2019. január 21., hétfő

Egy reggeli kávé

Egy reggeli kávé kellene még,
mielőtt a vonatra szállok.
Ami volt, az az élet még nem elég,
sose hagytak még el az álmok.
Csak a verseket írván álmodozom,
s a vonat robog egyre velem,
a múltamat itt bent meg átkozom:
mire ment velem a szerelem.

Egy reggeli kávé kellene még,
de nem ám egyedül fogyasztva.
És kellene még, mert két szemem ég,
szerető kéz, amely adja.
De ma visszatekintve az életemen
csak a puszta kopárat látom.
Tudom én, eleget romlott a szemem.
De miért hagy el engem az álom?

Hitetlenül

A köldök fölött kiáll egy dudor,
és megereszkedett a hasfalam.
Hatvan után a lét komor,
pedig lehetne ragyogó, ami hátra van.

Kiálló rücskök a bőrön,
és letöredeznek a fogak.
Elhagy majd' minden öröm,
a jövő a pöcegödörben rohad.

Még dolgozom, de kifutása semmi,
a sikerre nem készültem soha,
ha majd kell, ahogy jöttem, úgy fogok menni.
Nem voltam túl okos. Inkább ostoba.

Előre nincs nagy távlat,
visszatekinteni meg nincsen mire;
ha soha senki nem mondja: várlak,
az embert elhagyja hite.

2019. január 20., vasárnap

Csak, ha kérdezel

Nem szólok többé, csak ha kérdezel.
Világod engem már nem érdekel.
Jöhetnek zord nyarak, forró telek,
én majd magamnak énekelgetek.

Nem szólok többé. Mit mondjak, amit
megfogadnál, ha nem is tanít?
A tűz még parázslik, bár nem lobog.
Ha kérdezel, még válaszolok.

Az éjjel havazott

Ezen a tájon a föld olyan fagyott,
bármerre járok, nyomot sem hagyhatok.
Még hó sem hull, hogy ellepné a jeget,
s már nem várom, hogy túlélem a telet.

Sort sorra lépek. Nem melegítenek
a szavak; hidegek, mind kegyetlenek.
Ha kisüt a Nap, majd elolvadnak mind,
míg izzik a fagy, bolond, ki rátekint.

Hideg a táj. Kívül, belül is sivár.
Az életemben nem jön már újra nyár.
Járok betűk között. Fényt én sem hozok.
Hideg a lét itt. Az éjjel havazott.

2019. január 19., szombat

Angina pectoris

Szív-tájékon szúr a mellkas,
és a szorítás nem enyhül,
mintha egy mogorva farkas
harapná szíved keresztül.

Fogával fogja szilárdan,
így neked nincsen más hátra,
mindegy, hogy gyáván vagy bátran,
készülsz fájdalmas halálra.

A mellkas szúr a szív-tájon;
mára ez megszokott érzés.
Mindegy. Hagyod. Hadd fájjon,
amíg nincs látható vérzés.

Amíg lehet, járj a világban,
és mindig nyisd szívedet tágra!
És mindegy, hogy gyáván, vagy bátran,
de készülj föl a halálra.

Fuccsba ment vadászat

Sasorrú arcél tapad össze
a sziklafal holdvilág-sütötte
kiszögelléseivel.
Ha innen nézem, indián,
ha onnan, tátott szájú farkas.
Most kiharap belőle egy darabot
a Hold elé húzódó felhő
rávetülő árnya. Kilencet kongat
a völgyben egy templom órája;
a hang metsző, mint a kristálytiszta lég.
A szemközti hegyoldalon
a legvékonyabb gallyak is látszanak
mintegy nagyító üvegben.
Egy róka lép ki az árnyból,
vörös bundája messzire látszik a fehér havon.
Észreveszi magát, és visszafordul
az árnyékba.

Ma már ebből sem lesz
vadászat.

Művész a fűrészlapon

Méretre vágnak, úgy fektetnek az ágyba:
akinek kilóg, majd megrövidül a lába.
Más egy fejjel lesz rövidebb,
azt gondolnád, hogy megijed,
bár addig még soha sem használta.

Púpos sem voltál, de belekerülsz a présbe.
A legjobb, amit tehetsz, hogy fütyülsz az egészre.
Bár a császárt ma éltetik,
holnap a fejét ráverik
egy tuskóra, és nem egy pénzérmére.

Ő is volt ember, csak császár lett belőle,
és sohasem hajtott libát a legelőre.
Rövidebb ezzel, mint te vagy,
hiába mondod: hű, de nagy!
Hatalma van, de hamar fogy levegője.

Méretre vágnak, bárhogy jár kezed-lábad.
Egy lehetőség van: nem fogod be szádat.
Az agyadban marad a hely,
ahol mindig önmagad leszel,
akár megismer akár nem egy pár század.