Sejteknek zokogása

Még utána zokog minden sejtem.
A jövő így nem elviselhető,
mert sivárságát már nem csak sejtem:
szilárddá lesz benne a levegő.

Zokogásom álarc mögé rejtem.
Fapofát vágok, mint egy nagymenő,
de démonok járnak bent a fejben,
s kedvenc helyemmé vált a temető.

Volt egy perc, egy csillagokkal ékes,
felemelő, szédítő pillanat,
bár elment, és utána csak rémes,
sötétlő szürke, mély magány maradt,
de emléke visszaragyog nekem.
Bevilágítja egész életem.