Az a két, nagy, csontos kéz,
ahogyan folyton csak járt,
groteszkül fintorokba
merevedtek bele az ujjak
egy-egy pillanatra
megállva, s újra, meg újra.
Hajlongott az ülésben,
mintha a szellő fújná.
Egy imám ritmusára,
- már ahogy én az imámot
képzeletembe idézem.
Apja állt mellette.
Szénfekete kalapban,
egy újságot olvasva.
Írt a papírra néha,
nem is olvashatóan:
a betűk dülöngéltek,
ahogy' a jármű döccent.
Nem nézett a fiára,
aki egy nótát gajdolt.
Érthetetlen verssel,
ismeretlen nótát,
furcsa, maszatos hangon.
Repeső kézzel ült ott,
egyre csak hadonászva,
pillanatra se' állt le.
Szeme is járt csak körbe,
az ablakon kitekintve.
Egy megállóhoz érve
az ajtóhoz mentek,
leszálltak mind a ketten.
Visszanézve láttam,
kézen fogta az apja
az úton menve az ifjút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.