2010. augusztus 31., kedd

Egymásra pillantva


Tegnap egy nő rám nevetett.
Ritka az ilyen eset.
Hátra néztem meglepetten:
Kinek szól az üzenet?

Senki nem volt mögöttem,
Ki visszanézett volna rá,
Így azután elkönyveltem,
Hogy az esze máshol jár.

Nyilván van valami nála:
Egy könyv, mobil, vagy levél.
Abban láthat olyan dolgot,
Mitől szája fülig ér.

Visszafordultam feléje,
Egyre nézett csak reám.
Mosolyától a szemében
Nagy zavarba jöttem ám!

Talán van valami rajtam?
Talán hajam rosszul áll?
Vagy zakóm gomboltam félre,
A nyakkendőm derogál?

Kutattam emlékeimben:
Vajon ismerhetem őt?
És, ha igen, mikor, és hol
Találkoztunk ezelőtt?

Hogy megállt a villamosunk
A következőnél, leszállt.
Visszapillantott, és elment.
A szívem még kalapált.

 

Ragályos kór

("Ős patkány terjeszt kórt miköztünk")

Újra ragályos kór fertőzi népem.
Utcákon jár a barna inges halál.
Ezúttal új ruhába öltözötten
Új méregként avítt ideológiát ajánl

Ráterhelni a kecskebakra
eredendő bűneink,
Elűzni a pusztába azt,
Várni, Isten majd megsegít.

Én nem ilyen országra vágytam!
Nem ezért folytak küzdelmeink,
hogy a gondolat és a lét szabadságát
erőszak mocskolja majd megint!

Bűnhődés


A börtönbe zárt gondolat,
amit őriz akarat,
koponyában faltól falig
járkálgat, akár a rab.

Szárnyra kelni de szeretne,
mégsem teheti:
szárnyait elhajította:
nincsenek neki.

Egy nehéz bűne nyomasztja,
amit el sem követett,
maga szabja meg magának
a mozgásteret.

Fél-élet

(Half-life)

Az est megint leszállt,
S, mint eddig annyiszor,
Engem gépnél talált:
Villog a monitor.

Más tévé előtt ül,
És hallgat híreket,
Hiszi, mit az mesél,
Mindent, mit elhihet.

Ismerős arcokat
Keresek a weben,
Elolvasom, amit
Megosztanak velem.

Vitázunk, érvelünk,

Ítélünk, s chatelünk,
Tán sírunk, s nevetünk:
Ez a fél-életünk.


2010. augusztus 30., hétfő

Milliós nagyvárosban


Milliós nagyvárosban élek megint,
Olyan két évtizede már.
Tíz évet éltem másutt is,
Azért sem volt kár,
Bár alapvetően ez az életem,
- Most már tudom jól -,
Mégsem mondom, elvesztegettem:
Az a tíz év másról szól.
Érdekes, hogy millióan
Élnek velem itt,
És mindig akad egy ismerős,
Ki az utcán rám tekint:

Egy éven át a körúton
Minden reggelen
Egy utcaseprő dolgozott,
Ki visszaköszönt nekem,

És a tréfás villamosvezető,
Ki oly sokat fecseg,
Végre lassan befejezhetné
Idegesítésemet.

S, ha rám köszön a megállóban
Egy iskolaigazgató,
Fejem a köszöntésre fölkapom,
És szégyellem nagyon,
Hogy elmerültem a versírásban,
És észre sem veszem,
Hogy ez a milliós nagyváros
Nekem már újra nem idegen.

Nyár végén

 
Újabb szürke hétköznapra ébredt fel szívem.
Nem várok tőle semmi jót: nincs ebben már hitem.
Kapar a torkom és izzadok, talán lázas is vagyok,
Egy torokgyulladás nálam már megszokott dolog.
 
Bár vastag zakót vettem föl, ma mégis fázom én,
Oly hűvös van - igaz, az ég derült -, mint november elején.
Bárhogy számolom napjait: lassan véget ér a nyár,
S szívem sem melegíti már az áldott napsugár.

2010. augusztus 29., vasárnap

Csasztuska


Vicces verseket  kellene
Írnom, hisz' azt rendeltek.
Az a baj, hogy semmi kedvem
Nincs nekem a viccekhez.

Hogyha hallok egy jó viccet,
Persze, jól szórakozom,
De, hogy magam írjak ilyet,
Távol áll tőlem, nagyon.

Egyébként a humor nálam
Szituációtól függ:
Jót nevetek elég gyakran -
Sok a hülye mindenütt:

Minden okos politikus
Hülyeségeket beszél,
Észre sem veszi, amit mond,
A szája meg fülig ér.

Azután csak magyarázza,
Ha a szöveg nem jön be,
Azt gondolja: el is hisszük:
Mindenki olyan hülye.

Mind azt hiszi, hogy nagy ember:
Fújja a passzát szelet,
Ha okosokat nem mond, hát
Nem is lesz már több gyerek.

El kellene mesélni
Az ilyennek, mit kihagyott,
Mit az apja meg az anyja
Neki meg nem tanított:

Tanulja meg felnőtt korban
Végre azt a nagy csodát,
Hogy ezen a világon
Nem Szentlélek hoz kisbabát.

Férfit vezethet a farka,
Látott ilyet a világ, de
Szabad ország ritka, hol pár
Farok csóvál sok kutyát.

Hogyha a Média Cenzor
Idáig már eljutott,
Most menjen egy tanfolyamra,
Hogy értse a mondatot!


Fáspincében


Meghozta a sógor télre tűzifámat.
Kivágott a telken két fát, avagy hármat.
Vagy tizenhat mázsát hordtunk a pincébe,
hogyha megrendelném, harminc ezret érne.

Fölraktam a fát ma a pincefal mellé,
ami hasábban volt: a halmot raktam renddé.
El is fűrészeltem ágat még egy párat,
sajog most a vállam, a karom elfáradt.

Úgy nézem, elég lesz fűteni télre,
csak addig valahogy felvágni kellene.
Van közte fatörzs is, jó másfél méteres,
nem viszi a fűrész, az a kis félkezes.

Meg kell majd kérdeznem sógor-jelöltemet,
nincs-e műhelyükben alkalmas szerkezet,
amivel a combnyi törzset lehet vágni:
ne kelljen pincémben hetekig nyiszálni.


2010. augusztus 28., szombat

Az utolsó lecke


Harmincöt éve történt,
Az utolsó óra vége felé:
Az osztályfőnökünk kijött az asztal mögül,
És odaállt az osztály elé.

Így szólt, bár nem szó szerint idézem,
De hasonlók voltak a mondatok,
És ami a lényegesebb ebben,
Ilyesmik voltak a gondolatok:

"Sok mindent már nem mondhatok,
Amit eddig nem mondtam el,
De búcsúzóul mondok még pár mondatot,
Ami talán egy életre megfelel.

Mindenkivel viselkedjetek,
úgy, ahogyan szeretnétek, hogy ő viselkedjen veletek.
Nem ígérhetem biztosan,
De talán boldogabb lesz éltetek."

Valahogy így szólt e gondolat.
Oly sok-sok éve már.
Az idő elszállt, de a szó marad,
Bár már ő sem tanár.

Párkapcsolat Teszt


Kitöltöttem a héten egy "párkapcsolat tesztet".
Még azt sem állítom: egy kérdése sem tetszett.
Most naponta kapok egy e-mailt a nickemre,
Persze ez az e-mail cím álnévre van jegyezve.
Komótosan dolgozgat az a java program,
Naponta küld egy e-mailt, olvasom, oszt jól van.

Az átverhetőségi faktor nálam igen magas,
Gondolom, majd ezt próbálja használni a pasas,
Aki ezt a webes programocskát fejlesztette,
Hogy a faktor-javításért pénzt zsebelhessen be.

:-):-):D:-):-):D:-):-):D:-):-):D:-):-):D:-):-):D

Úgy tűnik, hogy mégiscsak az eszemen vagyok:
Nem igazán hatnak meg a webes tanfolyamok.
Ha akkora biztonsággal jelölhetnék számot
Lottóra, mint ahogy jósoltam, hogy vámot
Kellene fizetnem majd továbbképzésemért,
Gondom nem lehetne többé az anyagiakért.


2010. augusztus 27., péntek

Boszorkánycsók

 
Van egy szemölcs az arcomon. Nem zavar nagyon,
de gyakorta vérig sértem, mikor borotválkozom.
Azt mondják, hogy a karcolással is vigyázni kell,
mert egy bibircsók igen csúnyán fertőződhet el.
Időről-időre eszembe jut, hogy orvoshoz menjek vele,
hogy éles sebészkésével arcomról vágja le.
 
Én azt hiszem, hogy boszorkány csókja van szívemen,
mert sokszor vérzik akkor is, ha nem sérti senki meg.
Talán majd egy bús napon magam meggondolom,
és, hogy ne vérezzen tovább szívem, kioperáltatom.

2010. augusztus 26., csütörtök

A vers témája


Mostanában már nem szerelemről
kellene, hogy szóljon énekem,
hisz házas vagyok immár harminc éve,
és van egypár felnőtt gyermekem.

Írhatnék a munkámról is verset:
Vannak benne szép momentumok:
mikor végre sikerül egy tervem,
s a gép és nem az alkotó forog.

Írhatnék a napi politikáról.
A szociális probléma sem idegen.
De elegem van abból a világból:
taposnak ott éppen elegen.

Kitekinthetnék nagy problémákra:
rögtön itt az egész Földgolyó.
Az emberiségnek még száz év, és vége,
hogyha nem lesz gyorsan belátó.

Mégis, ami inkább foglalkoztat,
az a szürke magánéletem,
mibe új színt egy-két barát hoz csak:
egy-két óra este a neten.



Egy magas, karcsú, barna lányt


Magas, karcsú, barna lányt szerettem.
Engem vörös, molett, alacsony.
Vagy fordítva volt talán az eset?
Oly régen volt, már magam sem tudom.
Kettő évet vágyódtam utána.
A másik hármat "udvarolt" nekem.
Mennyi érzés, és mindez hiába!
Miért oly ritka a viszontszerelem?

Ha még egyszer húsz éves lehetnék,

Elfogadnám azt, aki szeret.
Vagy mégis: tétre, s nem befutóra tennék:
A másik szeressen meg engemet!

2010. augusztus 25., szerda

Hazafelé


Fáradt vagyok, s kedélytelen,
bár véget ért a nap.
Ma sem vár már rám semmi jó,
bár dolgoztam sokat.

Hogy hazafelé ballagok,
vállamon a kabát,
egy laza fröccsöt még bekapok,
mielőtt az otthon vár.

Hogy hazaérek, majd beülök
a számítógép elé,
és a kutyát leviszem majd,
úgy este hét felé.

Kilenc körül megnézem majd
kedvenc webemet,
és feltöltöm rá tegnap óta
körmölt verseimet.

Ha lesz még erőm, majd filmet nézek
Máma este még;
letöltöttem már néhányat
még a hét végén.

És ez így megy most már nap-nap után,
s kitörni nem tudok,
s amikor nem alszom az éj közepén,
ébren álmodom.


Szabadságra kellene mennem

"Nem szeretem, ha előírják nekem,
kit szolgáljon a lelkiismeretem.
Nekem nincs más istenem, csak a kenyerem és a vérem,
Ez a sorsom, az életem, szabadon kell, hogy éljem"


Szabadságra kellene végre mennem.
- Persze, ez nem irodalom,
Ha csak leírok rímekbe szedetten
Mindent, amin gondolkodom. -
 
Pedig szükségem lenne a szabadságra,
Hogy azt gondolhassam, mi eszembe jut,
És ne legyek tekintettel arra,
Mi az, mi megint a torkomra fut.
 
Nem szeretem, ha megmondják:
Hogyan éljek, s mit gondoljak én,
És ráadásul még ki is plakátolják,
Hogy mi az egy és igaz vélemény.
 
Szabadságra kellene mennem végre,
Hogy szabadon dönthessek én,
Hogyan szeressek, miben higgyek,
Mily módon éljek lazán és könnyedén.
 

Lányok, asszonyok

Gyönyörű lányok jönnek
Az utcán szembe velem.
Ahogy reájuk tekintek,
Szívemben virágot nyit a szerelem.

Feketék, szőkék és barnák,
Molettek és kecsesek,
Lányai, asszonyai a világnak:
Fogadjátok köszöntésemet!

Már korán melegem van

Már megint túlöltöztem
A mai reggelen:
Zakót vettem, nyakkendőt kötöttem
Mintha októbert írnánk idelent.

Reggel kinéztem az ablakon,
És láttam: felhős az idő,
Erről gondoltam, jogosan,
Talán ma még elered az eső.

És most megint csak izzadok,
Mert csak vastag zakóm van nekem,
És a levegő sem jár a villamoson,
És ablakot sem nyitott senki sem.

Szeretni kellene


Én képtelen vagyok a szerelemre:
Nekem soha nem jó semmi sem.
Ha belém botlanál egy este,
Menekülj előlem, kedvesem!
Mindent tönkreteszek, amihez csak érek.
Évek óta így van ez.
Már nem is élek, és nem is remélek
Egy másik, jobb életet.
Minden hitemet feladtam.
Eldobtam minden reményemet.
Beleszürkültem a tegnapokba,
És nem hittem soha, senkinek.
Én nem akarok tovább így élni.
Nekem fontos, hogy szeressenek.
Nem akarok egyedül félni,
Hogy nem lesz már, kit megölelhetek.
Én ismét élni akarom az életet.
Remegni akarok a holnapért.
El akarom fogadni a szerelmet,
És tűzbe menni még egyszer valakiért.
Nekem nem kell a zombi élet.
Nem kellenek az éji nappalok.
Érezni, hinni és remélni,
Örülni, nevetni, sírni, félni:
Szeretni és élni akarok!

2010. augusztus 24., kedd

Eltűnni?


Kacérkodom az ötlettel,
Hogy eltűnök, hirtelen:
Pár hétig nem jelentkezem be
Accountomra a neten.

Kíváncsiságból érdekelne,
Kinek tűnne fel,
Hogy a nickemen bejegyzett blog
Pár hete nem üzemel.

Tartok tőle, nem sokan
Hiányolnának itt fenn.
De ez így talán még jól is van,
Hisz nincs nagy hálóm nekem.

Az izgalmas az lenne csak,
Ki az, kit érdekel,
Ha pár hét után fabijoe
Még mindig nem felel.

De ilyen szemét nem lehetek,
Hiszen én sem szeretem,
Ha az a pár barát, akit követek,
Eltűnik hirtelen.

Epistolák

 
Azt mondtad egyszer, kedvesem,
Ha mondani nem tudom,
Írjam le levélben részletesen,
Hogy mi is az én bajom.
 
Mást sem teszek hát, kedvesem
Sok - sok éjszakán,
Versekben írom e levelemet
Oly hosszú évek után.
 
Az elejét el is küldtem neked,
Olvastad, jól tudom,
Mert odaraktam az orrod elé
A saját asztalodon.
 
Még mindig írom a levelet,
De téged már nem érdekel,
Így lassan feladom beléd vetett
Maradék reményemet.

És, ha a történet már nem érdekel,
És nem lesz folytatás:
Ha többé már nem kellek neked,
Majd jön helyetted más.

Írni kell

 
Írni kell, mert életem
Csak szavakban élem én.
Mikor nem tudok új verset írni,
Számomra nincs remény.
 
S ne gondold azt, hogy az írás mindig
Nagyszerű dolog,
Ha agyad nem ismert cél felé,
Egy vágányon robog.
 
Mikor véget ér egy újabb vers,
Az csak egy állomás,
És, ha a tárcsával jelez a forgalmista,
Jön egy új látomás.

2010. augusztus 23., hétfő

Csak egy ölelésre

 
Csak egy ölelésre legyen még időm,
Mielőtt tüdőmből kifogy a levegő!
Mielőtt a szívem utoljára dobban,
Lássak még egy arcot, amint lángra lobban!
 
Mielőtt az örök sötétség lehull,
Legyen még egy szempár, ami fényre gyúl,
Mielőtt a Semmi elnyeli énemet,
Életemnek értelmet az adjon, ki szeret!

2010. augusztus 22., vasárnap

Fórum - vitáim


Elnézést, ha írok néha hülyeségeket!
Kérlek, ne toljátok érte ki a szememet!
Minden szakkérdéshez sajnos én sem érthetek,
így nem mindig jól öntöm szavakba véleményemet.

De akkor miért szólok hozzá sok témához én?
Mert érdekel, és, ha nem tehetem, nincs többé remény.
Hogy a "vitának nincs helye", volt benne részem már,
és nem kívánom senkinek, ez legyen, mi rá vár.

Ha nem vitathatjuk szabadon, hogy mi helyes, mi nem,
majd eldönti egy hatalom, és nem lesz ügyetlen.
Hisz tapasztalatból tudható: helytelen, ami árt,
és minden hatalomnak az ellenállás okoz egyedül kárt.

Vasárnapi ebéd


Ma csirkepaprikást csináltam ebédre,
meg karalábé levest.
A levesbe a tésztát külön vízben főztem:
tudom, te így szereted ezt.

A paprikás alatt a tüzet éppen időben zártam el,
ezúttal nem égett oda,
ízletes is lett, szerintem,
bár nem egy nagy konyha-csoda.

A köretet is jó ideig pároltam;
a kurkumától egészen sárga lett a rizs,
de nem ázott el, és száraz sem lett nagyon.
A pörkölt mellé megteszi ez is.

Tudom, nokedli dukál a paprikáshoz,
de ma rizzsel, pörköltnek fogyasztjuk el,
savanyúságnak, mellé, van még a céklából,
bár ehhez a fogáshoz inkább saláta kell.

Láttam a hűtőben: hoztál sört néhány dobozzal.
Jól esik majd ebéd után,
és, ha végeztünk majd mind a koszttal,
jöhetne végre egy nyugodt délután.

Ez is csak zacc


Egyszerűen, páros rímben szólnak verseim.
Akinek ez derogál, az jobb, ha rá sem tekint.
Én nem hiszem, hogy művészetnek kell ezt mondanom,
De így jön ki a kezem alól, és jobb, ha így hagyom,
Mert így legalább lefoglalom képzeletemet,
És nem csak gyűjtöm magamban a keserű képeket.

Teleírtam írásaimmal már egy füzetet,
Dilettánsként gyakran írva bokorrímeket.
Mindemellett űzöm saját mesterségemet,
És nem hiszem, hogy bárkit bánt, mit ide jegyzetelek.




Elmúlt az ünnep


Elmúlt hát megint az ünnep.
A férgek újra benn a fában.
A vastyúk holnap sem talál szeget,
Akár a KFT dalában.

Hogyan is adhatnék
Bármilyen szeretetet,
Mikor, mit adni tudnék,
Sohasem kellett neked?

Valami szép verset


Valami szép verset kellene írni,
Hogy szeressenek érte az emberek.
Nem is kellene nekem ennyi:
Elég lenne, ha egy szeretne meg.

Nem kérnék én tőle úgysem semmit,
Elég, ha tudnám: szeret engem ő.
A szeretet szívemből hiányzik,
akár, ha tüdőmből a levegő.

Ennél jobb már csak az lehetne,
Ha nem lennének kemény feltételek:
Ha lenne, ki magamért szeretne,
Nem nézne semmi teljesítményemet.

2010. augusztus 21., szombat

Másként szeress!



Fájóbb nincs, mint mondanád:
Kedvesem, gyere!
Szívem régen vár reád,
Csordultig tele.

A válasz is megérkezik,
Nem várat soká:
Nem mosogattál megint
Tegnap délután.


2010. augusztus 20., péntek

2010. augusztus 19.


Most látom csak: holnap szünnap.
"Együtt ünnepel az ország" - fele.
Nekem ez már nem nagy ünnep:
abba a félbe én sehogy sem  férek bele.

A szabadság ismét odalett,
hol megint csak egy Vezér mutat utat,
és az "ezer éves" Alkotmányról
habzó szájú csahosok hada ugat.

Miközben Hivatalt hoz létre Törvénnyel,
ellenőrizni, mit írsz, hogyan gondolkodol,
a "csuhás"-ozó "forradalmár" tömegével
rúg föl olyan jogot,
mit ő maga is alkotott.


ACDC


AC-DC-t kellene hallgatnom,
hadd üvöltsön a fülembe a rock.
A potmétert majd jól fölcsavarom,
a torz gitárhang nyomjon el majd minden gondolatot.
Mossa ki fejemből a hangzavar
a melankóliát,
minek versíráskor oly hamar
adom magamat át.

De választhatok más zenét:
a lehetőség adott:
az ősöreg Deep Purple még
korántsem halott.

S, ha régebbi, vagy ős-metált óhajtana fülem,
a Zeppelin egy CD-jét lejátszóba teszem.
És én leszek a fekete kutya a lemezen,
a fél lábú Ahabbal együtt majd az óceánt szelem;
üldözzük, mint egykoron, a fehér cetet,
s, ha nem leljük, hát megtaláljuk
egy Fekete Szombaton a Vas Embereket.

A múltba révedve élni, tudom, korántsem bölcs dolog,
de nem ez az egyetlen műfaj, amiért szívem dobog:
Meghallgatom a népzenét, bármely népé legyen,
és igen jól szórakozom Peter Erskinen.

A jazz, mint műfaj nem esik túl ízlésemen,
és néhanap a "könnyű" zenét igencsak félre teszem.
Ha régi műfajra vágyom én,
hát meghallgatom,
Bach Passiója mit zenél,
és Beethovent is csípem, nagyon.

Van oly zene, mit elviselni nehezen tudok,
de nem bánom, hogy te hallgatod, ha ez néked jó dolog.
De azt hiszem, a versemet a zenéről, most itt hagyom,
mert elmúlt már a dél idő, s gyomrom korog, nagyon.


Okosan szeretni?


Azon gondolkodom, így reggel,
mi is az, ami nekem kellene,
és mi az, mi neked?
Rá kell jönnöm: nem tudom,
mivel fejezhetem ki számodra
szeretetemet.

Tudom, az mindened,
ha a háztartás rendbe' megy,
és szád íze szerint elrendezheted
mindenkiét, és vele, saját életed.

Hiába segítek ebben neked,
hogyha elfeleded:
én nem te vagyok,
nem úgy gondolkodok,
mint megköveteled.

--      ***      --

Hát megint nincs, hova menjek,
mint nincsen harminc éve már.
Megint: mit feleljek?
Semmit nem fogok: ez az én hibám.

Mint kutya, kit gazdája megvert,
elbújok odúmba én,
hiába futna messze tőle,
elhagyni őt nincs remény.

Két mondat is elég,
hogy rongynak érezhesd magad.
Irkálhatsz, mondhatsz és gondolhatsz bármit is előtte,
úgysem leszel utána attól sem boldogabb.

Tanulhatsz könyvből, mástól,
hogy' kell adni szeretetedet,
és hogyan kell cserébe elfogadni,
az elégedetlenséget, mi már kijár neked.

Viselkedj jól, vagy rosszul, egyre megy.
Csalj, lopj, hazudj - csak rajt' ne kapjanak! -
vagy maradj becsületes,
mindegy az is:
egy életre elástad már magad.

Az írás tényleg segít.
Még akkor is, ha csak ócskaságot írsz.

A hosszú hétvégék és az ünnepek
azok lehetnek szörnyűek és rettenetesek.
Hiába erőltetem szeretetemet,
elmenni nem lehet,
de sokáig nem bírom már így veled
ezt az életet.

Epigramma


Egy dologról egyszer ezt gondolom, más alkalommal azt.
Nevezhetsz engem így ezért: "Tudatlan, sült paraszt".
De ha egyszer mindig, mindenről majd ugyanazt gondolom,
Versírásra nem marad időm: etika órát kell tartanom.

Okosan kellene szeretni


Másfél évtizede üres hüvelyként élek.
Hiányzik a szeretet.
Nem tudom, az élettől még mit is remélek,
Ha szeretetemből nem adhatok neked.

Nekem valaha azt tanították:
Szeressek úgy, ahogy szeretném,
hogy engem szeressenek.
Ma már tudom, ez rossz tanács,
hiszen gyermekedet sem szeretheted
úgy, ahogyan ő tégedet szeret.

Okosan és szívből szeress,
csak úgy érdemes!
Ki szomjazik, hiába kínálsz néki étket,
és ki éhezik, kínálhatsz ezüstkehelyben vizet,
az éhség marad,
a szomjúság nem szűnik,
s ő nem érzi mégsem
szeretetedet.


2010. augusztus 19., csütörtök

Az áruház


Olyan tiszta megint az égbolt.
Az állványokon csillog a fény,
ugyanúgy, mint odébb, a nagy bolt
alumínium kupolás tetején,
min zászló lobog, és fennen hirdeti:
szabadon beléphet oda,
akinek pénze van, és megveheti,
mi a boldogsághoz szükséges csoda.
 
Áruházunk udvarán
mindent kapni lehet:
tollat, bútort, cipőt, ruhát
és csillogó gépeket.
Nem tudom, melyik pulthoz menjek,
és mi lenne az ára,
ha két hű barátot, és egy igaz szerelmet rendelek,
mondjuk hétfői szállításra.
 

Szóljatok!


Szóljatok, ha egysíkúak verseim nagyon,
mert harcomat az írással akkor - talán - hagyom.
Hisz mit sem ér a szájba rágott gondolat,
mitől könyöködön a bőr végül már lyukad.
 
Ámbár úgyis csak pár barát olvassa versemet,
és nekik okuk nincsen rá, hogy szememre vessenek,
hisz tudják ők már jól, miért szól újra az a dal,
mit jobb kezem az éjjel vagy reggelente e füzetbe kapar.

Fél három

Az éjjel megint fölébredtem,
és hiányzott fél életem.
Forgolódtam, és csak párnámat öleltem,
azt nem rabolta el tőlem senki sem

A gép, persze, megint működött:
nem kapcsoltam ki az este én,
pedig elmémre tegnap nem borítottam mű ködöt,
józanul szundítottam el megint csak, könnyedén.

Kiballagtam tehát, hogy vizeljek,
majd visszafeküdtem ide,
kikapcsoltam a zúgó gépet,
és megírtam ez a versemet:

***
Nehezen bírom az estéket.
Főleg, ha nincs mit mondanom,
vagy ha nincs, kivel eszmét cseréljek,
hamar elálmosodom.

Az alkohol, persze, tudom, nem segít.
Nem is használom sokszor azt,
inkább csak egyre várok itt
egy soha újra el nem érkező tavaszt.

A jobb oldal

(nem a politikai)

Én nem tudom a másik oldalt versbe szedni.
Nem tudom dalolni, mi a jó.
Csak azt tudom a verseimben énekelni,
Szívem mitől annyira sajgó.
 
A boldogság és szépség mindenütt jelen van,
Csak szét kell nézni jól magunk körül.
Ha meglátunk egy nevető gyermek arcot,
Az ember szíve rögtön földerül.
 
A bánatot és szenvedést a nagyvilágból
Oly sok csatornán kapja szívünk,
Ha nem húzunk föl közöny-páncélt védelemként,
Előbb-utóbb belebetegedünk.
 
Az emberi szív millióknak keservét
Nem bírja el egyes-egyedül,
Segíteni egy-egy ember szenvedésén:
Ennyi, amit magunk tehetünk.
 

2010. augusztus 17., kedd

Én különb világot alkotok


Én különb világot alkotok,
mint Te teremtettél,
Uram.
Ezer csodája között kanyarog
Tőled el,
s Hozzád utam.

Világomban nincsen gyűlölet,
csak szeretet
és remény.
Énnálam nem létezik az őrület,
nincs gazdag,
nincs szegény.

Baj és betegség útból félre áll;
nincs benne háború,
nincs benne bánat.
Kanyargó utunk végén nem vár zord halál,
nincs holtak serege,
mi ítéletre várhat.

Miket írok folyton: gyarló verseim,
ablakok
e világra,
mit felfednek talán a ritmusok és rímeim,
olvasóm
számára.

Hisz e világ nem máshol, csakis bennem él,
és másokban is,
talán,
kik összevetjük véle ezt a Teremtést
nap-nap
után.

És, minthogy bennünk él e kép,
része ez is
a Teremtésnek.
Ez hirdeti, hogy nincsen veszve semmi még,
így ad reményt
a létnek.

Üres kézzel jöttem


Nem hoztam néked mára semmit,
csak szívemet.
Ne keveselljen szíved ennyit,
legyél elégedett.

És, ha elolvasod ezt az írást:
mai versemet,
nem is kérek mást cserébe, meglásd,
csak szeretetedet.


2010. augusztus 16., hétfő

Én nem rugdosok ajtókat


Én más anyagból vagyok összerakva:
én nem rugdosok
ajtókat, és ha zárva tartják azt előttem,
hát elballagok;
akkor is, ha nem túl messze,
mert nincs is hova
mennem, hogyha nem mehettem, ahova
vágytam, oda.

Lehet, hogy ez gyávaság, s nem
férfias vonás,
de leszarom: nem érdekelt soha,
hogy' csinálja más.
Kamasz koromra kialakult
bennem egy képzelet,
és ehhez képest próbáltam élni
sokáig az életet.

Erre mondta mindig is
minden rokonom,
hogy iszonyúan szemellenzős vagyok, de
ezt is leszarom,
(mert, ha nem tartom semennyire magam
az eszményeimhez,
hát baszhatom ezt az elbaltázott
egész életet.)
mert, ha nem tartanám semennyire
eszményeimet,
akkor szarnám le nagyon ezt az
egész életet.


Nem ilyen életet akartam

Én más életet akartam.
Bár panaszra nincs okom,
de más jött, mit egykor vártam,
ez hihető, gondolom.

Alapvetően más bajom
nincs is énnekem,
mint, hogy ötven-egypár évesen
hiányzik a szerelem.

S nem csak a testi oldala
- bár az sem jó dolog,
ha rakott asztalok között
az ember szeme kopog -,

inkább a közösség: az, ami
egy házasságba kell,
ahhoz, hogy az életed
boldogan töltsed el.

A dolog másik oldala,
mi mind jobban zavar,
hogy csakis én, saját magam
hoztam magamra jajt:

Megalkuvással kezdtem életem,
s bár a kifejletet
előre láttam, azt hiszem,
s mégis kezdtem veled.

Tudtam, mikor elkezdtem én:
nem lesz fáklyásmenet
az életünk, hisz nem volt sok,
mi összekötött Veled.

S úgy elrepült vagy harminc év,
akár a gondolat,
az ember itt ül és csak néz,
mit tett ez idő alatt?

Úgy érzem, feláldoztam
szakmám a szerelemért;
most semminek érzem magam,
és nem tudom, miért.

Hisz van nekem családom, és
van jó szakmám nekem,
van, ami éltessen még,
és több a gyermekem,

mint sok más embernek, aki
nálam is jobb lehet,
és mégis érzem, hogy a sors
kitolt velem s veled.

És a másik oldalt akkor még
észbe sem veszem,
oly rémítő ha belegondolok,
milyen az életed velem.

Mert nem hiszem, hogy arra vágytál
ifjúként csupán,
hogy nap-mint-nap a tévét nézd
vagy hajtsd magad bután,

és állandóan noszogasd
a lusta férjedet,
hogy ezt-vagy azt - na végre már! -
tegye meg neked.

Én azt hiszem, a boldogság
túl ritka állapot,
így ha nincs, magadat,s a másikat
sem biztos, hogy okolhatod.

Állandóan azt kergetjük
életünkön át,
és ha végleg lemondunk róla, akkor
többé már nincs tovább.

 


2010. augusztus 15., vasárnap

Randevúk


Fehér ing és szövetnadrág.
Szegfűcsokor a kezében.
Ül a fiú türelmesen
a megállóban a széken.

Nézi, hol nyílik az ajtó,
hogy ki száll le azon éppen.
A figyelme ellankad most:
nincs még ismerős a képben.

Korán jött a randevúra.
Nyugodt, derűs még az arca.
A lány, akit vár a virággal
nem is késett semmit még ma.

Harmincnál is több éve már,
óra alatt álltam, éppen,
fehér ingbe öltözötten,
szegfűcsokorral a kézben.

Elmúlt már a három óra,
fél négy nem volt még egészen.
Vártam ott már három óta,
sőt, pár perccel előbb értem.

Egyre izgatottabb lettem.
Az járt az eszemben éppen:
keresek egy csinosabb lányt
a téren özönlő népben,

odamegyek, és köszönök,
udvariasan, és szépen:
fogadja el ezt a csokrot,
hogyha szépen arra kérem.

Mire ezt az elgondolást
a tett is követte volna,
megérkezett végre a lány,
kire vártam három óta.

Tovább indul a villamos.
A fiú ottmaradt ülve.
Remélem, a lány, kire vár
megérkezik, még időre.

Esős hétvége volt


Az eső azután már
egész nap csak szakadt.
Évek óta akkor
voltam a legboldogabb.

Hülye, vérmes remény
élt kezdetben bennem,
hogy talán szabad még
nekem is szeretnem.

Túl voltunk a napi
megpróbáltatáson,
nem volt már több napom,
gyorsan eltelt három.

Naiv voltam talán,
vagy csak túl ostoba?
Tök mindegy is, most már,
nem tudom meg soha.

Autóba ültünk,
s meglepetésemre
nem vonathoz mentünk,
hanem Budapestre.

Esett még az eső,
amikor megálltunk,
gyorsan búcsúzkodtunk,
nagyon meg ne ázzunk.

Ha nem is láttam többé,
de sokat hallok róla,
eszmét is cserélünk,
bár ritkábban, azóta.


2010. augusztus 13., péntek

Reggel

Reggel
   "Az nem szükséges, hogy én verset írjak,
    de az szükséges, hogy vers irassék,
    különben meggörbülne a világ gyémánt tengelye"

Halványkék ing, barna nadrág,
Hozzá egy szalmakalap.
Így felöltözve reggel
Kezdem el mai napomat.

Csak úgy kapkodtam össze
A szekrényemből, sorrend szerint,
Nincs aki leellenőrizze,
és szóljon: "Mit veszel föl már megint?!"

Az este megint bealudtam
A működő komputer előtt:
Kidőltem - pedig online voltam -,
Miután megittam két sört.

Pedig az egyiket nagyobb fiamnak szántam,
De elment bulizni ő.
Újabban táncházba jár,
Hátha lesz rá egy jó "vevő"...

A sörözés következményeképpen
Hajnalban ébredtem föl megint,
De sok kedvem nem volt semmit sem csinálni,
Így hát megágyaztam, és aludtam reggelig.

Mielőtt az óra csörgött volna,
A kutya a szomszéd szobában fölébresztett,
No, Szotyola, a lányom kutyája:
Vele sem egyszerű az eset!

Zsuzsival egy szobában alszik
- Hát hol másutt aludhatna ő? -
Így aztán a fél lakás szaglik;
Néha elég sűrű itt a levegő.

No, minthogy Zsuzsi az éjjel nem volt itthon
- Csillaghullást nézni ment -
Összekaptam magam hát gyorsan,
És én vittem a kutyát az utcára le.

Ettől aztán magamhoz is tértem,
És még időben indultam el,
Éppen jókor, ahhoz,
Hogy a szokásos járatomra üljek fel.

Így, most megint itt ülök
A reggeli villamoson,
És magamban azon dörmögök,
Hogy már megint csak semmiségeimet írom.

Lassan megint jön a templom
A máltai rend apácáival,
Szokás szerint hetet üt az óra,
Vajon bent vannak már mindannyian?

Borongós az idő ma reggel.
Nem áll senki a pékség előtt,
De, ahogyan betekintek,
A pultnál már látok vevőt.

Nem egy durranás ez a vers sem.
Csak azért írom, hogy legyen.
Ha nem írnám sem lenne kevesebb
Nélküle a világon semmi sem.

Pedig verset azért kell írni,
Hogy a lélek fönnmaradjon,
És, hogy a világ forgása
Véglegesen meg ne is szakadjon.

Legalább arra figyelnék,
Milyen munkát ad ki két kezem,
Hogyha nem tudtam összekalapálni
Saját elbaltázott életem.

2010. augusztus 12., csütörtök

Holdvilág süt...

Ezt valószínűleg sok embernek eladhatnám saját versnek, de pofátlanság lenne. Éppen ezért írom ezt a kísérő szöveget. Egy széki magyar népdal szövege a következő:

"Nem jó csillag lett volna énbelőlem,
a kicsiket lerugdosnám mellőlem.
Este, mikor legjobban kék ragyogni,
Akkor mennék a babámmal mulatni.

Jaj de bajos egy párnára feküdni,
Aki egymást nem igazán szereti.
A párnának a két széle elszakad,
A közepe tiszta épen megmarad."


Erre a szövegre (és dallamára) lészült a következő variáció - ami persze közel sem olyan jó, mint az eredeti, fenti népköltés:

Holdvilág süt a leány ablakára,
az ablakot ő szélesre kitárja.
Falhoz teszi a hosszabbik létráját,
Arra futtatja föl piros rózsáját.

Dupla ágy áll bent a tisztaszobában,
A gazdasszony azon alszik, magában.
Az ura az istállóban külön hál,
Gondolatban minden éjjel máshol jár.

De nehéz is egy szobában aludni
A párnak, ki egymást már nem szereti.
Mire az ágy jobb oldala elkopott,
A másik még fényes újan ragyogott.



2010. augusztus 11., szerda

Ócska rímekben gondolkodni


Azt kérded, Kata: már rímekben is gondolkozom?
Körülbelül így is van ez.
Csak akkor nem ritmusban és rímben élek, amikor dolgozom,
bár az sem túl ritka eset.

Volt idő, mikor üres perceimben
hangokat raktam fejemben sorba,
régebben meg tánclépéseket.
Mindig is örültem, hogyha
az elemekből, amik rám ragadtak,
valami újat, önállót építhetek.

Nem is az okoz nekem gondot,
hogy leírjam, amit szándékozom,
bár rímje sokszor sánta, ritmusa is döccen olykor,
ilyenkor általában mégis csak versen dolgozom.

Más kérdés, milyen téma fog meg.
Ez újabban, sajnos, egyre egysíkúbb,
így aztán egyre többször érzem:
a "versírásnak" lassan bealkonyul.

Petőfi írja egy helyütt
a "Tizenkilencedik század költőiben":
ha nincs oly témád, mi magadon túlmutatna,
úgy "a szent fát félre tedd!"

Ez piszkál engem folyton,
ezért vannak kétségeim:
ha egyfolytában csak panasz-verseimet ontom,
az másokon vajon mennyit segít?


Életet cserélni


Megint csak mondod:
cseréljek életet.
Nem megy, Te is tudod;
lásd, Te sem teszed.
Engem sem engednek cserélni
láncnál erősebb kötelek.

Bár olyan ez is néhanap,
mintha egyedül élnél,
de valami módon "még olyanabb":
mire bármit is újra remélnél,
megint csak rájössz:
de hát már elkötelezted magadat!

Még ha nem is voltál sohasem túl okos,
de életed hiányra épül,
tapasztalatból is tudható:
a messzeség a délibábtól
a sivatagban is megszépül,
pedig közelről az is csak sívó homok.

2010. augusztus 10., kedd

A fado koncert


reggel:

Nem jut eszembe most semmi.
Olyan üres a fejem.
Egyre csak az motoszkál benne,
hogy el kellene menni
Estére egy fado koncertre nekem.

Most olvasom a reggeli lapokban:
A Millenárison lesz az előadás.
Déltájt haza kellene majd szólni,
Akar-e még rá jönni valaki más.
Egyúttal rá is beszélem majd a feleségemet,
Hogy vállaljuk be a fejenként
Pár ezer forintos jegyet.

délután:

Az előadás reggel óta - persze - elúszott:
Másra kell megint a pénz.
Harminc éve ez a helyzet itthon,
"Kultúrálódni" így persze kicsit nehéz.
Közbejött már megint egy "eset",
Úgyhogy ebben a hónapban sem
Veszek majd koncertre jegyet.
Marad tehát az internet megint:
Pár óra, és lejön a lemez,
Ez ugyan - azt mondják - illegális,
De hát másutt is így megy ez.


2010. augusztus 8., vasárnap

Hej, Detty!

Hej Detty, hej Detty, 
Próbálj meg nevetni! 
Hogyha mást nem lehet, 
Kacagd ki életed! 

Nevesd ki gúnyosan: 
"Lásd, bennem öröm van! 
Elvennéd kedvemet?
Nem adom én neked! 

Kell nekem magamnak, 
Átadom lányomnak. 
Lesz nekem életem, 
Vár rám a szerelem!"

Hej Detty, hej Detty, 
Próbálj meg repülni! 
Ezúttal szárnyalva, 
S dalolj, mint pacsirta! 

Felülről többet látsz, 
Könnyebben rátalálsz 
Jobban lát tégedet 
Majdan szerelmesed! 

Hej Detty, hej Detty, 
Ideje kiszállni! 
Szólj csak, hol álljunk meg, 
Húzom a vészféket! 

Nyitjuk az ajtókat, 
Menjen csak a vonat 
Tovább a pokolba üresen, 
Te nem utazol oda, kedvesem!