Világ-magasban forgolódó ég,
és fenn keringő, fényes csillagok!
Hogy szerettek, az volt már jó rég,
s hogy nem szeretnek, holnap meghalok.
És hogyha eljön értem majd a vég,
magam mögött csak sötét űrt hagyok,
az égbolt sem lesz már világos kék,
nem fénylenek föl többé hajnalok.
A fényt megtartanám, de nincs remény,
ha meg nem érkezik a szerelem,
életem meg marad olyan kemény,
amilyen életed volt énvelem.
Ha lettem volna rámenős-serény,
nem jönne meg ilyen korán telem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.