s korrodálódván törött el lábam.
A seb égetett. Csak fújtam,
mígnem nyálban úszott már az állam.
Nem lenyelni! Rágni!
Szóltak rám, mert látták,
törött lábamon is már a nyál csorog.
Így kezdtem rágógumi-ballonon az égbe szállni,
bár fejemen a propeller még most sem forog.
Zöld ruhás nyúl hozta a frissítőt:
a nyakamra nyitott egy hűvös zuhanyt.
Hajkurászni máshol, mást kell, nem itt, nem őt,
szólt, és hirtelen vagy száz felé szétrohant.
Összement a Bárka, és én földre ültem.
Nem látszott ki még a kaktuszom,
és galamb sem repült számba félig sülten,
de azt hiszem, hogy én már nem alkuszom.
Gyémánt szegekkel volt kiverve az ablak.
Attól tartok, talán még be is törött,
de az istállóban elfogyott az abrak,
és ha ez van, akkor én mindig ölök.
Megjártam Hajmáskért oda-vissza gyorsan,
egyszer az még talán hetvenhatban volt.
Vöröshagymáikért utaztam a gyorson,
szívemen azóta sötétül a folt.
Nem tudom, hogy a nyúl mivel is mosakszik,
de óráját bizony gyakran szedi szét,
idegesen, mert időben nem jönnek a taxik,
na ebből a versből már legyen elég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.