2011. február 28., hétfő

Titkosszolgálatok a titkosszolgálatok ellen. A hatalom diszkrét bája.

Az 1980-as évek elején történt, egy nyárközépi délután, hogy ifjú, pálya kezdő szakemberként meglátogattam egy kollégámat. Egy kisváros egyetlen  - a maga nemében országosan is egyetlen - vállalatánál dolgoztam akkor, a településnek ez volt a - szintén egyetlen - nagyobb létszámú munkahelye. Saját építésű lakóteleppel büszkélkedett a vállalat, így a munkatársak szomszédok is voltak.
Meleg lévén a földszinten lévő lakás ablakai tárva nyitva álltak, hátha átjárja egy kis szellő a forró lakást. Mi a nagy szobában ültünk, és semmiségekről, meg sorskérdésekről beszélgettünk a nálam vagy 10 egynéhány évvel idősebb kollégával - és szintén szakmabeli - feleségével: mindhárman egyazon cégnél dolgoztunk, így átfolyt a beszélgetés a munkahelyi dolgokra, majd a politikára. Nagy hangon - ifjú titán -, lendületbe jőve fejtettem ki véleményemet a sokszor stupid, szűk látókörű, a politikának a gazdasági és társadalmi folyamatokat alárendelni óhajtó párt- s állami vezetésről alkotott  - nem is túlságosan sarkos, mindenesetre az ellenzékiségtől meglehetősen távol álló - véleményemet, mikor az idősebb kolléga egyszer csak fölállt, odament a nyitott ablakhoz és becsukta.
Olvasom a hírekben, hogy kormányunk a államra fölesketett (némelyiket már több, mint évtizede!) köztisztviselőit, akiket tavaly az egyszerűbb kirúghatóság - és saját káderre való lecserélhetőség - kedvéért új törvénnyel megfosztottak minden, addigi kötelezettségeik ellenértékeként még a rendszerváltás idején kapott mozgó bérüktől, az új törvény alapján kémelhárítási módszerekkel vesznek vizsgálat alá, évente legfeljebb 3 alkalommal. Ráadásul ehhez írásos engedélyüket is kell adniuk, ha meg akarják tartani munkahelyüket. A vizsgálat kezdetét állítólag majd közlik velük, attól kezdve a titkos megfigyeléstől kezdve: telefon lehallgatás, lehallgató és - gondolom mozgókép rögzítő - eszközök alkalmazásától kezdve az iratok, használt eszközök átvizsgálásán át, telefonon történő beugrató - korrumpáló - kísérletekig tesztelhetik őket.
Jogállamban titkosszolgálati eszközök használatára eddig - súlyos, többnyire bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja esetén - bírósági felhatalmazással volt lehetőség, olyan esetekben, amikor a gyanított bűncselekvény konspiratív jellege a nyílt eszközökkel való földerítést lehetetlenné tette.

Nem így az egykori, szocializmusnak nevezett rendszerben, valamint a FIDESZ kormányának Magyarországán. Volt már rá példa Magyarországon, hogy írattak emberekkel alá jegyzőkönyvet arról, hogy három napon túl gyógyuló sérülései abból adódtak, hogy a szolgálati helyiségből való távozás során megbotlott a küszöbben, és az ajtófélfának esve zúzta össze tarkóját.  A következőkben a hatalom sokkal kifinomultabban jár el: csak arra kéri a közszolgálatban dolgozó munkatársait, adják írásos felhatalmazásukat arra vonatkozóan, hogy kémek vizsgálják felül munkájukat, és figyeljék meg tevékenységüket. A felhatalmazás kiterjedhet a megfigyelt példamutató magánéletére is, hiszen az államigazgatásban dolgozó ügyintézőnek nincs joga a magánéletre.

Mivel a titkosszolgálatok természetesen az állami apparátus részei, így az a groteszken bűbájos helyzet áll elő, törvényszerűen, hogy a megfigyelőket is megfigyelés alá kell vonni, hiszen egyébként lehetségessé válna, hogy a nem megfigyelt megfigyelők által megfigyeltek - valamilyen módon mégiscsak fölfedve a nem megfigyelt megfigyelők kilétét - megpróbálnák korrumpálni az őket megfigyelőket, hogy saját maguk korrumpálását a megfigyelés alól kivonhassák. Ez a hatalom diszkrét bája. A gond természetesen ott van, hogy mint azt idősebbek talán még saját emlékeikből, értelmesebb fiatalabbak olvasmányaikból tudhatják, a megfigyelők megfigyelőit is meg kell figyelni, ez minden totalitárius rendszer alapja. A megfigyelők piramisának tetején pedig egy megbízható, régi harcos társnak kell elhelyezkednie, akiben a csúcsvezető minden bizalma megtestesül, addig a pillanatig, amíg paranoiája oly méretet nem ölt, hogy bizalmatlanná válik irányában. Ekkor indulnak meg azok a nagyszabású nyilvános büntető eljárások, amelyek az állami irányítás szinte már köztörvényes bűntényekig menő módszereit kívánván elfedni, kimutatják, hogy az egykor harcostárs - aki többnyire, a fentiek - és a történelem szerint is -  a megfigyelő hierarchia csúcsán helyezkedik el, valójában az aktuális ellenség kémje, egy alvó spion, akire a Rend éber, egyszemélyű őrének egyszeme éppen időben csapott le, hogy a gazdasági-politikai katasztrófát megállítsa, ami egyébként elkerülhetetlenül bekövetkezett volna. Így is csak olyan áldozatok árán sikerülhet hőn szeretett népét megóvni a teljes káosztól, hogy széles körűen föl kell göngyölíteni az egész imperialista/fasiszta/kommunista/maoista/liberalista/bolsevik-plutokrata/nacionalista/demagóg/népnemzeti (nem kívánt rész törlendő) összeesküvést.
Na ez a szint az, amikor végleg Napóleonok mellé kellene tenni az egyszemélyű vezetőt, lehetőleg olyan szobába, ahol nem képes többé kárt tenni magában sem.

Volt olyan szomszédos állam, ahol ezt a kérdést gazdaságosabban oldották meg, ami nem biztos, hogy egyben nem volt humánusabb eljárás is. Rövid tárgyalás után azonnal végrehajtották az ítéletet a megfelelő egyszemélyű vezetőn. Ez is volt olyan gyors, mint a nyaktiló a párizsi forradalomban.

Mindez a gyalázat a társadalom egy részének helyeslésével találkozik, míg más része közömbösen nézi. Pedig ez ismét csak egy lépés azok sorában, amelyek most már megnövekedett technikai lehetőségek mellett hozzák vissza Kádár János és elődei korát. Lehet, hogy a fekete autók korára sem kell sokat várnunk?

Természetesen könnyedén lehet még folytatni a sort az elmúlt bő fél év intézkedéseiből, amelyek részben társadalmunk nagy részével helyeslésével találkoztak: a vehemens kapitalizmus-ellenesség demagógiájától a magántulajdon állami hatalommal való erőszakos eltulajdonításán keresztül a közpénzek és magánpánzek esztelen herdálásáig (a FIDESZ által elkezdett államadósság-növelő politika árának megfizetése a magánemberek megtakarításaiból), a hazug államigazgatás-csökkentésen (új, ezer fős hivatal létesítése és az államapparátus csökkentésének hangoztatása), a jogállam megszüntetéséig (minden kinevezhető pozícióba a Kommunista Párt - izé a FIDESZ - megbízható kádereinek ültetése), a közigazgatás rendjének fölforgatása  (ezer fős területi alapon működő, központi költségvetési szervet szerveznek újra napjainkban az elmúlt tíz évben harmadszor, hatalmas erőket megmozgatva), a cenzúra kádári időket idéző - utólagos, és előre nem tervezhető - formájának újra bevezetéséig, a munkahelyek és a magánélet titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyeléséig. Mindezek a deja vu érzéssel töltik el az embert. Természetesen van még: A Zsenmin Zsipao (izé: Magyar Nemzet) a K kínai Kultúrális Forradalomnak megfelelő módon támadja a magyar szellemi élet kiválóságait, a közélet hangos a "filozófus perekre" készülő "felháborodott társadalom" követeléseitől, akárcsak a nagy példakép, a Szovjetúnió tisztogatásai, vagy az 50-es évek Magyarországának perei idején. Nemsokára vallomást tesz a gátőr, aki töredelmesen bevallja, hogy kenőpénzt fogadott el Heller Ágnestől, akiről akkor még nem is tudta, hogy békaembernek álcázott ellenforradalmár...

Pedig ezek a fejlemények a FIDESZ agytrösztjébe bele voltak kódolva már tíz éve is, amikor a Parlamenti békés csuhásozgatás után Orbán Viktor egyszer csak a húsvéti szagos mise első padsorában találta magát, magával vonszolva erre az útra az egész országot.
A koronaúsztatás már megvolt. A fehér ló, a darutollas csákó, a és a sújtásos mente még nem kötelező viselet, de a cenzúra már a külföldi szerverek blogjait, így ezt a blogot is figyelemmel kíséri. A következő lépés vajon a munkaszolgálat bevezetése lesz? A történelem ismétli magát, ha hagyjuk.

2021. július 30.

És ismétli magát. Hagytuk.
Hetek óta pörög a botrány: a FIDESZ évtizede kormányon van. Titkos megfigyelésre alkalmas szoftvert vásárolt Izraeltól, és bizonyítottan felhasználta több "ellenzéki érzelmű" újságíró és más civilek ellen.

Néha arra gondolok


Néha arra gondolok,
nincsen most már hátra semmi,
amiért érdemes lehetne élni,
míg majd meghalok.

Vannak akik boldogok,
akiknek az élet nem csak ennyi:
hogy e létre kellett megszületni,

s nyom nélkül elmúlok.

Félvers

(2011. febr. 17. - 2011. febr 28.)

Ködbe borultak a dombok,
mintha csak október lenne.
Odakint felhő gomolyog:
könnyezik csendben az este.

Itt ülök éjről éjre
az asztalnál lámpa mellett,
s két hete nem vagyok képes
befejezni egy nyavalyás verset.

2011. február 27., vasárnap

Zorn


Sikít, hörög, nyüszít és ordít a Lét,
amikor Zorn a színpadon zenél.
Hideg futkároz végig hátamon,
mikor zenéjét figyelmesen hallgatom.

Pokolbéli démonok támadnak rám:
sziszegnek, fröcsögnek telve gyűlölettel,
ha szól a muzsikám:
ezt nem hallgathatom élvezettel.

Őrület? Ha komolyan veszed, bizonnyal az,
hiszen e hangzavarban nincs semmi vigasz.

2011. február 26., szombat

Óhatatlan veszteségek?


Néhány napja még azt írtam, hogy várjuk a tavaszt,
és a cinegék a faágakon már dalolták ugyanazt.
Most azt olvasom a hírekben, meghaltak vagy negyvenen
ezen a télen, mert "otthonaikban a fűtés volt elégtelen."
Ez magyarról magyarra lefordítva csak annyit jelent,
hogy nem volt pénzük fűteni, így megfagytak kint, vagy bent.
Bár nagyszerű magyar nemzetünk sokakat utcára kergetett,
mégsem csak az utca népe lett mára elesett.
Mert a legszörnyűbb talán a dologban, ha jól belegondolok,
hogy a negyven megfagyott nagy többsége otthonában lett halott.

Csönd

Megértjük egymást immár gesztusokból.
Tudjuk jól, a másik mire gondol.
Nem beszélünk, inkább hallgatunk.
Némán élünk, s csendben meghalunk.

Ami köztünk volt, sok nem maradt meg abból.
Az ember néha bizony arra gondol,
szebb is lehetne tán közös utunk,
akivel beszélünk, s nem csak hallgatunk.

2011. február 25., péntek

Cédula


Egy cédula lehullott a földre,
Ki mögöttem ült, lehajolt, fölvette.
„Elejtette, nézze! Itt e cédulán
mi áll, önnek fontos lehet talán.”

Köszöntem szívességét sután.
„Nem fontos, mi áll e cédulán:
Néhány szó, és mondat a jegyzetem,
beléjük írva sincs egyéb, csak életem.”

Nem mindegy?


Telve a füzet már ócska fél sorokkal,
szavakkal, amelyek semmire sem valók.
Ötletek jönnek, csak szórom két marokkal,
Mivégre? Nem változtathatok valót. 

Végtére is: nem mindegy, hogy így, vagy úgy?
A végállomás úgyis ugyanaz.
Göröngyös, egyenes, vagy kanyargós az út,
végigjárni egyként haszontalan.

Egy végállomásra fut végül mindenik:
a sárgödörnek szája tátva vár.
Mi volt, mi lesz még, akkor úgyis megszűnik,
ha véget ér a lét, és eljön a halál.

Képzelhetek jövőt, és nagy "E"-vel Embert.
Kit érdekel, ha múlik mind, ami jó?
Kimért időd, végére érve, hogyha eltelt,
másik vízzel fut tovább a folyó.

Tudom: örülni kell, s nem búsongni folyton:
Örülni, hogyha van még kis idő.
Életnek élni, nem bánkódni múlton,
felejteni, ami feledhető,

De olyan nehéz ezt megfogadni, akkor,
ha sok-sok év, mint sivár pusztaság
néz vissza rád, ha hátra nézel olykor,
és előtted nincsen, csak száraz faág.


2011. február 23., szerda

Rasszista adóreform. Ferge Zsuzsa gondolatai.

Az alábbi gondolatok Ferge Zsuzsa cikkéből valók. Nem másolom ide a cikket, megtalálhatja bárki könnyen a www.galamus.hu oldalán, vagy az eredeti közlési helyén, a nol onlineon 2011.02.19. dátummal. Annak, hogy bizonyos részeket itt megidézek, egyetlen oka, hogy - részben saját közvetlen tapasztalat - részben általános emberiességi (humanisztikus) meggondolásokból minden gondolatával egyetértek, amiből egyenesen következik, hogy azt a kormányt, amelyik ilyen intézkedéseket készül bevezetni, nemzetellenesnek és embertelennek tartom.

A KDMP oktatásügyi államtitkára, Hoffmann Rózsa oktatási törvénytervezete nyilván mélységes keresztény humanitástól áthatva minősít fogyatékosnak - azaz egészségkárosodottnak - olyan gyermekeket, akiknek iskolázatlan és szegény szülei vannak. Erre hivatkozva ír elő számukra szegregált oktatást. Ez elképesztő embertelen és cinikus magatartás a kereszténységet nevében hordozó párt által delegált politikustól.
Ez a törvénytervezet jól illeszkedik ismét a kormány szegény-ellenes politikájába, aminek egyik eleme a legnagyob jövedelemmel rendelkezők adójának legnagyobb mértékű csökkentése volt, és az így keletkező államháztartási hiány átterhelése a létminimum alatt élők tömegeire. Emellé társul az adókedvezmény, amit Pártunk és Kormányunk azon gyermekek szülei számára kívánt elérhetővé tenni, akik olyan családba születtek, ahol legalább az egyik szülő jövedelme eléri azt a szintet, ahol a kedvezményt igénybe lehet venni. Így a három gyerekkel rendelkezők - nekem öt van, bár többségük mára már felnőtt - 490 ezer Ft  havi bruttó fizetés felett tudják a kedvezményt teljes mértékben igénybe venni. A lineáris adókulcs antiszociális: társadalom ellenes volta így társul a FIDESZ Magyarországán az önhibájukon kívül szegény családba született gyermekek hátrányos megkülönböztetésével. Miután a magyar társadalom jellegzetessége, hogy a több gyermekes családok általában nem nagy jövedelemmel rendelkezők közül kerülnek ki, ez az adóreform kifejezetten és halmozottan szegény-ellenes, azaz a társadalom zömének nehezíti még tovább az életét.  Ráadásul természetesen annak kimutatásához sem kellenek mélyreható szociológiai ismeretek, hogy szegény-ellenes volta mellett a kormány - és az azt támogató FIDESZ választópolgárok, amennyiben az intézkedések valóban akaratukkal találkoznak - rasszista voltát is bizonyítsák. Minden magyarságát védő blogger azon sopánkodik, hogy több a cigány gyerek, mint a magyar. Ennek tükrében a sok gyermekes, munkanélküli, és lakhelyük , valamint származásuk miatt nagyobb jövedelmet biztosító munkához jutni képtelen cigányság életét ellehetetleníteni próbáló politika nyilvánvalóan találkozik a rasszista választópolgárok igényeivel, így fedi el előlük azt a tényt, hogy kis jövedelműek lévén ők maguk is vesztesei ennek a magát több évtizedre bebetonozni próbáló ellenforradalmi kurzusnak.


Nem hoztam karót

(parafrázis)

Én nem hoztam karót,
és virágom sincsen,
ami kertemben volt,
elszáradt ott minden.

Nem ígértem semmit,
csak, hogy megtarthassam;
magaméból ennyit
mindenkinek adtam.

Semmit sosem kértem,
és csak ritkán kaptam;
amit jutott nékem,
sokszor eltagadtam.

Mi örökségem volt,
mind eltékozoltam,
csalfa reményekért
álmaim feladtam.

Evokáció

Köpj a földre kelet felé
háromszor!
Köss kötelet nyakad köré,
ha kuvik szól!

Mondd el hangosan a rigmust,
ezzel teljesítsd a rítust!
Dobd el magadat az ágtól,
hogy elszakadj a világtól!

"Ha mindez volt, ahogy írva",
és még nem kerültél sírba,
az idézett megjelenik,
tárgyalhatsz vele reggelig,
vagy, amíg az agyad bírja.

Abaddonnak fölteheted
legfontosabb kérdésedet.
Válaszol is, hogyha tud,
és bezár majd egy kaput.

Tőled meg majd válaszra vár,
a fő dolog ez, buta szamár!:
Az egyezség arról szól,
aki tud, az válaszol.

Ha te győzöl, megteheted:
őt szolgaságra vetheted.
Hogyha nem tudod a választ,
tárgyaló partnered választ:
Elveszi az életed
vagy viszi a lelkedet,
de ha jó kedvét találod,
sok próbát kell még kiállnod.

2011. február 21., hétfő

Alkotmányozás

Állítólag a közeljövőben kapok valami papírt a postaládába, állítólag a következő kérdésekkel, amiket ugyan jó pénzért sokszorosítanak, kiküldenek, visszapostázunk, és vagy kihajítanak, vagy gondosan bespájzolnak név és cím feltüntetésével. Az alkotmány meg olyan lesz, amilyennek Orbán Viktor szeretné.
Nos, zavarjuk le a válaszokat a 12 (figyelem! komoly szimbolizmusa van!) pontra, sorrendben:
1. Igen. Az alkotmány, mint alaptörvény az állampolgári jogok és kötelességek deklarációja (különben mi a fészkes fenére esküsznek fel honosításkor az új állampolgárok, meg a miniszterelnök? Ja, kiderült, hogy erre nem!)
2. Nem. Ez a mindenkori kormány felelőssége, többek között ezért is politikai felelősséggel tartozik. Ha nem meri vállalni "monnyon le"!
3. Csak akkor, ha garanciákat is képes rá teremteni, egyébként csak duma, mint a "munkához való jog". Márpedig garanciát az alaptörvény nem képes rá teremteni, mert nem attól függ a gazdaság mindenkori állapota.
4. nem Ezt nem indoklom. Öt gyereket neveltem föl.
5. Értelmetlen: az adópolitika nem alkotmányos alapérték, ezt az alkotmányozók is megtanulhatták volna, mikor letették az általuk (is) előírt közigazgatási alapvizsgát (bár nekik nem kellett).
6. nem. A jelen nemzedék alapjogait és kötelességeit tartalmazza. Ez az alkotmány, mint alaptörvény feladata (közigazgatási alapvizsga).
7. nem Az alkotmány az alaptörvény. Törvény nem állampolgárra nem vonatkozik, ráadásul területi hatálya az ország területére terjed ki. A többi rizsa.
8. nem Az alkotmány alaptörvény. A területi hatálya nem terjed ki a Kárpát medencére, csak a Magyar Köztársaság területére.
9.nem Ez  törvény feladata, nem alaptörvényé. Lásd, mint fenn.
10. Ez baromság. Ez törvényben kell szabályozni, semmi köze az alapvető jogokhoz és kötelességekhez, amelyek az állampolgárokra vonatkoznak, a legfontosabb állami intézményekhez, valamint az államformához. Tessék már egy kis alkotmánytant tanulni, legalább alapfokon, hogy a közigazgatási alapvizsgán átmenjen a kérdező! Egyébként pedig a kérdés butaság: a nem átlátható hátterű gazdasági társaság a jelenlegi törvények (és nem az Alkotmány!) miatt is jogellenes tevékenységet folytat.
11. nem (Ez az én egyéni véleményem, ettől - kivételesen - el tudok képzelni eltérő nézetet is. Úgyis mindegy, hiszen nem szavazunk róla!)
12. nem Ez bődületes butaság, ezt döntse el a házszabály. Arra való. Ez nem állampolgári kötelezettség. Ha pedig az lenne, tessék törvényt alkotni róla, hiszen nem alapvető kötelessége minden magyar állampolgárnak megjelenni parlamenti vizsgálóbizottság előtt. Vagy igen? Ebben az esetben nyilván azt is az Alkotmány rögzíti majd, hogy bírósági idézésre meg kell jelenni. Így a Parlamentet szét is lehet zavarni, hiszen mindenre kiterjedő alaptörvényünk lesz.

És most, ami hiányzik:
- Mi legyen az államforma (Egy alkotmány kötelező része, enélkül csak tákolmány)
- Melyek lesznek az alapvető hatalmi ágak és intézmények? (Enélkül nem Alkotmány, csak tákolmány).
- Mik lesznek ezen intézmények feladatkörei?
- Melyek az alapvető állampolgári jogok? Ilyenek nem lesznek?
- Melyek az alapvető állampolgári kötelességek? Ilyenek nem lesznek?
- még folytathatnám, de unom...
Lehet, hogy mindez benne lesz az új alkotásban, de ezekről, minthogy lényeges kérdések, feltehetőleg nem kérdezik meg a zembereket. Amit kérdeznek, az meg parasztvakítás, vagy színtiszta stupiditás.

Tévedtem, belátom



Tévedtem, hogy Tiédnél jobb világot hittem énekelni.
Nincsen nekem egy szál virágon kívül tarsolyomban semmi.
Szavam erőtelen:
nem zeng a puszta, vak világban széjjel.
Hiába szólnék; hasztalan:
marad csak mindenütt az éjjel.

Belátom, nem tudok másik Napot helyetted égre tenni,
és emberekbe sem tudok új életet lehelni.
Másoknak adni semmit sem tudok,
hiszen belőlem minden elfogyott, amit csak adhatok,
és szívem kőkemény, mint jégcsap:
végleg megfagyott.


2011. február 17., csütörtök

Uriel

1.,
 

Toll esett szívemre,
lelkem beleroppant.
Hegye éget egyre:
bennem lángra lobbant.

Gyökerezve belém
tűzzel ír vérembe.
Erővel kitépném:
szívem sebzem vele.


2.,

Lángpallossal űzött az Édenből
ki, mert soha sem mondták nekem,
nem téphet bárki a gyümölcsökből,
amelyek neve: szerelem.

Kiszáradtak, amerre nézett,
a fák, virágok és patakok.
Tekintetével odaidézett
egy meddő sivatagot.

Azóta őrzi ott pallosával
az Éden elveszett bejáratát,
hogy az önzés pusztájának
helyét igaz szeretet járja át.


Kifelé (Furcsa reggel)


Hogy lehet az, hogy ilyen sötét ma a reggel?
Tán elaludt Auróra?
Az úton alig lézeng csak néhány ember,
s hogy lehet az, hogy senki sem ült autóba?

Én ma is úgy szálltam föl a villamosomra, mint máskor,
utasok mégsem ülnek rajta.
Mintha kifordult volna világunk is sarkából.
Meglep egy érzés, furcsán idegen fajta.

Villamosunk robog, már nem is látszanak házak,
kitekintve csak felhőket látok.
Elfog a félelem, egyre csak balsejtelmek ráznak:
Mintha kívülről látnám már a világot.


 

2011. február 16., szerda

Tavaszváró

V 1.0

Ordítoznak a cinegék a fejem fölött, az ágon,
bár a tél még egy utolsót rúgott éjjel belénk.
Remélem, nem lesz böjtje az enyhe időnek a nyáron,
hiszen ez évben telünk eddig nem volt túl kemény.

Hosszú idő után megint csak friss hó esett az éjjel:
mára fehér lepel borít újra utcát, teret.
Szívemet nem tépheti többé a bánat sosem széjjel,
ha nem fájdíthatja senki, akit szerethetek.

Tél közepére mindig kihűl már az egész világ is,
hiszen ilyenkor még mélyen alszik mind az élet.
Ablakomban télidőben mindig csak a jég virágzik.
Sötét estéken olykor előfordul, hogy félek:

Mi lesz, ha többé sohasem jön el most már egy új tavasz,
és sohasem lesz többé még egy újabb kikelet?
De öreg szívem, ez az alattomos kerítő, ravasz
szerkezet egyre súgja agyamnak, hogy tévedek.

*******************************************************
V 1.1
Cinegék ordítoznak fölöttem, az ágon,
bár a tél egyet még rúgott éjjel belénk.
Enyheségének talán nem lesz böjtje nyáron
hisz az idő eddig nem volt nagyon kemény.

Hosszú idő után friss hó esett az éjjel:
fehér lepel borít újra utcát, teret.
Szívemet nem tépheti többé bánat széjjel,
ha nem fájdítja senki, akit szeretek.

Tél közepére kihűl az egész világ is,
hiszen alszik ilyenkor még mind az élet.
Ablakomban telente csak a jég virágzik.
Sötét estéken előfordul, hogy félek:

Mi lesz, ha nem jön el most már többé a tavasz,
és nem lesz többé még egy újabb kikelet?
De szívem, alattomos kerítő, a ravasz
mindig azt súgja agyamnak, hogy tévedek.


 

2011. február 15., kedd

Máglyák


Lobogó lángok a légben.
Szikracsóva a máglya felett
fölfele száll az égben,
már a csillagok között remeg.

Nézd! Ott egy kis izzó szikra;
hogy' elszabadult! Viszi a szél!
Ha tovább szárnyal fel, a magasba,
talán a csillagokig is elér.

***
Ha a tűzbe tekintesz, láthatod ott:
ezer ősöd lelke benne lobog.
Ki az istenek tüzét a földre lehozta,
szíve szívünkkel együtt dobog.

Lánccal béklyózták sziklához,
hogy máját marja vad keselyű.
Ki az emberek közé viszi a lángot,
sorsa azóta is keserű.

A barlangoktól máglyák fénye
tartotta távol a fenevadakat,
hogy ezredek múltán butaság önkénye
vessen a tűzre könyvtárakat.

Máglyák tisztítottak égetve
bűneiktől meg embereket,
kik a sötétből a tudás fényére,
tiltott utakra merészkedtek.

"A tiltott tudást tartja magában
ez a könyv: hát tűzre vele!"
Ez lett minden diktatúrában
az önkény legnagyobb fegyvere.

A tűzőrség mindig készen áll,
hogy felégesse a gondolatot,
hogy visszaűzzön a sötét éjbe,
és elvegye tőled a holnapot.

2011. február 14., hétfő

Egyirányú varázs

Tanuld a békák nyelvét!

Halkan koppan a párkány.
Moccan egy ág az ablak előtt.
Nyisd ki a zsalukat, drágám!
A Hold elé szél hajtott most felhőt.

Ha zárva marad minden ajtó, ablak,
nem lép szobádba be a csoda.
Hiába volt a finom abrak,
amiért elhozta fehér paripa.

Ha sehol sem nyílik ablak, ajtó,
a királyfi hamar átalakul:
fehér paripája nyergében apró,
kicsi, zöld béka majd meglapul.

Attól kezdve gyakorolhatja
a brekegést ő majd szabadon,
néked pedig nem lesz gondod:
senki sem fog téged szavadon.


2011. február 11., péntek

Szivárvány


Fenn az égbolt hajnalonként lilásan lobog,
a napkorong vörösen kél, nem sárgán ragyog.
A Város folyton piszkosszürke benzingőzbe fúl,
hogyha pár napon keresztül a szél elcsitul.

Amikor a Nap kisüt egy hosszú köd után,
a távolban is földereng egy színes szivárvány.
Mint amikor felhőrésen a Nap átragyog,
simogatják lelkedet meg kedves mondatok.

Bár szíved már néha-néha váratlan kihagy,
s nem kapcsol, mint egykor, régen, oly gyorsan az agy,
amíg napfény felhők közül olykor rád ragyog,
addig mondod még magadról: most boldog vagyok.



2011. február 9., szerda

Szürke idő

2011. január 6.

A Város ma megint piszkos és hideg.
Az utcákat, tereket köd üli meg.
Zörögve húznak a villamosok,
és én már megint a földön vagyok.

Talán a nyomott idő teszi,
hogy jó kedvemet tőlem mind elveszi;
amíg a napfény föl nem ragyog,
addig, tudom, rosszkedvű vagyok.

Ha akadna tollamra egy gondolat,
szárnyalnék nyomban a felhők alatt.
föléjük még nem merészkedhetem,
nehogy a Nap kiégesse szemem.



Az ajtón túl

2010. január 5.

Az ajtón túl tavasz van,
zöldellnek a fák.
Az ajtón túli nyárban
nyílik száz virág.

Idebent most tél van,
fagy hint zúzmarát,
Fényes jégpáncélban
csillog a világ.



Munkába menet


Kifelé megyünk a télből,
de a varjak még rajokban szállnak a Város felett.
A légkör most mentes a széltől,
és Eumeniszek* sem tépik, szaggatják lelkemet.

Volt némi szél az éjjel,
bár a távolban lilás benzingőz lebeg;
sorok esnek szavakra széjjel
fejemben, ahogy munkába megyek.

Talán csak az égbolt teszi:
olyan tisztán, felhőtlenül ragyog,
egykedvemet ma el semmi nem veszi.
Szinte már boldog vagyok.




* A nyájasok: Az Erynniszek másik (fedő) neve, amit az ókori görögök azért használtak az eredeti helyett, mert annak puszta kiejtése is bajt hozott. Amikor Uranosz egy sarlóval megfosztotta férfiasságától apját, Kronoszt, annak vércsöppjeiből születtek az Erynniszek, akik elsősorban azokat üldözik bosszúálló szellemként, akik saját rokonuknak okoztak bajt.

Régi


Máshonnan fújnak a szelek?
Hitet kell cserélni?
Az új lehet bármily remek,
neked ott a régi.

Változtatnál a világon?
Nem jó benne élni?
Ne gyötörd magad, barátom!
Úgyis marad régi.

Új veszélytől vagy kénytelen
megtanulni félni?
Minek neked új félelem?
Nem elég a régi?

2011. február 8., kedd

A lélek tükre


Mondják, a lélek tükre szemed,
pedig egész valód is az.
Leleplez téged mozdulatod, beszéded,
amikor szíved nem igaz.

A sánta kutya is gyorsabb,
amikor hitvány lelkedet takargatod:
áttetszik sötétlő foltja,
mosolyodon, ha nem is akarod.

Kalapáccsal élni


A mezőt szerettem volna járni:
kalapáccsal keresni ércek nyomát,
a múlt idők homályát feltárni,
meglátni kőben, amit senki sem lát.

Hegyoldalt járni hajnaltól estig,
bóklászni patakban eső után,
kincset feltárni, hegy alá szállni,
a Föld csodáit bámulni bután.

A szürkék hegedűse?


A szürkék hegedűse lettem,
mint a rosszabb epigonok?
A létbe vetve állok elveszetten,
vagy csak folyton magamról pampogok?

Mint gyermek, aki anyaölbe vágyik,
ha rászólnak komoly, felnőtt emberek,
szégyenlem magam néha pirulásig,
ha kiröhög néhány fenegyerek.

Pedig én nem hiszem, hogy rosszat teszek,
akkor sem, ha nincs rá sok vevő.
Másoknak, lehet, nálamnál több az esze,
vagy feléjük tán sűrűbb a levegő?




2011. február 7., hétfő

Mintha felnőtt lennék




Teszem, mintha felnőtt ember lennék,
pedig úgy érzem magam, mint gyerek.
Megyek, mintha valahová mennék,
pedig nem tudom, hová is megyek.

Csak úgy lobog a kabátom,
arcom álarccal takarom;
oly nagyon komolynak látszom,
hogyha azt én úgy akarom!

Nem tartozik rá a külvilágra,
ha létezik még bennem a csoda;
titkon pedig most is leghőbb vágyam,
hogy szívem másnak adhassam oda.


Ha vízcsepp cseppen...


S mit tehetsz, ha nem?
Tedd, amit lehet!
Korlátokkal is próbáld teljesen
élni az életedet!

2011. február 6., vasárnap

Életfa




Életfa


Ágazik-bogazik a Lét öreg fája.
Kis Univerzumokat hajt ki minden ága.
Minden ágán egy külön világ,
kinyíló, majd lehulló virág.
Porzóikban csillagok robbannak,
bibéjükben Nap ragyog,
délre, ha termőre fordulnak,
én mindegyikükben ott vagyok.


Méhek szállnak világról világra
- termékenyítő gondolatok -,
zümmögésük a nagy fát átjárja,
ez az, mitől a szívünk dobog.


 

2011. február 5., szombat

Multiverzum II.


Folyvást új Univerzumok nyílnak,
mint a virágok tavaszi mezőn.
A Lét felszínén világok sarjadnak
ki, Nagy Robbanásokból eredőn.

Mint vízcsepp, ha esőben cseppen a tóba,
és indít hullám karikát,
hív életre új és új Világot
egy-egy friss szingularitás.

Mindegyik gyűrű egy külön világ;
sorsa véletlen úton halad.
Élet nő benne, rá meddőség vár?
Megszabja néhány kezdeti adat.

Csillagrendszerek rohannak egymásba,
s ködök káosza egybe forr,
ahol lélek ül ki két szempárba,
s üzenetük a téren néha áthatol.

Egy Világ sorsát vonzás és taszítás
aránya dönti el - ennyi az egész -,
hogy magába roskad, mint hűlő parázs,
vagy örökkön tágul és elenyész.

 


Multiverzum I.


Mint a mező, mikor esőben ázik,
folytonosan kivirágzik a Lét:
Univerzumokat hoz létre a Semmi.

Új és új Univerzumok nőnek,
mint nyíló rózsák tavaszi esőn;
a Lét tócsáján hullámok gyűrűznek
Nagy Robbanásoktól eredőn.

Minden gyűrű egy külön világ;
végzete véletlen egybeesés:
magába roskad, mint kihűlt parázs,
vagy tágul örökké, míg el nem enyész.

 


2011. február 4., péntek

Apám


Kalapjába belenőttem végül, úgy ötven évesen.
Mióta lábát törte a téli jégen,
már nem dolgozik oly sokat ő sem.
Hogy anyánk elment egy fél év alatt
- tizenöt éve már -,
ő is megőszült, és igen hamar
magányos öregemberré vált.
Szememben mégis harminckét éves maradt,
mint akkor volt, amikor
a kisiskolástól - tőlem - kérdezték egykoron:
apád milyen idős, tudod-e, most?

Tanár volt vagy húsz éven keresztül,
de abból el nem tarthatott
még egy kis családot sem,
mint miénk, hát pályát változtatott.
S, hogy a rendszerváltás alóla is,
mint annyi más alól
a megélhetését húzta volna ki,
boldogan hagyta ott
második mesterségét is,
és csak a szőlőnek élt csupán
az elmúlt két évtizedben,
azt gondozta nap-nap után.

A közelmúltban rájöttem: én most már ő vagyok,
hisz' nemsokára megérkezik majd az idő,
hogy fiam teszi föl fejére a kalapot,
amit majd tőlem ő örököl.

2011. február 3., csütörtök

Csevice


Bűzlik a kéntől a kerted?
Tömd el a forrást,
hogyha saját kutad is van a telken!
Zárd el a víznek útját!
Ne csorogjon szabadon szerte a kertben!

Hozz a saját kutad aljából agyagot,
hogy betapaszthasd véle a száját!
Vágj a ligetben erős fűzfa botot,
ültess oda fűzfát:
föl ne feszíthesse többé zárját!

És, ha a forrás végre kiszáradt,
ülj le saját kutad peremére az este!
Nézz le az aljára! Mit láthatsz?
Megláthatod azt az egy szem csillagot benne.

De hiába küzdesz a vízzel:
fűzfád majd kirothad,
a forrás meg kifakad
a domboldal más pontján legközelebb
ugyanazzal a csípős, keserédes ízzel,
s tócsája tükrén majd - el ne feledd! -
az egész csillagos égboltot láthatod fényleni éjjel.

2011. február 1., kedd

Angyal a hóban


Gyere! Táncoljunk újra, míg nem üt az óra!
Gyere, sétáljunk éjjel, úgy, mint azelőtt!
Angyalt formázni feküdjünk hóba,
szedjünk virágot a jeges mezőn!

Gyere! Hadd hívlak újra egy találkozóra!
Gyere, hadd várjak reád a kapu alatt!
Ölelj magadtól, ne várj a szóra,
döntsünk le közöttünk minden falat!


Megállóban


Túl sokat vacakoltam a reggel.
Hiába szaladtam, a villamos elment,
Tizenöt perc míg ideér a másik,
addig is itt állok a hidegben,
más cigarettájának füstjét letüdőzve.
Orrom alá fújja a füstöt a szomszéd.
Nem sok az ember, aki felfigyel erre.