"A közepes emberek közepes pillanatainak közepes leírása nem irodalom."
Vörös István
Repedt az aszfalt. Tétován
szandál pár ballag rajta Budán.
Megáll. Egy hangya elszalad.
Álmot cipel? Vagy magvakat?
A szandál sarka már megkopott.
Gazdáját fixálja egy kokott.
Elfordul. Bizniszt nem remél:
ez a pasas semmit sem ér.
Kapar a torka, hát köhög,
egy strici hangosan felröhög:
ott megy egy trottyos, vén faszi.
Beszarás, olyan igazi!
A villamos sárgán beüget.
Az ég acélkék és süket,
üres, mint raktár, ha elhagyott,
bár álmokkal telve volt. Elfogyott.
A sárga odébb megint megáll.
A két szandál indulásra vár.
Egy ajtó integet felé,
teraszon padok ácsolva elé.
Belép. Tétován becsoszog.
Itt sem várják az angyalok:
ismeretlen a társaság,
de a korsóban hűvös a sárgaság.
Repedt az aszfalt talpa alatt,
az ég izzó acél maradt.
A sörhab eloszlik. Igen hamar.
A garatba megint gyomorsav mar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.