Ez a villamos már elment

"Ez a villamos már elment",
és átmentem két parkoló autó között.
Utánam futott egy drabális ürge,
megállt, és belém kötött:

"Ha a táskádat még egyszer
 az autómhoz vered,"
- szólt - " ' úgy segéljen engem,
Hogy lerúgom a fejed."

Fölnéztem rá -
egy fejjel volt nagyobb -,
És azt gondoltam akkor:
"Ezt most nem hagyod".

"Kérem, ne tegezzen,
mert én sem teszem,
de ha tovább provokálsz,
a pofádat beverem." -

Mondtam, s , hogy önérzetemen az eset
ily módon foltot nem hagyott,
elszaladtam, hogy elérjem
a következő villamost.

Kisfiam

Mikor magához tért sérvműtétje után
Fölállt a kiságyban, én csak néztem bután.
Kitépte karjából az infúziót,
Rohant a fél osztály, volt nagy ribillió.

Hiába próbáltuk lefektetni szépen:
Üvöltött, hogy zengett két emelet mélyen.
Ez itt most nem tréfa, gondoltuk mindketten,
Kivettem az ágyból, a karomba vettem.

Mellemre borulva lassan megnyugodott,
Míg föl, s alá jártam, vállamon szuszogott.
Másfél órát, vagy tán többet is sétáltam
A folyosón, míg már sajgott mindkét lábam.

Hiába próbáltuk betenni az ágyba,
Biz' nem állt kötélnek, az a pici drága.
Az lett a sok séta eredménye végre,
Hogy hazavihettük saját felelősségre.

A száj, a szó, a szív

(Játék az idézetekkel)

"Jól vigyázz, kicsi száj, mit beszélsz!"
"A szó veszélyes fegyver,
És van, aki fegyvertelen."
"Jól vigyázz, kicsi szív, mit kívánsz!"
A szív veszélyes fegyver,
és van, aki fegyvertelen.

"Jól vigyázz, kicsi száj, mit beszélsz!"
"A szó veszélyes fegyver,"
És van, aki szívtelen.
"Jól vigyázz, kicsi szív, mit kívánsz!"
A szív veszélyes fegyver,
Te ne legyél szívtelen!

A Pillangó

Elgázoltak, majd belehaltam.
Az Élet átment rajtam,
És cserben hagyott.

Szabályaimat megszegtem:
Boldogságban reménykedtem;
Mi mást várhatok?

Hernyóként fekszem a porban,
Nem vagyok már az, mi voltam,
Hitem elhagyott.

Nincsen jövőm, sem reményem,
Nincsen semmiért sem élnem,
Lelkem megfagyott.

A szárnyaim leszakadtak,
Reményeim mind elhagytak,
De még itt vagyok.

Szárnyat növeszteni kéne,
Elrepülni, messze, délre,
Széllel szállani,

Levertséget messze űzve,
Új reménnyel, régi tűzzel
Talpra állani.

Gyimes

Sötét az est,
szikár kereszt
magaslik fenn a dombtetőn.
A félhomály
elrejti már
a templomot s a temetőt.

A völgyben lenn
szél sem üzen,
csak éji kuvik hangja száll,
csendes a táj,
alszik már
a kis falu, s a nagyvilág.

A fény kigyúl,
nóta kihull
a kocsma nyitott ablakán,
leány, s legény
már táncra kél,
és nótába kezd mindahány.

A gardonon
a fájdalom,
és az öröm hangja dong,
a láb dobog,
a szív lobog,
a hegedű jajong.

Magyar beszéd
visszhangzik rég
Tatros völgye fenyvesén,
még ezer év
nem lesz elég,
hogy elfeledje énekét.

Január

("Az éjjel hazafelé mentem,
  éreztem, bársony nesz inog...")

Kurva hideg van már így este.
A lányok, a fél feneket takaró szoknyákban
Melegebb éghajlatra húztak,
És a stricik is inkább
A lokálokban időznek.

Reccsen a jég a talpam alatt a járdán,
Hogy szaporázom lépteimet mielőbb hazaérni;
S a sarokban fekvő
Rongygomolyag megmoccan.

Hajnalra talán, holnapra, megint megfagynak páran:
Cigányok, zsidók is, meg más magyarok.
Így élünk Budapesten,
Kétezer és tíz januárban.

szerelmes vers

Szívem zakatol,
Ha látlak valahol,
Arcomban lüktet a vér.

Fogom a kezedet,
Nézem szemedet,
Mosolyod szívemig ér.

Hangod beragyog
Minden dallamot,
Szemed egy tiszta tó.

Ölelem derekad,
Szagolom hajadat,
Illatod mámorító,

Nézem alakod,
Irigylem a Napot:
Szabadon süt le rád.

Dübörög a fülem,
Zakatol a szívem,
Hogyha csókol a szád.