Amikor szíveden komor felhők gyűlnek,
arcodon könnyeid esővel vegyülnek,
ha ajkadra fagy a Napot hívó ének,
nehéz fájdalmadat dalold el a szélnek!
Amikor nincs, aki kezedet megfogja,
és vagy saját elméd cellába zárt foglya,
énekelj hernyóra szivárványszín szárnyat,
űzz ki a szívedből minden sötét árnyat!
És amikor a dal már hangosan szárnyal,
és leszámoltál már minden éji árnnyal,
fesd a Napkorongot a fekete égre,
börtönöd kapuját tárd ki új mesékre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.