Randevúk

Fehér ing és szövetnadrág.
Szegfűcsokor a kezében.
Ül a fiú türelmesen
a megállóban a széken.

Nézi, hol nyílik az ajtó,
hogy ki száll le azon éppen.
A figyelme ellankad most:
nincs még ismerős a képben.

Korán jött a randevúra.
Nyugodt, derűs még az arca.
A lány, akit vár a virággal
nem is késett semmit még ma.

Harmincnál is több éve már,
óra alatt álltam, éppen,
fehér ingbe öltözötten,
szegfűcsokorral a kézben.

Elmúlt már a három óra,
fél négy nem volt még egészen.
Vártam ott már három óta,
sőt, pár perccel előbb értem.

Egyre izgatottabb lettem.
Az járt az eszemben éppen:
keresek egy csinosabb lányt
a téren özönlő népben,

odamegyek, és köszönök,
udvariasan, és szépen:
fogadja el ezt a csokrot,
hogyha szépen arra kérem.

Mire ezt az elgondolást
a tett is követte volna,
megérkezett végre a lány,
kire vártam három óta.

Tovább indul a villamos.
A fiú ottmaradt ülve.
Remélem, a lány, kire vár
megérkezik, még időre.