Csak hiszem

Nem imádkozom, csak úgy hiszem,
nekem is lehet igaz hitem,
noha tudom, csak a semmi vár,
amikor majd véget ér a nyár.

Nem űzök rítust, sem egyszerűt,
hogy borúra hozhatna derűt,
de bonyolultabbat sem nagyon.
Ha elromlik, sajnos úgy hagyom.

Talán mégsem erős a hitem,
de föl nem adom már sohasem
a keveset, ami megmaradt.
mert gyakran láttam rémálmokat.

Nem kívánhatom, csak úgy hiszem,
hogy hit nélkül nincsen semmi sem.
Hiszem, hogy az ember mégis jó,
ha pokolra süllyed is sok hajó.

Tengerparti rapszódia

Mint rapszódia, hullámzik a tenger.

Egymásnak fecsegnek a habok,

s míg hallgatja játékukat az ember,

eltűnődik: miben is vagyok.

A sekély vízben zizeg a homok,

a kavicsok koccanva mozdulnak odább.

A szél feltámad, és a víz konok

döngéssel folytatja a sziklák  ostromát.

Századok telnek, a tenger nem változik…

De nézd! Műanyag palack úszik ott!

Ezt nem vetítik romantikus mozik:

a vízbe dobta, aki abból vizet ivott.

S már szemembe ötlik a parton

véges-végig a tömérdek szemét.

A tengernek sincsen többé pardon,

hiába hullámozza az andalító zenét.

Mint darab hús

Mint darab hús, függött ott a test
felszögezve két lator között.
Volt, ki bánta a rettenetest,
de a lélek már elköltözött.

S nem jött vissza: a többi mese,
bennünk épült századokon át.
Senki sem látta - nem látod te se' -
felszögezett, megkínzott rokonát.

Mint darab hús, így végzed te is,
nem marad utánad szent mise.
Amit hiszel, eleve hamis.
halál után nincs már semmi se'.

És mégis, éld úgy életedet,
mintha félnéd örök lelkedet!

Zergevágta

Felmegy a hegyre, felfut a hegyre,
a hegyre fut fel a zerge-szamár.
Futna csak egyre, a csúcsra megy egyre,
ott rá egy lányzerge ma vár.

Zerge a hegyre, a csúcsra megy egyre,
de késve indul a völgy fenekén.
Ugrik a kőre, hajtja fel egyre:
"együtt leszünk ma, te, meg én!"

Lenn, a toronyban fél tizenegyre
ugrik most a nagymutató.
Futna csak egyre, ugrana hegyre,
de van még némi futnivaló.

Fenn a tetőn a zergeleányka
nagyon elunta már magát.
"Ez a fiú ilyen hitványka?!"
Meg sem várom őt, nahát!

Hegy derekára ér fel a zerge,
amikor a Nap a tetőre ér.
Pedig a lány sem volt soha kerge,
de lásd, az ígéret ennyit ér!

Egyet üt a völgyben az óra,
amikor a zerge a tetőre ér.
A lány nem várt a kézfogóra,
és ez a mese is véget ér.

Te lehetsz pontos, lehetsz trehány,
és kiköpheted a tüdőd,
de ha meg sem vár a zergeleány,
meg nem hódíthatod őt.

Lélek-méreg

Claus Possberg képe

Az égbolt vadul, zölden lilás,
s a lányok randevúra járnak.
Megy az élet, nem lehet vitás,
bár elvirágoztak a hársak.

Újra megpezsdül szíveinkben
a vér, mintha a tavasz jönne,
és uccán rohannánk szál ingben,
csorogna a boldogság könnye.

Csak járjuk ezt a sápadt földet,
mintha vége soha nem szakadna,
a létnek. Az ember morzsát görget,
küszködik, mint fűben hangya.

Amíg megzavart képzelete
a nagyvilágot ölelné meg,
csak gyűlik benne a fekete,
agyat sorvasztó lélek-méreg.

Csakis belül ordít zokogva,
néha öklöt rázva az égre,
táncot jár pörögve, dobogva,
maga sem érti, hogy mi végre.

Valahol valakik majd talán
táncunkra egyszer visszanéznek,
ámulnak erkölcsük magasán,
hogyan terjed a lélek-méreg.

Nem hiszek az elrendelésben

Soha nem hittem, hogy írva lenne
bármi, ami úgy tűnik, hogy végzet.
Még akkor sem, hogyha majd bevégzed,
sem lehetsz teljesen biztos benne.

De véletlen játéka volna csak,
pár millió együtt rezgő atom?
Én hinni még ezt sem akarhatom,
hiszen több vagyok, mint puszta anyag.

Anyaggá csak akkor lesz az ember,
ha már nem uralja szellem és érzés
a húst, vért; ha nincsen már vezérlés,
vagy ha túllépni magán soha sem mer.

Hogy sorsunk előre írva lenne,
sosem volt, hogy hittem volna benne.

Gazdag lettem

Én, úgy hiszem, gazdag lettem:
tegnap csirkesültet ettem.
Villamossal járok Budán,
és néha nap van új ruhám.

Vasárnap, ha éhes leszek,
a TESCO-ban kuglert veszek,
bár ez csak volt: bizonyítva,
hisz' az nincs vasárnap nyitva.

Hogyha jobban meggondolom,
nekem most jó dolgom vagyon:
jobban élek, mint él sok más.
vajon ebben ki a hibás?