Hajnali személy

Tompán fénylik a sín a hajnali ködben.
Nyikkan, zakkan, szusszan, döccenve megáll.
Nem túl későn, épp idejében jöttem,
mégis: hol van már az a hajdani nyár.

Vár a vonat. Még pár percig a csend.
Aztán indul a vég állomása felé.
Mi az, amit a lét nekem végül idecsent?
Hogyan állok majd ítélőszékem elé?

Indul a járat. Csupa szürke a lég még
odakint, túl az ablaknyi üvegen.
Ha nem tudnám, kel a Nap,félnék,
már eltemettek engem elevenen.

Tompán fénylik a sín az utolsó
peronon állva az ablakon át.
Nyugatra tart a vonat; én láthatom
ma a kelő Nap első fénysugarát.