2017. szeptember 23., szombat

Szeretném

Szeretném, bár talán ócska hülyeség,
hogy minden ember, akár gaz, vagy derék,
és közöttük én is szeretve legyek.
Talán nem omlanának le a hegyek.

És szeretném még azt is, olyan nagyon,
senkinek ne kelljen aludni fagyon,
éhezni, mikor a kirakat tele.
Valaha talán megbirkózunk vele.

Szeretném, belül se kelljen mondanom,
ez bizony derék, a másik meg barom,
mert mindenkinek egyértelmű lenne,
ez társadalom. Ő is ott van benne.

2017. szeptember 22., péntek

A távozás utáni ősz

A távozás elvitte a nyarat.
Talán a táj üldözte volna el?
A kérdésre már a tél sem felel.
Itt vissza csak a ködös ősz maradt:

egyre korábban sötét az este,
és amúgy is haloványabb a Nap.
A köd is kemény, mint egy kődarab.
Miért? A választ sosem kereste.

Ha visszapörgethetné az időt,
hogy rászólna akkor: állj meg nyomban!
Így elrohanni nincsen jogodban,
jéggé fagyasztani a levegőt!

Jön a tél. A gát akkor átszakadt.
Vagy a fecske nem is hozott nyarat?

2017. szeptember 20., szerda

Idegen test


Kilöktél magadból - idegen testet,
ne mérgezhessem már létedet tovább.
Lehettem volna ennél is ostobább,
hogy növeljem amúgy is nehéz terhed?


A szándékok bennem mindig tétovák,
ha magamba építem is, mint sejtet
szervezet, mielőtt halálba dermed,
a szerelmet. Visszalöknek babonák.

Megjártam utánad a lélek poklát,
ahol süvölt a jeges hiány szele,
már nem szólhattam: várlak, visszagyere,
hogy csókkal borítsam mindegyik bordád.

Nem tudom, ki az, aki többet vesztett.
Kilöktél magadból - idegen testet.

A Hold fényében

A Holdnak fényében fürdeni újra,
amely születésem órájában világolt.
Szabadon lélegezni, ahhoz bújva,
akit a léted valahogyan hozzád láncolt.
Kitartani hosszan zenei hangot,
hogy rezegjen magasan a valóság fölött,
világítson, ha majd sötétség alkot
formákat benned, mert a fény már kiköltözött.
Fölmelegedni a bőr melegénél,
amikor fagyos már a késő őszi este,
és a lélek azt várja, hogy megbékél,
hiszen tusáit a Hold már sokszor megleste
a lélegzetét visszafojtó éjben,
a való szakadékán átívelő  hídon
biztonságban és mégis önveszélyben:
vajon a küzdelmet magammal meddig bírom?
Hát fürdeni a Hold fényében ismét,
hogy újra lemoshassa rólad mind a mocskot,
hogy elhozza halálod, az őszintét.
Ma már csak ennek útját kell tanulmányoznod.

2017. szeptember 19., kedd

Egyenletes sebességgel

Amikor fölszálltál, még nem esett az eső,
de hát ősz van, bármelyik pillanatban eshet.
Reggel, korán az égbolt még sötét,
így aztán a felhőket sem látod.
A vonatablakon megjelennek az első
ferde vonalak, ahogyan a függőlegesen
(majdnem) leeső vízcsepp,
és a vonat vízszintes (majdnem)
sebességvektorai összeadódnak.
A vonat sebességét számíthatnád a menetidőből,
így az esőcsepp-vonalak dőlésszögéből
meghatározható az esőcseppek sebessége.
Tudtad, hogy a gyorsulás ellenére
az esőcseppek egyenletes sebességgel esnek?
Nem utazik veled senki sem.
A halál egyenletes sebességgel közelít.

2017. szeptember 18., hétfő

Emlékből, fantáziából gyúrt kép

Mára már az emlékekből, és fantáziából
maradtál nékem csak egybegyúrva.
Ha látom arcodat, a sűrű éj felvilágol,
és néha képzelem magam még hozzád bújva.

De mára már homályosul a kép, kihűlt az emlék,
a nyár helyett fagyos szél kering a tájon.
Talán, ha nincs az év, boldogabb lennék,
de mégis: egyetlen egy percét se bánom.

2017. szeptember 17., vasárnap

Havasi gyopár

Oda vittél engem,
fehér lelkű mátkám,
ahol vágyott rendem
már régóta várt rám.

Nap kélt fel az égre
bársony-édes szóddal,
virágzó lett végre
a sötét hegyoldal.

A havasi gyopár
vakító fehére
világított kopár
szívem rejtekére.

Távol volt a tél még,
friss volt a kikelet,
szíveink nem félték
a viharos szelet.

Oda vittél engem,
fehér lelkű mátkám,
ahol időt csentem
életemnek átkán.