőtlenítővel, bekapcsolod a gépet, és miközben a nap várható eseményeit veszed számba, délután végre eladod a huszonöt éve megvásárolt telket, amely már akkor sem kellett a családban senkinek, és amelyet egy évtizede próbálsz eladni, no magadat azért annyira meg nem törve ez ügyben, és még haza is kellene érni, hogy az egyik, a másikat időben ütő, online programod legalább egy részén részt tudj venni - magadnak tartoznál csak vele -, ismét Claudia történetét olvasva, a háttérben folyton ott zizeg a fejedben - szívedben (?) - egyfajta önvád: harmadszorra már elutasítottad, hogy segítsél, bár igaz, kerek-perec megírtad, az előző(ke)t nem kell megadni, de mégis elutasítottad, hiszen ez mégsem tartható a végtelenségig ismétlődően hatvanhármon felül így hét év után.

Úttest

 Forgalomtól elzárt terület.
Az aszfalt felbontása előtt festették.
Negyedébe friss aszfaltozás ékelődik.
Autók sora megy keresztül rajta.

Dupla záróvonallal védett autóbusz sáv.
Külső sávban autó jön,
U alakban fordul
a kétszer dupla záróvonalon keresztül.

Vékony vízfilm az aszfalton.
Vagy csak a hőségtől tükörré vált levegő-réteg?

Megállok a járda peremén, elengedem a buszt.
Megáll, sofőr int, menjek át.
Mögüle gyors személyautó húz ki elém.
Elsöpör.

Sárga, kerek levelek a fa alatt a járdán.
Megcsillan raktuk a délutáni napfény.
Ki lehetett ennél a fánál Júdás?

Nyávog a bazalt.
Itt-ott csorba fogsorok.
Gömbölydedre koptatták az évtizedek.

Szürke világosabb és sötétebb foltjai.
Egymásba hatolnak,
egyenesek választják el őket.
Közművek története van beléjük írva.