Homok, apró kavics
a fűszálak között.
Légy hű,
bár a semmi, a nincs,
szívedbe költözött!
Nézd a hangyát,
ott! Utat keres.
Talán börtönéből szökött.
Csöndben hagyd hát,
ha léted hegyes,
éles szilánkokra törött?
Vagy bömbölj rácsodat rázva,
mint medve,
toporzékolj mindent gyalázva,
sírva és jajveszékelve,
hogy nem, ez nem volt még elég,
mert így majd a szél
csak a semmit fújja szét,
ha porrá hullsz, mint homokvár,
mert rád már úgysem sok vár?
Szél fúj
fekete fellegeket,
míg javítgatnád kerítésedet,
folyton fejed fölött.
Nincs új,
ma is leszögezheted,
a lét mindent felfeszeget:
itt már minden léc eltörött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.