Nem hagyhatom szó nélkül

A FIDESZ Magyar Polgári Párt (amelynek nevéből a Szövetség és Demokraták szó ugyanúgy kiveszett, mint a Fiatal és minta a politikájukból) két oszlopos vezér heréltje, Selyem fővadász elvtárs és Rezsibiztos fősertés (elnézést a disznóktól, mert azok értelmes állatok) állítólag ugyanazon párt funkcionárusaiként egyazon napon ragadtatták magukat a miniszoknyás nők védelmére (a kiugrott keresztyén egyházfi, aki egyazon fenékkel szeretne Krisztuson lovagolni, mint amelyiket parancsnokának kínált föl), és küldték el női képviselőtársukat fodrászszalonba (Rezsiszilárd elvtárs).

Selymes stüszi vadász döbrögi elvtárs megszólalása sem volt túlságosan sziporkázó, amint az itthon történő zaklatás ellen emelte föl szavát, amelynek tettesei mind az ő korosztályából kikerülő "echte" magyar (rác, román, tót, zsidó, ukrán és Istene tudja, még miféle) férfiak, miközben Rezsibiztos Sertés elvtárs éppen a disznókénál is csekélyebb intelligenciáról tett tanubizonyságot.

Hányni lehetne ettől a bolsevizmusból itt maradt csürhétől. És ezek a véglények beszélnek nekem erkölcsről.

Nő, domborulat, csúszós és nedves

A nő, a férfi, és gyermek,
amikor nedves, és csúszik,
a járda, retteg,
mint akit fenyegetnek, vernek,
hogy majd elesik.

Van, aki négykézlábra áll,
mintha részegen mászna,
hogy ne koppanjon a fej, az áll,
ne törjön kéz, a kar, a láb ma.

Olyankor kutyát sem visznek ki,
amikor kutya idő van neki,
bár ő a hóban elszaladgál.

Amikor jegesek a dombok,
nem szánkózik rajtuk gyerek.
Mind otthon ténfereg,
a férfi meg töri a jeget,
homlokát felhőzik gondok.

Belátom, ez a vers blőd lett.
De van benne nő, domborulat,
nedvesség és csúszás.
Az alapötlet csak ennyi.

(Néha tiszta őrület,
hogy az ember miként mulat,
ha egy vershez kap ötletet,
de ez szinte már túlzás:
hidegben nem jó meztelenkedni)

Kiskutya és kisgyerek

A versben, akár egy filmben,
ugyanúgy kell, hogy szerepeljen
egy kisgyerek, vagy egy kutya.

Nem igazi a feelingje,
és nem lesz jó marketingje,
ha nincs, mert a költő buta.

A versbe gyermeket tegyünk,
vagy kutyát, velük csak nyerünk:
lesznek, akik majd olvasnak.

Amikor más van egy versben,
írhatnál mindennél szebben,
a sorok összeolvadnak.

Nem tudom, hogy törvény-e ez,
a vers, mint csiszolt fémlemez,
vagy mint egy drágakő csillan

az olvasó szeme előtt,
hogyha a költő beleszőtt
kutyát, vagy gyermekszem villan.

Gyávaság

Láttam (és hallottam) egy embert
a villamoson, aki kiabált
egy kisgyerekkel, talán a fiával,
és pofon is legyintette.

A kisfiú majdnem elesett mellette,
de nem sírt fel hangosan,
csak a könnyek eredtek meg szeméből
és folytak végig csendesen arcán.

Rajtam kívül senki nem látszott
észrevenni az esetet;
mindenkinek éppen az ablakon kívül volt
éppen valami megfigyelni valója,

vagy éppen akkor kapott üzenetet
a telefonon,
éppen lapozott egyet
a kezében tartott könyvben.

Amikor az ember észrevette,
hogy szúrósan nézem,
rám nézett, és
a következőket mondta:

Mi van papa? Nem tetszik,
hogy nyakon csaptam a fiamat?
Csinálni akarsz valamit
ezzel kapcsolatban?

Nekem eszembe jutott,
hogyan legyintettem szájon egyszer
kislányomat, és ettől
hogyan harapott rá szája szélére.

Amikor a villamos megállt,
mégis leszálltam róla
a következő megállónál,
és inkább megvártam a következőt.

Vagy húsz centivel és tíz kilóval
volt nagyobb nálam, és
vagy harminc évvel fiatalabb,
de ez nem ment föl a gyávaság alól.

Most itthon ülök,
és ezt a verset írom az esetről.
De mondta valaha is valaki,
hogy a versek megváltoztathatják a világot?

A hídon át

Átkeltünk a hídon.
Keskeny volt, és ingott alattunk.
Nem tudtuk, hová jutunk.
Átkeltünk a hídon,
ezen a parton maradtunk,
itt vezetett tovább utunk.

Átkeltünk a hídon,
az mögöttünk a mélybe szakadt.
Átkeltünk a hídon,
a visszaút reményéből már nem maradt.

Még élni is kellene

Még élni is kellene,
de az idő kevés.
Már itt a végnek szelleme,
hozta a rettegést.

Az avar halomba gyűlt
a kerti fák alatt,
a fáknak ágain, felül
már semmi nem maradt.

A méhek és a szép tavasz
régen messze már.
Sötétedik. A lét ravasz:
a télnek szele vár.

A napkorong alkonyra hull,
és jön a sötét.
A lélek újat nem tanul,
nem adja közönyét.

Csak ballagunk míg véget ér
egyszer majd az út.
A hó, a haj ezüstfehér.
Mindenki télre jut.

Ha bejön

Kántor Péter: Ha bejön az élet c. verse nyomán

ÉS 2016. febr. 19.

Ha bejön az élet,
csillagot tűznek rám
vörös posztóból.

Ha bejön az élet,
egy kicsi munkára visznek.
Mindenki vályúnál kosztol.

Ha bejön az élet,
egy emberé lesz ismét
az egész határ.

Ha bejön az élet,
éjféltől nem is kell dolgozni
ma már.

Ha bejön az élet,
Megint lőnek az utcán,
mint ötvenhatban

Ha bejön az élet,
lágerbe visznek a pofonért,
amelyet kaptam.

Ha bejön az élet,
hullák úsznak a Dunán
lefelé.

Ha bejön az élet,
nem járhatsz hat után
kint, estefelé.

Ha bejön az élet,
tűzre vetik majd
ezt a versem.

Ha bejön az élet,
ismét krumplit eszünk
nyersen.

Ha bejön az élet,
kirúgják alólam az utcán
a lábam.

Ha bejön az élet,
senki sem hiszi majd később,
amit láttam.