Magányomat viselem bátortalan,
akár öreg akác a homokon.
Levelemnek, ágamnak már híja van,
és csak a vadrózsa a rokonom.
Nem rágja kecske kérgem, leveleim,
madár nem fészkel ágaim között,
Vándor nem alattam méláz tervein,
hiszen lényem tüskébe öltözött.
De tavasszal, május végének táján,
ha évente egyszer nyílik virág,
és méhraj kering, zizeg zümmög kábán,
körbeleng a mézédes illatár,
állok szinte szédülten ismét ifjan.
Mintha ott lennék végre álmaimban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.