2020. október 27., kedd

végvári vitézek

vasárnaponként
eljárnak vadászgatni
helikopteren

háziállatot
ölnek helikopterről
és viszik haza

a kereszténység
végvári vitézei
helikopteren

 

Szóval festeni

 Van, hogy foltot fest a szavakkal az ember.
Itt egy szürkés barna, borongós
ott meg az okkersárga a kéklő égen.
Máskor a rímek, a ritmus is adja a vers erejét.
Aztán van még, aki úgy ír, ahogyan más nem mer:
verssora az mind rongyos,
nem csillan metafóra, hasonlat, mint régen,
és csak a versnek a végén
éri el története elejét.

Összekuszálódik ma a versben minden:
ok okozat és az időrend mind oda van.
Ránéz, és csak fogja fejét tőle az Isten:
Ez most költő, vagy fest a szavakkal ravaszan?

És van, hogy a vers csak pár szó.
Van, amikor sok ezer lapra se fér.
Arról szól, hogy süt a nap, vagy hogy esik a hó,
hogy az ember szerelmet, jót csak másnak remél.

Szöveghűn tessenek olvasgatni a verset!
Abból még nem volt soha semmi baj,
rettenetet nem okozott senkinek sem, nyerset,
hogy kihullott volna a szövegtől a haj.
Zéró lélek és veretes forma, vagy
épp fordítva. Rémes rímek hátul-elöl,
lehet, de a szövegben szellem, amely nem hagy
elpilledni, bár a nap már régen az éjbe merül.



2020. október 25., vasárnap

Elveszett idő

Megint esik. És későn ébredtem ma fel.
Modern költészetet tanulnék,
de elkéstem nagyon.
Az időnek háta mögött
járok, és a távolság már egyre nő.
Az óra hangosan ketyeg az asztalon előttem,
és oly sok lenne még a munka!

A barázdán végigért a tű, lejárt
a lemez, cserélni kell, vagy megfordítani.
Lehet, ez másra vár már. Én
fiammal jártam kint a reggel,
cipőm beázott, a séta véget ért hamar.
Azóta ismét modernek.
És az óra itt az asztalon,
amint kiméri
az elveszett időt.

2020. október 24., szombat

Más úgysem tölt el

Mondd, szeretsz?
De miért is szeretnél?
Nincsen bennem semmi szeretni való.
Nevetsz?
Persze, kinevettél:
nyárnak hittem, de esett a hó.

Keringtünk a Szajna parton
- vagy a Sziget volt az talán -,
mint sárga levelek a szélben.
A történetben nem volt pardon:
ott feküdtem a lét asztalán,
életemben először nem féltem.

Mondd, szerettél?
Csak egy kicsit, úgy egyáltalán?
Megjött a kemény tél?
És koppant a levél
fagyottan a földnek falán,
hogy párhuzamban fagyos földdel,
arccal arra vártál változást?
Tudtad, többé úgysem tölt el,
ha találnál mást.

Teremtsd a fényt

Az éjsötétben messze csillogót,
teremtsd a fényt, ha már leszállt a köd,
s az árnyak lesnek rád bokrok között,
s nem játszhatod a gondtalan bohót!

Hiába, no! Ha már megírta más,
a cél az mindig ugyanaz marad:
megtörni az átok-sötét falat,
hogy fogyjon csak a hitetlen Tamás.

Ha semmi van, meg kietlen sötét,
meg vad mocsok, amely beléd ragad,
a fényözönnel áraszd el magad
mind a mást, aki nem leli övét.

Magadból verssel űzd sötéted el,
ha nincs, aki hívásodra felel.

2020. október 23., péntek

Háború a szívekben

Folyton csak a háború
a jó, s gonosz között.
A derűre jön a ború,
ami már szívünkbe költözött;
ha győzelemre tart a harc,
az veszteség nekünk,
akárki győz, az kudarc.
Csak a Semmiben hihetünk.

Folyton csak a háború.
S ki mondja, ki a jó?
Senki sem lesz már szomorú,
ha betalál egy golyó.
A győztesből lesz új elnyomó,
ha alul is volt előbb,
ha szerény volt is, lesz mohó,
ő lesz előkelőbb.

Folyton csak a háború.
Dúl odakint és bent.
Az emberi lét nyomorú,
soha semmire se ment,
ha a háború beköltözött
a szívekbe, magas ég!
Az ellentmondások között
elvész az emberség.

Lepketánc

Ősz fejem körül az éji lepkék
csaponganak oly rendületlenül,
névjegyüket nálam, hogy letennék,
ha a fáradt idő az éjre ül,
s hiába is kergetném el őket,
egy rebben el, a többi visszaszáll;
csak nem tudok szabadulni tőled.
Pedig olyan rövid volt az a nyár.

S a lepkék csak egyre-másra jönnek,
ha fény világol, vagy hogyha sötét
önti el a fényt. Mi baja önnek?
kérdik, miért nem issza már sörét?

Talán, mert a lepkék visszaszállnak,
míg csak helye lesz arcomon szakállnak.