2012. augusztus 30., csütörtök

Hogyan vallhattam volna?

Hogyan is vallhattam volna meg neked,
mint érzek irántad;
hogyha támad bármi ellened,
védlek, mint az állat,
foggal, és karommal tépve
a támadókat széjjel,

Hogyan is mondhattam volna el neked
másként, mint a Szóval,
hogy életem puszta életed
halmozta el jóval,
hogy nélküle a fényes Nap
sem szállhatna az égre,
szívemben ragyogó holnap
fordulna sötétre?

Hogyan is élhettem volna nélküled,
tovább, mint a vággyal
szívemben, amelyet rémület
szorít, nem madárdal
tölt el, amióta remény
többé nincs már énvelem?
Az élet sivár lett, s kemény,
mert nincsen szerelem.

2012. augusztus 29., szerda

Az éjszaka vége



Amikor szíveden komor felhők gyűlnek,
arcodon könnyeid esővel vegyülnek,
ha ajkadra fagy a Napot hívó ének,
nehéz fájdalmadat dalold el a szélnek!

Amikor nincs, aki kezedet megfogja,
és vagy saját elméd cellába zárt foglya,
énekelj hernyóra szivárványszín szárnyat,
űzz ki a szívedből minden sötét árnyat!

És amikor a dal már hangosan szárnyal,
és leszámoltál már minden éji árnnyal,
fesd a Napkorongot a fekete égre,
börtönöd kapuját tárd ki új mesékre!

2012. augusztus 28., kedd

Hajnali csillag



Az égen a hajnali csillag.
Az ablakon át bekacsintgat.
Még tűzfalon át is látom,
hogy ott ragyog, akár az álmom.

Hogyha a Nap kel az égre,
és tűnik a csillag fénye,
ha foszlik az éjszaka sátra,
az újra tekints, sose hátra!

De majd, ha vége a napnak,
és a rémek erőre kapnak,
feljön a csillag az égre.
Újra irányt ad a fénye.

2012. augusztus 27., hétfő

A Három Királyok



Arany csillag izzott egykor az egeken,
kereszthalált halt az isteni kegyelem.
Vörös csillag került az arany helyébe,
embermillióknak veszett el reménye.

Csillagot követve, megint menni kéne
megszabadítónkat megtalálni végre.
Ha az égen ezüst csillag vetne lángot,
a nyakamba venném az egész világot.

Verseimet tenném be csak tarsolyomba,
mirrha, ezüst, tömjén nálam szem se' volna.
Folyton vándorolnék, mígnem rátalálok.
Lennék egy személyben a Három Királyok.

2012. augusztus 26., vasárnap

Harmincnégy év múltán – javítva



Harmincnégy év után, az utcán
egy délután, hazafelé menet
a Körtér környékén, a járdán
egy ismerős alakot láttam meg.

Semmit sem változott azóta
az elrohant évtizedek alatt:
ugyanúgy kontyba fogva hordta
fején azt a sötétbarna hajat.

Karcsúsága még most is lenyűgözött,
mint, mikor először pillantottam meg őt.
Egyszerű, szürke kabátba öltözött,
hogy kizárja a hűvös őszi levegőt.

Vagy jó húsz méterrel előttem a járdán
ment és kabátja körülötte lobogott,
földbe ragadt lábbal álltam ott csak báván,
és a szívem újra torkomban dobogott.

Utoljára azon a májusi napon láttam őt;
karjaiba tettem, a virághalom tetejére
akkor én is orgonacsokromat és nagy levegőt
véve kívántam sikeres vizsgákat év végére.

Hogy az utcasarokra ért, bekanyarodott.
Feleszméltem végre: nem hagyhatom,
hogy harmincnégy év után úgy tűnjön el megint
az életemből, mint egykoron, ott.

Hiába szaladtam robogva.
A sarokra érve már nem láttam őt.
Eltűnt, mintha ott sem lett volna,
Én szedtem csak megint kapkodva
tüdőmbe a hideg őszi levegőt.


2012. augusztus 23., csütörtök

Elterveztem

Elterveztem az életem,
hittem: jön szerelem, s nem kell semmi más.
Nem jött semmi be énnekem,
folyton vádol eszem: én vagyok csak hibás.

Nem lettem sohasem tudós,
sem nagy hős, aki majd szabadít másokat,
de nem voltam túl hazudós,
nem tettem soha sem aljasságokat.

Elterveztem az életem, 
végül nem alakult úgy, ahogy vártam azt,
nékem nincs soha már kegyelem,
sírom sem fedi le majd a selyem damaszt.

2012. augusztus 22., szerda

Sörétek (no meg borátok)



(sörügyi hsz)


Csak úgy röpköd a sörét,
Ha a szomszéd, mikor kedve
rossz, és nekikeseredve
lövöldözget szerteszét,
mert asszonya elfeledte,
vagy mert úgy tartotta kedve,
nem hozta meg a sörét.

Menekül is minden medve
a barlangba, föl a hegyre:
a bundája szanaszét
ne szakadjon, amiért
a szomszéd úr ott a kertbe'
mérges lesz, és rossz a kedve,
mert nem kapta meg sörét.

Sehol semmi fedezék,
csak a hűvös pince rejti,
- ahol a bút elfelejti –
az embert, ha a sörét
össze-vissza, s szerteszét
szálldos, hiszen a szomszéd
nem kapta meg a sörét.

De ha már a pince rejti
emberünknek a fejét,
röpködjön akár sörét,
már nem bánja, elfelejti
szomszéd baját, örömét:
borba fojtva minden gondja
szerteszáll, mint a sörét,

amit lődöz szerteszét
kint a kertben keseregve,
mérgesen, hisz' rossz a kedve,
az az áldott jó szomszéd,
mert a búja sörbe fojtva
tőle el nem illan tova,
míg nem kapja meg sörét.