2007. november 7., szerda

Coltrane - Ascension és a tócsi

Rating:
Category:Music
Genre: Jazz
Artist:John Coltrane
Meghallgattam John Coltrane Ascensionját.
Sokáig vártam, mikor fejezik be a zenészek a hangolást, és kezdenek el zenélni végre. De úgy 10 perc után rájöttem ez egyrészt nem koncert-, hanem stúdió felvétel volt, a zenészek pedig nem hangolnak, ez már A ZENE.
Jó. Annyit én is tudok angolul, hogy a "free" szabd(ság)-ot jelent, de a szabadság nem jelenthet mindenfajta megkötéstől való függetlenséget. E gondolatból számtalan irányba nyílna lehetőség a folytatáshoz a politikától a történelem filopzófiáig, stb. de e lehetőségeket meghagyom másnak :) .
Igaz, "beismerem, Aromo", hogy tócsisütés közben vetemedtem első ízben végighallgatni ezt a már több hónapja meglévő CD-t, de ez a mechanikus elfoglaltság még mindíg jobb lehetőséget nyújt a zenére történő figyelésre, mintha ugyanezt a számítógép mellett tettem volna, mondjuk e-mailjeim olvasása közben.
Voltak a zenében olyan pillanatok, amikor azt hittem, most már kibontakozik valami zene a káoszból, de be kellett látnom, mindíg tévedtem. A szabadság ebben a műben oly mértékű improvizációt jelent, ami engem véletlenszám generátorral létrehozott (régebben kockadobással csinálták és aleatoriának nevezték - legalábbis gimnáziumi emlékeim szerint :) ) zajra emlékeztet.
Felmerül bennem a kérdés: Zene ez?
Nincs dallam, nincs ritmusm nincs szerkezet, nincs harmonia (harmoniátlanság sincs). Néncs érzékelhető dinamikai koncepció. Van helyette káosz, zenei műszóval kakofónia.(Ja, ha zenbei műszó van rá, akkor lehet, hogy mégis zene?)
A lemez végighallgatása után egy cinikus mondás jutott eszembe:
"A műtét sikerült; a beteg meghalt."
(Gondolom) ez esetben is sikerült a kísérlet, hiszen a lemez megjelent (Ascension), sőt újrázásra is sor került (Ascension - II.). Attól tartok azonban, hogy a zene belepusztult a lemezen ebbe a műtétbe.
A mű hallgatása közben eszembe ötlött: biztos, legalább a zenészek élvezték játszani a lemezfelvételt, hiszen nem volt semmi előírásuk, nem volt zeneszerző, tanítóbécsi (néni) karmester, azt játszott mindenki, amit, és ahogyan akart. De ez a feltevés is megkérdőjeleződött bennem a "mű" végén. Itt vettem észre ugyanis az egyetlen halovány zenei funkciót: a zene mintha érzelmi állapotot írna itt le, ezáltal az Ascension utolsó 1-2 perce mintegy coda-nak is felfogható. Mintha a zenészeket lassanként elöntötte volna egyfajta boldogság, hogy végre abbahagyhatják hangszereik, önmaguk, társaik és a hallgatóság kínzását, letehetik hangszereiket és hazamehetnek.

"Sajnos" a CD tartalmazta az Ascension-II.-t is.

John Coltrane: Ascension-I. és Ascension-II.



Miután a tócsi mind megsült, az olajfoltokat feltakarítottam a konyhában (de a gázt elfelejtettem elzárni az olaj alatt feleségem szerint), kiveszem végre a CD-t a lejátszóból, és visszateszem a polcra.

Sorry, I cannot speak English so well to be able to translate my review. In shortly: I cannot understand, why you are calling this music. (Although I can agree, that Coltrane is musician and not bad, but NOT for this record, I guess).

2007. augusztus 28., kedd

Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Autizmusnak hívnak.

Van egy autisztikus kisfiam. Miután érintett vagyok a témában, és találtam egy - legalábbis számomra - érdekes cikket, a fordítását itt közreadom.


Autizmusnak hívnak

Írta: Omri Fiman/Marty Murphy

Hello. Engedje meg, hogy bemuttatkozzam. Autizmusnak hívnak.

Talán már ismer engem, vagy hallott rólam. Egy körülmény vagyok, egy "rendellenesség",
ami igen sok embert érint. Ott és akkor támadok, ahol, és amikor csak nekem tetszik. Nem úgy, mint a Down Szindróma, vagy más születési "rendellenességek", én nem hagyok semmilyen jelet azokon, akiket megtámadok. Igazából büszke is vagyok arra a képességemre, hogy úgy vagyok képes behatolni egy gyermek életébe, hogy megejtően szépnek hagyom meg. Sokan még csak észre sem veszik, hogy ott vagyok. A gyermeküket hibáztatják azért, amit én csináltatok vele. Az autizmus vagyok, és azt teszem, ami nekem tetszik.

Az autizmus vagyok. Megtámadok fiúkat és lányokat is. Megtámadok csecsemőket és kisgyermekeket, Legjobb áldozataimat a 2 éves körüli korúak között találom, de bármilyen gyermek megfelel. Szeretem e gyerekeket, és ők mindig az igazi áldozatok, bár a gyerekek családjaiból más áldozatokat is szedek. Ez olyan, mint amikor egyet fizet, kettőt kap. Egy gyermekre hatok, és "megfertőzöm" az egész családot.

Az autizmus vagyok. Megtámadok szegényt és gazdagot egyaránt. A gazdagok taníttatással és terápiákkal küzdenek ellenem. A szegények elzárják a gyermekeiket, és nem tesznek ellenem erőfeszítéseket. Könnyebben vagyok képes legyőzni a szegény gyerekeket, mint a gazdagokat, de bárhol gyökeret tudok verni.

Az autizmus vagyok. Az a rendellenesség vagyok, ami az egyenlő lehetőségeket teszi tönkre. Egyformán megtámadok fehéreket, feketéket, mexikóiakat és ukránokat, oroszokat, lengyeleket, szlávokat japánokat, koreaikakat és finneket. Valójában bárhol a Földön lecsaphatok. Számomra nincsenek földrajzi korlátok.

Az autizmus vagyok. Nem teszek különbséget vallási alapon sem. Megtámadok zsidót és keresztényt, muszlimot, buddhistát, ateistát és agnosztikust egyformán. Nem törődöm egy ember vallásával, vagy hogy miben hisz. Amikor lecsapok, minderre úgyis elég kevés ideje marad. Amikor rámtalálnak, mindent megkérdőjeleznek, amiben addig hittek, úgyhogy miért kellene csak egy csoporttal foglalkoznom? A bolygó minden vallása követői között vannak, akik hatásom alatt állnak.

Én vagyok az autizmus, és erős vagyok, és minden évvel, minden hónappal és nappal, minden perccel és másodperccel egyre erősebb leszek. Izgat ugyan az a pénz, amit az ellenem folytatott küzdelembe, valamint a hatalmamba kerített gyermekek megsegítésébe be lehetne fektetni, de eddig kevés félnivalóm akadt. Egy-két ország, mint Kuwait egész szép összeget költenek arra, hogy segítsék azokat, akiket célba vettem, mások, mint az Egyesült Államok, inkább olyan nevetséges dolgokra költenek pénzt, mint hogy megszámolják, hány amerikai indián gyakorolja a voodoo*t, ahelyett, hogy ellenem harcolnának. Ilyen légkörben, ami most itt van, virulok, és olyan pusztítást és roncsolást végzet, amilyet csak akarok. Ilyen helyeken jókedvűen dörzsölöm a tenyeremet azoknak a gondoknak a láttán, amiket a gyerekeknek, családjuknak és végső soron az egész társadalomnak okozok.

Az autizmus vagyok. Amikor jövök, azért jövök, hogy végleg ott maradjak. Elveszem a családok álmait és reményeit, és élvezettel taposom le őket. Látom a félelmet és zavarodottságot áldpozataim szemében, és látom formálódni a félelem és szenvedés ráncait a szüleik arcán. Látom, ahogy szégyenlik miattam a gyermeküket, és látom sikertelen kísérleteiket, hogy elrejtsék őt és engem a világ elől. Látom a könnyeket, amiket a szülők sírnak, és érzem gyermekeik könnyeit. Az autizmus vagyok. Bánat jár nyomomban.

Az autizmus vagyok. Mindent elveszek, és cserébe semmi mást nem adok, csak zavarodottságot, és iszonyt. Elveszem a beszédet és a tanulást. Elveszem a szocializációt és a megértést. Elveszem a "hétköznapi értelmet", és, ha lehetőségem van rá, hogy viruljak, mindent elveszek a fizikai léten kívül. Amit meghagyok, gyakran rosszabb a halálnál.

Az autizmus vagyok. Semmitől sem félek, csak a bátorságtól, amiből, szerencsémre, igen kevéssel találkozom. Azoktól félek, akik ellenállnak nekem, és küzdeni próbálnak ellenem, és harcukba másokat is bevonnak. Azoktól félek, akik biztonságosabbá és könnyebbé próbálják tenni áldozataim és családjuk életét. Azoktól félek, akik előre próbálnak menni, függetlenül az én jelenlétemtől.  Félek attól a naptól, amikor eltűnök a Földről. Bár mostanság nincs túl sok félnivalóm. Nincs félelemre okom. Az autizmus vagyok, és fogadok, hogy ismersz engem, vagy tudsz rólam. Ha mégsem, akkor esetleg hamarosan találkozunk. Egyre gyorsabban haladok előre, sokkal gyorsabban, mint valaha is tettem. Új és új gyerekeket keresek állandóan. Újabb gyerekeket keresek, akiket elfogyaszthatok, és új életeket, amiket lerombolhatok. Rettegek attól a naptól, amikor fitymálóan, vagy még rosszabb: megértően fognak rám nézni. Attól a naptól kezdve fogok haldokolni. De addig is biztonságban vagyok, szabadon portyázhatok tovább. Szabadon okozhatok kínt és szenvedést, amit olyan jól csinálok! Küldetésben vagyok, és sok tennivalóm van még, és szerencsémre, még senki sem állított meg.

Hello. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem: autizmus. Talán már ismer, vagy talán már hallott rólam, vagy ha nem, hát hamarosan találkozhatunk...

Kedves hölgyem, uram,
 
nevem Omri Lior Hodiya Fiman. Többnyire csak egérnek hívnak. 25 éves vagyok, és autizmmussal élek. Képes vagyok munkát végezni, számítógépen dolgozni. Egész jól írok. Amit nem tudok: jól beszélni. Kevés kivételtől eltekintve a szavak a fejemben rekednek, és nem jönnek ki. Gyakran vanak leolvadásaim, és sokszor kell sisakot viselnem, hogy védjem a fejemet. Van két támogatóm, akik segítenek, de sokat nem tudnak tenni értem. Olyan sok minden van, amit tudok, hogy szükségem van rá és mégsincs elképzelésem sem róla, hogyan is kezdjem el. Amit viszont tudok, az, hogy minden 166 gyerekből 1 autizmus disorder spectrummal él. Ha minden 166 gyerekből egy hibás végtaggal, vagy szellemi fogyatékkal születne, valamit tenni kellene. Ha minden 166 Texasban született gyermekből egy defectusokkal születne, valamit tenni kellene. Ha minden 166 emberből egy mérgezésben halna meg, a terméket harsonázva vonnák be a piacról. De semmi nem történik az autizmus ellen. Soha nem fogok olyan életet élni, mint mások. Képes vagyok olyan dolgokra, amikre más autisták nem képesek. Nem vagyok képes olyan dolgokra, amikre mások képesek. A cukorbetegséggel, vagy az asztmával ellentétben (melyek szintén nem láthatók szabadszemmel), az autizmus mindenkit nagyon különbözőféleképpen érint, de mindannyiunkat súlyt. Az autizmus rengeteg olyan dolgot elrabolt tőlem, amit szerettem volna. Mennyinek kell még társadalmunk jövőjéből elveszine, hogy komolyan vegyük az autizmust? Mi, az autizmussal élők, válaszra várunk. 5 éve minden 500 gyerekből egy volt autista. Két éve az arány 1 volt a 250-hez. Ma 1 a 166-hoz. Ketyeg az óra. Melyik lesz a varázslatos statisztika?
Mi az a szám, ami észre téríti a világot? Mi az a szám, ami alapokat fog teremteni a kutatásra, a terápiára és a sürgősségi ellátásra az autizmussall kapcsolatban? Tud valaki válaszolni, vagy meg kell várnunk, míg gyerekek százezrei születnek autizmussal? Várjuk a választ.


Üdvözlettel,

Omri H L Fiman

2007. július 31., kedd

Gajra ment a gépem

Mint a cím mutatja, "ismét" elbúcsúztam egy géptől. - Egyre kevesebbet töltenek mellettem. - Ha jól rémlik :) '88 óta van(nak) gép(ek) - értsd pc-k - a családban. Kezdtem egy 286-ossal, majd 96 (!) körül örököltem meg egy 386-ost. Az egy évet ha volt nálam, amikor egz használt 486-osra váltottam. Másfél év után jött egy selejtből visszamaradt (  :))   ) pentium 1, amiről viszonylag hamar kiderült, hogy biza bajok vannak a com portja ill egérportja körül, mindazonáltal ma is funkcionál, főként, mint Bumpy masina a legkisebb fiam keze alatt. Közben nagylányom lekörözött, mert addig nyaggatott, hogy egyetemi tanulmányaihoz szüksége lenne egy megfelelő teljesítményű gépre, míg végre - összehozott magának egyet, ezzel az övé lett a család legerősebb gépe. Következett egy selejtezésből megvásárolt PIII-as, amiről fél év alatt kiderült, hogy alaplap hibás. Szerencsémre ezt becseréltem egy másik, - ugyanabból a selejtezésből származó - ugyanolyanra - kissé erősebb procival - de erről három hónap hónap elteltével szintén kiderült, hogy az alaplap a végét járja. Ja kérem, 2006-ot írtunk, a gép BIOS-a meg a múlt évezredből való volt...

Bár szó volt némi alaplap javításról - azaz a folyós kondenzátorok cseréjéről, - de olcsóbbnak bizonyult a felajánló rokon számára egy alaplap csere - hasonló kategóriára. Ez 2 napon belül kezdett lefagyni és újra indulgatni. Egy másik rokon - nagy az informatikusok családja (is) - megnézte, és rövid úton kicserélte egy új(abb) alaplaplra, majd utólag megállapította, hogy valószínűleg ennek sincs különösebb baja, csak nem szereti, ha lötyög a tápkábel csatlakozója az alaplapon... Mindazonáltal ismét van üzemelő gépem, itt az ideje, hogy sokadszorra is újratöltsem a rendszert, és telepakoljam mindenféle haszontalanságokkal a háttértárakat, csak , hogy mire addig eljutok - egy-két héten belül, hogy a maradék bakelitjeim digitalizálását folytathassam, kiderüljön, hogy már megint vészesen kevés a szabad háttértár, és három percnyi zene recsegésszűréséhez egy órás futásidőre van szükség (igaz, ez tavaly még 2 óra volt, tavalyelőtt meg három és fél)...

 A történet folytatásához tartozik, hogy jelen pillanatban úgy néz ki, ennek az alaplapnak is tönkrement az egér portja. Azaz a soros egér rendesen lefagy (bár nincs egy hónapja, hogy annyira idegesítette már a mechanikus, görgős egerek, hogy vettem egy "fényegeret"). Erre, kb egy hete elkezdett lefagyogatni az egérkurzor, amit egy ideig újraindítással újra lehetett éleszteni, de mára úgy néz ki, hogy újraélesztés után sem működik. Rátettem ugyan egy régebbi soros egeret, kipróbálandó, de az sem muzsikált. Az ellenpróba még hátra van: az egeremet kellene kipróbálnom másik gépen. Közben bőszen fut a spyware blaster, meg az ad-aware - mert a spyware-k is okozhatnak ilyet, de nem igazán reménykedem. Kénytelen leszek áttérni az USB portra, egérileg, van egy USB-s egerem itthon (valami gyógyszerreklám :(  ), de csak görgős. Ez a kisebbik baj, mert meg lehet oldani, pl soros->usb átalakítóval (a fordítottját már láttam), a nagyobbik az, hogy gyanítom, ha az egér port gallyra ment, ott komolyabb alaplapi gondok is előjönnek megint. Hja kérem, szegény ember egyrészt vízzel főz, másrészt használt gépet használ otthon...

2007. május 13., vasárnap

Besurranó tolvaj

Tegnapelőtt hajnalban besurranó tolvaj járt nálunk. Valamelyikünk nyitva felejtett egy a társasház körfolyosójára nyíló ablakot. A tolvaj hajnali fél öt körül jött be ezen az ablakon. Ahogy bejött a szobába, feleségem fölébredt, erre a tolvaj megriadt, és amerre jött, kimenekült. A fiam előszobában lógó zakójának belső zsebéből lenyúlta a pénztárcáját, benne kb ezer forinttal, a bankkártyájával és összes iratával. Persze a bankkártyát másnap reggel letiltottuk, még időben voltunk vele. A személyit bejelentettük a rendőrsáégen. Az anyagi kár ugyan bagatell, de az összes papír (egyetemi diákigazolvány, személyi és lakcím kártya, tb kártya egyebek) beszerzése egy csomó idő, és kellemetlenség.
Megkérdeztem a rendőrségen: Ha rajtakapom a tolvajt, és mondjuk a lányom másfélkezes kardjával úgy találom fejbecsapni, hogy megsérül, vagy ha a számszeríjjal torkon lövöm védekezésül, börtönbe kerülök.
A ház kapuját persze zárva tartjuk, de ez nem akadály. Én viszont nyáron sem alhatok nyitott ablaknál, mert a körfolyosóra néző összes ablakunkra mégsem szerelhetek nagyfeszültségű árammal töltött rácsot.
Mennyit is kap egy tolvaj, ha elfogják? Mennyit is kapok én, ha családomat, vagy az otthonomat védem?