ACDC

AC-DC-t kellene hallgatnom,
hadd üvöltsön a fülembe a rock.
A potmétert majd jól fölcsavarom,
a torz gitárhang nyomjon el majd minden gondolatot.
Mossa ki fejemből a hangzavar
a melankóliát,
minek versíráskor oly hamar
adom magamat át.

De választhatok más zenét:
a lehetőség adott:
az ősöreg Deep Purple még
korántsem halott.

S, ha régebbi, vagy ős-metált óhajtana fülem,
a Zeppelin egy CD-jét lejátszóba teszem.
És én leszek a fekete kutya a lemezen,
a fél lábú Ahabbal együtt majd az óceánt szelem;
üldözzük, mint egykoron, a fehér cetet,
s, ha nem leljük, hát megtaláljuk
egy Fekete Szombaton a Vas Embereket.

A múltba révedve élni, tudom, korántsem bölcs dolog,
de nem ez az egyetlen műfaj, amiért szívem dobog:
Meghallgatom a népzenét, bármely népé legyen,
és igen jól szórakozom Peter Erskinen.

A jazz, mint műfaj nem esik túl ízlésemen,
és néhanap a "könnyű" zenét igencsak félre teszem.
Ha régi műfajra vágyom én,
hát meghallgatom,
Bach Passiója mit zenél,
és Beethovent is csípem, nagyon.

Van oly zene, mit elviselni nehezen tudok,
de nem bánom, hogy te hallgatod, ha ez néked jó dolog.
De azt hiszem, a versemet a zenéről, most itt hagyom,
mert elmúlt már a dél idő, s gyomrom korog, nagyon.