Megérte?

Egyre azon jár az eszem,
hogy vajon megérte?
Nem tagadom, szívre veszem,
mert fizetek érte.

Van, bizony, úgy, azt gondolom,
túl nagy volt az ár.
Körbe tekintve a romokon
úgyis mindegy már.

Folyton azon jár az eszem,
hogy hogyan lett vége.
Nem tagadom, szívre veszem.
De így is megérte.

Meszelt, fehér tükörfal

Mint amikor tükörnek táncolsz,
egy tükör nélküli teremben,
annak puszta, fehérre meszelt fala előtt.

Benne látod mégis magad;
minden perdülést, ugrást, szökkenést,
és szemedbe tűnik
minden elhibázott mozdulat.,
minden egyensúlyvesztés
és ritmus- vagy lépéstévesztés.

Mert a tükör most is ott van,
ahol helyében csak a
fehérre meszelt, puszta fal látható.

Lila kankalin szirmok

Kankalin szirma ragadt hajadba,
lilállott tőle a lápon a rét.
Hogy arra járt volna, mind tagadta,
de senki nem hitte el a mesét.

Bár tiltott volt ott a láp világa,
a beljebb már zsombékos ingovány,
de ott nyílt a táj összes virága.
Dalos, karcsú, tüzes volt, mindahány.

Kankalin szirma ragadt hajukba,
amikorra végül mind hazatért,
mert jött a késő nyári napnyugta,
és a falu tudta azt, hogy miért.

Kankalin szirma ragadt hajadban,
de már felszáradt a lápból a víz,
nem szól pacsirta sem ott hajnalban.
Csókod olyan volt, mint a szilvaíz.

A teljességet megélve

A teljességet megkaptam tőled.
Nem volt benne még részem előbb.
A világ már magában főhet:
bejártam én már minden mezőt.

Minden fontos érzést megéltem:
örömöt, gyászt, féltést, bánatot,
torony nélküli perceket reméltem,
voltak. Majd mind magamban hagyott.

Az élettől nem kívánhatok
mást, mint amit már megkaptam én.
Elmúlt. Tudom, választ nem kapok,
de én dobtam el lázas-könnyedén?

Nomád nép (újra írva)

Vén Tisza partján reggeli fényben virrad a tábor.
Végül a zápor elállt, de esőtől nedves a ponyva
Sáros a föld, és sárba borultak a tiszta edények.
Víz cseperészget, s éjjel a tábortűz elenyészett.

Egy takarítja a sátrat, másik az árkokat ássa,
ő pedig ott már pár kereket pumpálna fel újra.
Pattog a tűz, friss kávé illata száll fel a légbe,
és a csapat most égre tekintvén készül az útra.

Mind, aki mára is eljön, végül mind idegyűlt már,
zörren a váz, a pedál, és lánc is kattan a váltón,
csendül a csengő, és nevetés szól, harsan a füttyszó,
végre a jó nép lassan felszáll mind a nyeregbe.

Tegnap százan mentek, most majd kétfele válnak:
vannak, akik majd mennek látni a távoli várat,
mások szomjasak, így ők korsót fogni tekernek
két szomszéd falun át egy jó hírű borozóba.

Mintha az ősök szelleme ébredt volna világra,
pattannak fel az ifjak, gyermekek és öregek most
és egyként ülnek fel mind a drótparipákra.

Gyönyörű agónia

Gyönyörű az agónia
az extázis felső fokon.
Így csökken az entrópia,
hisz' a teremtéssel rokon,
és bár pár pillanatnyi csak,
de benne egy egész világ.
Nem tarthatod sátáninak
a gyönyörű agóniát.

Elmaradt találkozás

Azt hittem, még találkozom veled,
egymásba botlunk majd véletlenül.
Az elmúlt évek már védtelenül
találtak téged is. Elviseled.

Mint ahogyan én is elviselem,
hogy többé nem láthatlak már soha,
hogy a sors énhozzám is mostoha.
Nagyon hirtelen érkezett telem.