Föl-föl rúgott nő

Ez a versike  Szepessy Gábor alias Frady Endre versének ötlete alapján íródott. (Ha úgy tetszik: szemérmetlen lopás az ötletet tekintve)

Föl-fölrúgott nő gyepre lehullva,
kicsi futballpálya, újra, meg újra
ráesik a lányra a gömbölyű labda.
Bal lábával rúg, a kapus elkapja.

Cselez, rohan futkos előre, meg hátra.
másutt van a keze a sorfalban állva.
Az ész itt a fontos nem a hosszú haja,
szép és pontos lába az ellenfél baja.

Föl-föl rúgott nő, most érted szóljon tapsunk,
több gólt rúgjál, kérünk, mint amennyit kaptunk!
Ha vége a meccsnek, a bíró fújt mára,
jöhet a mezcsere, és szép lesz a pálya.

A háztetők fölött az ég

A háztetők fölött az ég most szürke és rideg.
Életemben nem először vagyok már sík ideg,
hiszen tudom, hogy életem most másik útra tért,
és nem keresem, így nem is lelem, mert távoli most a cél.

Vagy életünkben nincs is talán olyan, hogy távoli cél,
mert kisöpri annak képzetét a csendülő acél
fejünkből, meg a harsona, és a puskaropogás:
ha felfordulsz egy csatamezőm, azon is nyer majd más.

A háztetők fölött az égen lassan bealkonyul.
Réges-régi büszkeség mind alkonyra konyul,
Mert nincsen csak a permanens harc, és mi lenne más?
Undorító korunkra igyunk egy végső áldomást!

 

Visz a vonat

Nem tudom, merre visz a vonat,
de most utána megyek.
Vártam már éppen elég sokat,
rajban leptek a legyek,
amikor nem mozdultam semmit
évek hosszú során át.
Érdemeltem valaha ennyit?
Mikor adom meg árát?

Nem tudom, honnan jött a vonat,
de vártam reá nagyon.
Bár gondolkoztam rajta sokat,
ezt elmenni már nem hagyom,
mint ahogyan hagytam már
elmenni mellettem másokat.
Hogyha befutott, vigye hát
magával szomorúságomat,
de az lenne nagy kár,
ha elvinné minden álmomat.

Attól állt meg szíve, amitől megdobbant

                                                 Grendolf verse nyomán

 "Attól állt meg szíve, amitől megdobbant."
Hogyha ez lenne majd a fejfámra írva,
nem kéne mellette imádkoznod, sírva,
hogyan haltam meg, csak Isten tudná jobban.

Messze még a vénség, talán meg nem áll még.
Folyó partján Khárón még hiába várna,
hivatalos vagyok még pár mulatságba:
vár reám sok szépség, míg ladikba szállnék.

Hogyha majd elnyűttem minden földi bocskort,
és elfogyasztottam egy-két rocska jó bort,
s tüzes éjszakába szívem beleroppant,
akkor legyen majd a fejfámra fölírva,
hogyha a szeretőm hiányol ott sírva:
"Attól állt meg szíve, amitől megdobbant."

Bézsszín inget

Bézsszín inget álmodom magamnak.
Halovány, vékony, kockás vásznat.
Az is útját állja majd a fagynak;
az emlékek nélküled úgy fáznak.

Nyakkendőt nem kötök nyakamba:
hűvösben majd zakóm fölveszem.
Bűvölten figyelek szavadra,
ha rám mosolyogsz ma, kedvesem.

Vékonyra szőtték vászon ingemet,
ha fáznál, inkább zakóm adom.
Gombját gombolja ki két kezed,
és te vedd le rólam, angyalom!

Éljük életünk, amíg lehet
boldogan, öleljen két karom!

Bíbor köd

Egy kispárnát vágtam hozzá.
Elborított a bíbor köd.
Hogyan váltam vadállattá?
A Gonosz belém költözött.

Akkor húsz perce ordított,
s még fülemben volt szavad;
ez valómból kifordított,
s tettem, amit nem szabad.

Nagyon gyorsan lehiggadtam.
Nem találtam úgysem el.
Csak azt adtam, amit kaptam,
de tetteiért felel
az, aki megteszi őket.
Nem ment semmi körülmény:
Sose bánts gyermeket, nőket,
az élet bármily kemény!

Bivaly

Akár csak az igahúzó barom,
aki király lett pünkösd délután,
életem élni már nem akarom
tovább is ilyen szürkén és bután.

Most visszaállok önként a sorba,
húzom a szekeret egyre tovább:
nem fojtom bánatom többé borba,
legyen csak nálam más az ostobább!

Dolgozom, mint "fiúk a bányában",
hogy holnap is szelhessek kenyeret.
Rám bízhatja magát mind álmában
tovább is, aki eddig szeretett,

de szárnyalok még, tudom, az égen,
határtalan víz fölött, mint sirály,
lepereg eső, zivatar, szégyen:
leszek még újra pünkösdi király.