2018. május 21., hétfő

Kovács Sándor

Ha Kovács Sándor a városba ment,
az emberek csak néztek.
Tudták jól, hogy nem volt szent,
a lelkét terhelte vétek.


De mindig tisztába öltözött,
fején szalagos kalap.
Már régen a tanyára költözött,
és úgy tűnt, ott is marad.

Ha szóltak hozzá, válaszolt,
bár szűkszavú volt, de kedves.
Ha eső esett, vagy a hó nagy volt,
a lába soha sem lett nedves.

Nem volt király, de jó módban élt.
Mindenki tudta róla,
de vele életet nem cserélt,
senki, ha lehetett is volna,

mert volt családja, tudni vélték
a városban az öregek,
de senki sem látta őket, regélték,
hogy mind megbetegedett.

És eltemette őket kint,
a tanya mögött, a réten.
De senki sem látta arcán a kínt.
Nem is volt nagyon régen.

És Kovács Sándor egy napon,
a városba többé nem ment.
A teste ott száradt a napon.
Lógott egy faágon fent.

2018. május 19., szombat

Marissa Glover: Jobb, mint a szex

                                                                                    (fordítás)

Amikor nagymama azt mondja, van egy süti, ami jobb, mint a szex,
nem hiszek neki.

Úgyhogy elkezdi elmondani -
hallgatom, még mindig hitetlenül,
szemeit figyelem, amelyek könnyeznek a szavakra,
kezeit, amelyek életre keltik a receptet, ahogyan sorolja az összetevőket.

Jobb, mint a szex,
mondja megnedvesítve ajkait,
amelyek kiszáradtak beszéd közben.

A konyhai faliórára pillant,
köhhintéssel megtisztítja torkát,
és szaggatott hangon megadja a végső instrukciókat,
mintha egy megsárgult receptből olvasná,
amelyet édesanyja bádogdobozában tartott a tűzhelyen.

Előkészület: 30 perc
Sütés: 1 óra
Kész: 1 óra, 30 perc.

Megkérdezem: És kinek van erre ideje?

Pontosan, sóhajtja.


(in: Clear Poetry Anthology, 2017., 17. p)

A túlzott sófogyasztás veszélyéről

Több a költő, mint az olvasó.
Minek?
Húsz sorért egy félkilónyi só,
hiszed?

Minek az újabb zengemények
garmada,
nem teljesülhet a remények
harmada.

Naplókat írunk jómagunknak,
az ám!
Ha máshoz is szól, seggbe rúgnak,
hazám!

De több a költő, mint olvasója.
Csoda?
A művészet az élet sója,
és a túlzott sófogyasztás egészségtelen.
De ki figyel oda?

2018. május 18., péntek

Mindig híjával

Két hónap,
és még fájsz bennem,
mint fog amely kihúzta magát
és sebhelye sajogva lüktet,
és nem tettem
ellene semmit sem. Nahát!
                                     2013. 12. 25.

Öt éve,
és gyógyult a seb,
ma már csak emléke sajog.
A hiány nagysága csökkent,
ma már kisebb,
de mindig foghíjas maradok.
                                     2018. 05. 18.

Unom az igazat

Meguntam, hogy mindig az igazat mondom,
és még soha senki sem hallgatott rám.
Hát akkor mostantól majd hazudok folyton,
hátha jobb lesz attól az élet, komám.

Azt mondom, hogy nálunk minden rendben:
nem volt ilyen jó még a sorunk soha.
Többé már nem él senki erkölcsi szennyben:
utcáinkon sincs pária, mostoha.

Azt mondom, hogy
a napfény az égen oly tisztán ragyog,
öröm a lét és boldog vagyok.

2018. május 17., csütörtök

Ez nem az a világ

Ez nem az a világ, amelyre vágytunk.
Amit élőnek láttunk, ma már halott.
Hallom a boszorkány visító vihogását
amint a Nap megvilágítja a reggelt.
Mégis az enyémek lettetek!
Nyelve bekúszik szíveinkbe,
mocsokkal tölti fel,
mérgét a szív agyunkba pumpálja,
hogy elhomályosítsa értelmünket.
Most távol a fénytől
mint holdkóros alvajárók,
vírusfertőzött, agyavesztett élőhalottak
marcangoljuk egymást,
fertőzünk még ép agyakat és szíveket.
A méreg terjed, soha nem pihen.
Ezer csatornán ömlik fülünkön,
szemünkön át fejünkbe,
beszivárog belénk az ételben,
a barátinak hitt ölelésben,
a szerelmesnek képzelt csókban,
hogy mi is továbbadjuk ezernyi módon.
Képernyők előtt ülünk,
ezer kilóméterekre látunk,
rezzenéstelenül nézzük,
ahogyan aknák tépnek darabokra csecsemőket,
ahogyan gumicsónakról vízbe fordult,
felpuffadt hullákat sodor partra a tengerár,
ahogyan szöges drót tüskéken fennakadt hajukat rángatják nők,
amint riporterek filmezik az éhség és halál elől,
vagy csak a jobb élet reményében menekülő tömeget,
és behúnyjuk szemünket,
amikor a hatalmasok egyre hatalmasabbá válva
saját zsebükbe teszik,
amit a mi zsebünkből és jövőnktől markolnak el.
Ez nem az a világ,
amelyre vágytunk, biztosan tudom.

2018. május 16., szerda

Vérmező

Naponta jártam át a Vérmezőn,
és fái még idegenek.
Másfél évtized nem volt elég,
hogy bemutassanak nekik:

"Ismerjék meg egymást!
Ez itt Kőris úr. Ő pedig Juhar asszony.
Odébb Ginko biloba áll,
és ha nem tévedek,
amott meg tulipánfa asszonyság integet.
És íme, itt ez úr,
aki naponta átjár önök között.
Törzsüknek, águknak még
soha nem ütközött,
hát ismerjék meg őt,
a neve érdektelen.
Majd verset ír önökről
szövege szertelen lesz,
néhol rémes rímes,
nem kétséges, a változó
sorhosszúság,
és bohókás témaváltás úgy versközépen.
Hát ismerjék csak fel őt
majd szépen,
hogyha erre jár, amíg lehet,
mert egy-két évtized
és elmarad talán."

Már nem járok át a Vérmezőn,
és senki nem akadt,
aki a fáradtságot vette volna,
és fáinak bemutat;
így hát most ismeretlenül
üdvözlöm a vérmezői fákat,
Kőris urat, Ginko bilobát,
Juhar asszonyságot és Tulipánfa asszonyt,
valamint népes szomszédságukat.